Matz-Futaki: Le Tatoueur (A kivarrt) - kritika

tatoueur_couv.jpgAz ismert francia képregényíró, Matz egy fesztiválon találkozott Futaki Attilával. Elbeszélgettek, hogy jó lenne közösen csinálni valamit, és mivel úgy alakult a helyzet, hogy Futaki lehetőséget kapott egy folytatásos képregény készítésére, ki is használták az alkalmat. A Kivarrt 2018-2019-ben több magyarországi vidéki napilap hétvégi mellékletében jelent meg először, oldalanként. Bár már akkoriban szó volt gyűjteményes kiadásról, ez egyelőre nem valósult meg – mármint magyarul, mert franciául kijött idén márciusban a Bamboo gondozásában, Le Tatoueur címen.

A történethez az alapötletet egy párizsi taxisofőrtől kapta Matz, aki fuvarozás közben elmondta neki, mennyi mindent tudnak a taxisok az ügyfeleikről. A tetoválás pedig úgy jött a képbe, hogy Futaki rajong érte, ezért tette meg Matz a főszereplőt tetoválómesternek, ráadásul magyarnak.

A sztori keveset mond el, és rengeteget sejtet. A Zoli nevű tetoválót egy László nevű taxisofőr veszi fel Párizsban, aki magyar emigránsok gyermeke lévén felismeri az akcentusát. Beszélgetésüket László hamar abba az irányba tereli, hogy a taxisok mennyi mindent tudnak az ügyfeleikről, és ebből következően a háttérben zajló dolgokról. És hogy ezt kihasználva készülnek is „valamire”, de ennél többet elsőre nem akar neki elmondani. A továbbiakban Zolit követjük, és megtudjuk, hogy nagy népszerűségnek örvend a szakmájában, ügyfelei fontos emberek. Neki pedig valamiért egy évvel korábban fontos és sürgős volt elhagyni Budapestet. Zoli és László ezután többször is találkoznak, és ahogy László megjósolta, furcsa dolgok kezdenek történni Párizsban, amelyeknek valamilyen módon ő is részese, és amelyekbe valamilyen oknál fogva bele akarja vonni új magyar ismerősét is.

kivarrt_3.jpg

A cselekmény lassan gördül előre, és mindig csak azt tudjuk meg, hogy még mindig nem tudunk semmit, pedig nagyon sok tudnivaló lenne. Ez így leírva meglehetősen frusztrálóan hangzik, de az olvasót mégis elfogja egy nyugtalanítóan ismerős érzés: mintha ez nem is nagyon különbözne a hétköznapi valóságunktól. A karakterek tulajdonságairól csak keveset tudunk meg, de nem is érezzük szükségét, valahogy tudjuk, hogy ezek a maguk módján valamennyien veszedelmes emberek.

A vontatott kibontakozás a fényárnyékos rajzzal kombinálva egy sajátosan sejtelmes hangulatot teremt, amelyben bármikor történhet valami, sőt bármi megtörténhet. Noha a történet a város több pontján játszódik, mégis beszűkülni látszik a tér, és a bezártság érzetét fokozza, hogy Zolin és Lászlón kívül alig van más szereplő, ők is többnyire csak egy-két jelenetben bukkannak fel.

A Kivarrt nem könnyed szórakozást, hanem inkább nyomasztó élményt kínál, amelyből mégsem akarunk gyorsan kiszabadulni, végigsodor a 46 oldalas köteten. A történetnek úgy van vége, hogy nincs vége, Matz és Futaki elmondták, amit akartak, az esetleges folytatás és következtetés a képzeletünkre van bízva.

Érdekesség, hogy a „visszafordításban” (hiszen Matz nyilván franciául írta eredetileg a képregényt, amelyet Kopeczky Csaba magyarított) megváltozott a címszereplő. Ennek azért van jelentősége, mert így nyilvánvaló, hogy Zoli, a tetováló a történet „hőse”, és nem az egyik tetovált (kivarrt) ügyfele.

Nem tudom, hányan követték annak idején a hétvégi mellékletekben a képregényt, de biztos vagyok benne, hogy sokan szívesen megvennék a magyar gyűjteményes kötetet – mi „pestiek” pedig végre megismerhetnénk fizikai valójában is (online archívumokban a teljes újságok elérhetők).