Valahogy úgy képzelem el a dolgot, hogy Madarász Gergely nem volt képes beletörődni a Kretén megszűnésébe, és eltökélte, egymaga pótolja a kultikus humormagazin hiányát. A Majomdaráló kellőképp flúgos ahhoz, hogy az egykoron mindenki kedvenc Broáfkája által szerkesztett lapban is helyet szorított volna magának, illetve dehogyis lett volna erre szükség, keblére ölelte volna a főszerkesztő (mármint képletesen, persze).

A Kreténnek kezdettől fogva volt egy abszurd vonala, amelyet nem annyira a Madből (talán az utánozhatatlan Don Martin kivételével), hanem inkább másik, francia példaképéből, a Fluide Glacialból táplálkozott. Véletlenek nincsenek, a Hungarocomix előtt adott interjújában Madarász Edikát említi, és valóban, éppen ő az, aki ugyanúgy képtelen volt befejezni a történeteit (csak ő ebből nem csinált koncepciót, egyszerűen így alakult a dolog). Hozzáteszem, én amúgy Edikát unalmasnak találom, rendszeresen átugrom még mindig, ha Fluide kerül a kezembe, de a Majomdaráló szórakoztat. Meglehet, ha majd egyszer több száz oldal lesz belőle, finnyásabb leszek, de egyelőre nincs, és most a frissesség teljes erejével hat rám.

Miután elolvastam a szerzőtől vásárolt füzetet, már nem voltam képes ellenállni a kíváncsiságnak, és megnéztem a blogon. Sajnos, képernyőn továbbra sem szeretek és nem is nagyon tudok olvasni, így hát csak átfutottam, és összevetettem a nyomtatott verzióval azokat a részeket, amelyek megjelentek. Ha jól látom, csak annyi a változás, hogy erőteljesebbé tette a rajzoló a vonalvezetést, ami nagyon helyes, így sokkal olvashatóbb. A többit ezek szerint akkor fogom megismerni, amikor az is nyomtatásba kerül…

Kárpótoltam magamat viszont a Műút honlapján már elérhető Meriadán című résszel, a kulturális magazinban megjelent „epizódban” jobban sikerült súlyozni a feketéket és a szürkéket, így ez a rész kisebb kihívást jelentett a netes olvasástól berzenkedőnek. Tetszik, hogy annak semmi köze emehhez, és ha jól látom, a többi blogos résznek sem nagyon van egyikhez sem. Tehát ugyanúgy illik hozzájuk (vagyis sehogy) a kissé gusztustalan Majomdaráló cím – bár most, hogy tudom, valójában nem darálnak itt majmokat, megbocsátok érte.

Amúgy meg a Majomdaráló mindenki kritikán felül (vagy alul? vagy mellett? áll), olyannyira egyéni, hogy felesleges belekötögetni részletkérdésekbe. Na, jó, annyit azért megjegyzek, hogy nem mentes az apró helyesírási hibáktól, a vesszők használata megért volna egy átolvasást. A szürke satírozások nem néznek ki valami jól, de ezek az első részek, és az újabbaknál már jobb megoldást választott a szerző. És még a címlapra is rá lehetett volna gyúrni egy kicsit, az ötlet és az elrendezés jó, de a nagy fehér keret rontja az összhatást. Remélem, hamar szétkapkodják az első kiadást, és akkor lehetne csinálni egy picivel profibbat. Egyet kérek majd abból is.

Bayer Antal