Miközben a járványválság miatt egyesek visszavesznek az előzetes terveikből, mások pont most alapítanak új kiadót. A Nimue márkanév mögött Lakatos Istvánt találjuk, akit eddig képregényalkotóként és prózaíróként ismerhettünk, és akinek az esetében aligha meglepő, hogy egészen meglepő címekkel mutatkozik be. Ezek közül számomra mindenképpen a legmenőbb olasz képregényszerző, Zerocalcare első magyar nyelvű képregénye a legérdekesebb.

Az olasz képregényről sokaknak a nálunk is egyre népszerűbb Bonelli-zsánertörténetek jutnak eszébe, de ez egy egészen más műfaj, leginkább Boulet műveit idézi fel. Ahogy a francia szerzőnél, Zerocalcare munkáiban is keverednek az önéletrajzi és fikciós elemek, hangsúlyos bennük a humor, az irónia, a popkulturális referenciarendszer. A Torokszorítósdi (eredeti címén Un polpo alla gola) főszereplője egy Zerocalcare nevű figura, akinek az élete több ponton is egyezést mutat az alkotóéval, de mégsem teljesen azonos vele.

Nem is lehetne, hiszen az alapvetően fejlődéstörténetnek (vagy éppenséggel „nemfejlődés” történetnek) tekinthető képregény nem csak krimiszerű, hanem fantasztikus elemeket is tartalmaz. Mindezek az olvasó szórakoztatását szolgálják, növelik a kötet élvezeti értékét, anélkül, hogy csak kicsit is csökkentenék az egyáltalán nem szimpla témák komolyságát. A három részre tagolt (az 1990-ben játszódó elsőben a főszereplő még kisiskolás, a másodikban 16, az utolsóban 28 éves) történet középpontjában Zerocalcare és néhány iskolatársa és tanára áll, a számtalan filmes és zenei utalás pedig precízen jelzi a korszellem változásait.

Miközben egy nagyrészt (vagy talán teljesen) kitalált sztorit mesél, az alkotót mániákusan foglalkoztatja a visszatekintés, az önelemzés. Ez annyira meggyőző, hogy néha azon kapja magát az olvasó, nem tekinthető-e egyfajta árulásnak, ha valaki ennyire mélyen turkál saját gyermek- és fiatalkori énjének gondolataiban, illendő-e nekünk, idegeneknek így kitárulkoznia. Aztán eszébe jut az olvasónak, hogy ez nem egy szigorúan önéletrajzi képregény, és hogy a őszinteség csak látszólag határtalan, pont annyit oszt meg velünk a szerző, amennyit indokol a dramaturgia.

Talán olyan volt gyereknek, majd tininek Zerocalcare, amilyennek mutatja magát a Torokszorítósdiban, talán nem. Az azonban biztos, hogy a képregényfigurával ellentétben, akit már 1990-ben is ezen a néven szólít az anyja, Michele Rech ekkor még nem volt Zerocalcare, ezt a művésznevet csak 2000-ben vette fel, és eredetileg csak egy internetes fórumon használta, egy nulla mésztartalmú („zero calcare”) mosószerreklám nyomán.

Köszönet a kiadónak a megjelenés előtt biztosított elektronikus példányért.