24 órás képregényrajzolás: január 24-25.

Az Angoulême-i nemzetközi fesztiválhoz 2007 óta kapcsolódik egy örömrajzolás, amelynek a lényege, hogy 24 óra alatt 24 oldal képregényt kell elkészíteni. A helyszínen jelenlevő alkotókhoz az interneten keresztül csatlakozhatnak hivatásos és amatőr alkotók és diákok is. Idén január 24-én délután 3-kor ismertetik az utolsó pillanatig titokban tartott témát, az oldalak feltöltését pedig január 25-én délután 3-ig kell befejezni.

Jelentkezni január 15-ig lehet a rendezők honlapján három kategóriában:

- hivatásos alkotók: ebben a kategóriában a részvételi feltétel legalább egy publikáció (saját szerzői kiadások nem számítanak)

- diákok: ebben a kategóriában a művészeti iskolák és egyetemek hallgatói vehetnek részt

- amatőrök: az ebben a kategóriában indulni kívánóknak fel kell tölteniük mintaoldalakat is, ezek elbírálása után aktiválódik a regisztrációjuk.

2009 óta minden évben volt magyar résztvevője is a közös rajzolásnak. Elsőként Hromkó István, Vincze Nóra és Zabos Csaba teljesítette a 24 órás feladatot, amelynek akkor egy múzeumban játszódó történetnek kellett lennie, a legutóbbi, 2011-es kiírásban pedig Ács Zsolt, Csordás Dániel és Hromkó István vett részt a Popeye-stripek rögtönzésében. Az idei témát Étienne Lécroart francia képregényalkotó adja meg, január 24-én, 3 órakor.