Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy a Pesti Könyv Lucky Luke-sorozatában A 20. lovasezred következik, mert az egyik kedvenc epizódomról van szó. Most pedig, hogy már megjelent, el kéne mondani, hogy miért is.

A történet eredetileg 1964-ben jelent meg a Spirou hetilapban, majd rá egy évre kötetben is. Az író, René Goscinny legjobb időszakának a kezdetén járunk, a Lucky Luke-sztorival párhuzamosan egy másik hetilapban, a Pilote-ban a hatodik Asterix-epizód fut, amelyben a kis gall harcos Kleopátrát keresi fel Egyiptomban, az egyre növekvő siker hatására a szerző valósággal sziporkázik. A mozikban és főleg a sűrűsödő televíziós vetítéseknek köszönhetően még javában tart a western divatja, újabb generáció fedezi fel a John Ford, Raoul Walsh és Howard Hawks klasszikus filmjeit, de az Egy maroknyi dollárral bekopogtat már Sergio Leone is, a következő években párhuzamosan fut a klasszikus vadnyugati hősöknek és azok paródiáinak a karrierje.

Márpedig Lucky Luke mindkettő tud lenni egyszerre, és a western toposzok fejük tetejére állításával a vadnyugatot hosszú amerikai tartózkodása alatt felfedező Morris és minden témában brillírozó cinkosa, Goscinny kihozza a maximumot a lehetőségekből.

Ford emlékezetes „lovassági” ciklusa, az Apacs erőd, a Sárga szalagot viselt és a Rio Grande különösen sok anyagot szolgáltathatott a szerzőknek, a cím pedig nagy valószínűséggel az 1956-os 7th Cavalry-ra utal, amelynek a főszereplőjéről, Randolph Scottról mintázta Morris MacStraggle alakját (bár a karikatúra nem túl meggyőző, higgyük el, hogy valóban így van, hisz minden fórumon ezt állítják róla).

Igen, bevallom, szeretem a klasszikus westernt, filmben is, képregényben is, ezt juttatja eszembe újra meg újra a 20. lovasezred. Amelyben mindent megkapunk, amit Goscinnytól szoktunk: pár jellemvonással remekül ábrázolt karaktereket, eltúlzott, és ezáltal visszájára fordított sztereotípiákat, legyen szó az indiánokról és neveikről, a renegát tisztről, a házaló kalaposról, a kínai mosodásról vagy a szigorú apa-lázadó fiú viszonyról, komoly konfliktusok szellemes feloldását, és természetesen az igazság jóleső győzedelmeskedését. Egyetlen hiányérzetem van, de ezt is csak most, egy egészen más korban fedeztem fel, még a szokásosnál is kevesebb női szereplő van a sztoriban, csak a báltermi jelenetben látni párat, ebben azért eltér a képregény filmes modelljeitől.

Bayer Antal