A 20. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál olasz vendége Sergio Gerasi lesz. A fesztivál előtt az alkotóval magyarországi kiadója, a Frike Comics készített online interjút.

Frike Comics: Kedves Sergio, köszönjük, hogy válaszolsz néhány interjúkérdésre. Először is: mikor született meg a képregények iránti szenvedélyed, mikor döntöttél úgy, hogy képregényrajzoló akarsz lenni?

Sergio Gerasi: Amennyire csak vissza tudok emlékezni, mindig is megvolt a rajzolás iránti szenvedélyem, és mintha mindig lett volna ceruza a kezemben. A képregényeket is felfedeztem már kisgyerek koromban, szerettem a történeket és a rajzokat, és a kettőt kiválóan ötvöző képregényes nyelvet.

FC: Fiatalon, már 22 éves korodban kezdődött a munkakapcsolatod a Star Comicsszal. Mesélj kicsit nekünk erről az időszakról!

SG: Az első, aki bizalmat adott nekem, Ade Capone volt, a Star Comics által kiadott Lazarus Ledd sorozat ötletgazdája és forgatókönyvírója. A Star volt akkoriban a legnagyobb kiadó a Sergio Bonelli Editore mögött, amely ugyanebben a formátumban jelentetett meg köteteket,     és Capone számított abban az időben a legjobb tehetségkutatónak. Ez egy hihetetlenül fontos tanulási időszak volt nekem, ez adta meg azt a szilárd alapot, amelyre aztán minden munkámmal építhettem.

FC: Ezután a Mondadorihoz kerültél, ahol alkalmad volt együtt dolgozni Tito Faracival, az olasz képregény legendás alakjával. Milyen emlékeket őrzöl Titóról és az Internationoir antológiáról?

SG: Hát jó régi dolgokról kérdezel… Nagyon fontos volt számomra a Mondadori antológiájába készült történet, hiszen a korszak egyik kiemelkedő alkotójával, Tito Faracival dolgozhattam együtt. Remek érzés volt megrajzolni Tito forgatókönyvét, és gondolom, ő is meg volt elégedve az eredménnyel, hiszen a mai napig készítünk közösen történeteket, illetve szerzőként ő a szerkesztőm a Feltrinellinél.

FC: 2011-ben rajzoltál először Dylan Dogot a Bonellinek. Ez a történet is szerepel abban a kötetben, amelyet a Frike Comics most jelentet meg magyarul. Milyen érzés volt az olasz képregény elmúlt negyven évének legikonikusabb karakterével foglalkozni?

SG: Hát ez egy igazi egymillió dolláros kérdés. Tudod, én ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely Dylan Dog olvasásán nőtt fel, tulajdonképpen ez a képregény adta a késztetést, hogy ebben a szakmában akarjak dolgozni. A rémálmok nyomozójának a kalandjait rajzolni olyan érzés, mint egy zenésznek David Bowie-val együtt játszani.

FC: Ezután megjelentek graphic novel jellegű munkáid is. Van szerinted egyáltalán különbség az ilyen szerzői művek és a klasszikus fumetti között?

SG: Én nem látok köztük különbséget, főleg a képregényes nyelv és narráció tekintetében nem. Igaz, a klasszikus fumetti mindig valamilyen zsánerben mozog még akkor is, ha ez nem feltétlenül nyilvánvaló, míg a graphic novelben különböző alműfajoknak is jut hely, illetve többet lehet kísérletezni. De mindkét fajta képregényben ugyanazt a nyelvezetet használjuk.

FC: És ezzel már meg is érkeztünk a Valentina él című kötethez, amely szintén most jelenik meg magyarul a Frike gondozásában. Dylan Doghoz hasonlóan ezúttal is az olasz képregény egyik ikonikus, Guido Crepax által teremtett karakteréhez nyúltál. Hogyan alakult ez a munka?

SG: Erre a kérdésre nagyon hosszú lenne a teljes válasz, de annyit mindenképp el kell mondanom, hogy igyekeztem mind Crepax karaktere, mind maga az alkotó iránt érzett rendkívüli tisztelettel, szeretettel és hatalmas csodálattal dolgozni a képregényen. Ugyanakkor természetesen ki kellett alakítanom  egy egyedi stílust mind a rajzban, mind az elbeszélésében, hiszen Crepax örököseinek és a Fetrinelli kiadónak az volt az óhaja, hogy egy új Valantinát hozzunk létre, persze tiszteletben tartva a Crepax által teremtett karakter lényegét.

FC: Mik a következő terveid?

SG: Jelenleg egy második Valentina-köteten és több Dylan Dog- és Eternity-történeten dolgozom. Utóbbit Alessandro Bilotta írja a Sergio Bonelli Editora számára, az Audace márkán belül.

FC: Túl azon, hogy kiváló képregényrajzoló vagy, egy punkbandában is dobolsz. Mely együttesek inspirálnak téged, és van-e különbség Gerasi, a képregényalkotó, és Gerasi, a zenész között?

SG: Tekintettel a zenészként ritkán aratott sikereimre, mondjuk úgy, hogy a képregényalkotó Gerasiban több a tehetség, egyszerűen a rajzolás az én igazi kreatív területem. Van egy olyan könyvem, amelyet kevesen ismernek, és amelyben igyekeztem ötvözni a két szenvedélyemet. Ez volt az első szerzői munkám, amelynek a Tragifavole nevet adtam – ahogy a zenekaromnak a képregényhez mellékelt lemezének is, ez valahogy folytatja is a történetet.

FC: Köszönjük a beszélgetést, és találkozunk a budapesti fesztiválon!