Képregényfesztivál előzetes

A Magyar Képregény Szövetség idén is megrendezi hagyományos képregényfesztiválját. A jubileumi fesztivál társrendezője a Képes Kiadó, kiemelt vendége Franciaország, a budapesti Francia Intézetnek köszönhetően.

A rendezvény visszatér egyik korábbi helyszínére, a Dürer kertbe, ahol 2011-ben már sor került egy remek hangulatú fesztiválra. Az eseményre várhatóan Franciaországon kívül Svájcból, Olaszországból, Lengyelországból, Csehországból és Romániából érkeznek vendégalkotók és -előadók. A vendégek listája egyeztetés alatt áll.

A rendezők természetesen kiemelt szerepet szánnak a mai magyar alkotóknak is. A hagyományoknak megfelelően a fesztivál keretén belül kerül sor az előző év legjobb új magyar képregényeit elismerő Alfabéta-díjak és az elmúlt év legemlékezetesebb teljesítményét nyújtó alkotót honoráló Korcsmáros Pál-díj átadására. Az idei fesztiválon debütál egy új alkotói pályázat is, a Libri kiadó támogatásával.

A fesztivál első reklámjának a fekete-fehér verziójával a képregénybörzén már szórólap formájában lehetett találkozni, az alábbi, színes változat a márciusi EpicLine-ban fog megjelenni, Dudás Győző készítette. A fesztivál plakátjának a megrajzolására megint csak a hagyományokat követve az egyik tavalyi Alfabéta-díjas, Csordás Dániel kapott felkérést.

10fesztival_reklam_el.jpg