Örvendetesen felgyorsult a magyar nyelvű Lucky Luke-sorozat. Tavaly három epizód is megjelent, márpedig kettőnél többre hat évvel korábban volt utoljára példa. És már idén is kijött az első, és a hírek szerint megint lehet három vagy akár négy is év végére.

A Pesti Könyv továbbra is tartja magát ahhoz az elvhez, hogy a kiadó személyes ízlése szerint válogat a francia részekből. Tulajdonképpen csak a nagyon régiek maradatak ki (a legkorábbi az eredeti sorban 15., a Daltonok szökésben), illetve a legendás író, René Goscinny halálát közvetlenül követő időszakot is kerülni látszik a sorozatszerkesztő. Ennek köszönhetően többnyire a legjobb klasszikusokat olvashatjuk magyarul, valamint az utóbbi időben nagyon közelről követhetjük a legújabb kalandokat is.

Ebbe a logikába illeszkedik a 2014 decemberében, alig másfél hónappal a franciaországi premier után megjelent Dalton nagybácsik, amelyet a Morris stílusát tökéletesen utánzó Achdé rajzolt, és az ismert komikus színész, Lauren Gerra írt, ezúttal Jacques Pessis közreműködésével, és a 2015. március elejétől kapható Szögesdrót a prérin, amely pedig a Morris-Goscinny páros legtermékenyebb időszakában, 1965-ben jelent meg folytatásokban a Journal de Spirou oldalain.

Bármennyire is érthető és dicséretes a szándék, hogy ismerjük meg az új részeket is, ebben az esetben talán jobb lett volna várni egy kicsit, és csak azután dönteni a kiadásról. Persze, az előző magyar nyelvű Gerra-Achdé epizód, A washingtoni férfi, egész jól sikerült, ebből talán remélni lehetett, hogy ezúttal is így lesz. Csakhogy Gerra most a humornak egy olyan forráshoz folyamodott, amely más nyelvre lefordítva igen kevéssé működik.

A Dalton nagybácsik című albumnak már az eredeti címe (Les tontons Dalton) is jelzi, hogy Georges Lautner 1963-as klasszikus krimi-vígjátékának, a Les tontons flingueurs-nek az alapos ismerete szükséges valamennyi poén megértéséhez. Igaz, hogy a filmet magyarul vetítették magyarul is, Lövöldöző taták címen, de messze nem ért el olyan kultikus státuszt, mint Franciaországban, és a mai olvasók jó részének már valószínűleg nem sokat mond az olyan kiváló komikusok neve, mint Francis Blanche, Robert Dalban, Bernard Blier és Jean Lefèbvre, akiknek a karikatúrái a „főbb mellékszerepeket” alakítják. Mi több, a filmnek pár jelenete és szállóigévé vált mondata is felismerhető a képregényben. Ez bizony jelentősen csökkenti az epizód élvezeti értékét a magyar olvasó számára. (A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Franciaországban is vegyes fogadtatásban részesült ez a kötet.)

Francis Blanche és Robert Dalban

Bernard Blier és Jean Lefèbvre

Érdekességként még két hírességet megemlíthetünk, akik egyetlen kocka erejéig megjelennek a történetben: DSK, azaz Dominique Strauss-Kahn francia politikus, az IMF volt igazgatója, két hölggyel a karján egy Karl Town nevű szállóból lép ki, miközben maga Karl, azaz Karl Lagerfeld divattervező a bejáratnál áll. Ezeket az utalásokat talán valamivel jobban értjük: egyrészt a Lille-i Carlton hotelhez köthető botrányról van szó, amelynek a pere nemrég ért véget, másrészt pedig egy néhány évvel korábbi gyanús ügyről, amikor DSK pénzügyminiszterként állítólag 160 millió eurónyi adókedvezményben részesítette Lagerfeldet, cserében az egyik politikai ellenfelét kompromittáló kazettáért.

Talán mondani sem kell, hogy a Szögesdrót a prérin sokkal jobban bejön. Hiába telt el kerek ötven év az első megjelenése óta, az egyszerű történet hátterében álló konfliktus az állattenyésztők és a zöldségtermesztők között minden korban aktuálisként értelmezhető. Goscinny zsenialitásának ez volt a titka: mindig talált egy témát, amelyet úgy tudott az olvasó előtt kibontani, hogy az nem érezte túl didaktikusnak a mesét, és aztán kiváló karakterekkel népesítette be a történetet. A cingár és halvérű Vernon Felps és a pocakos és szangvinikus Cass Casey ellentétpárja csak egy az alkotóktól megszokott telitalálatok közül. És hogy mielőtt Luke ellovagolna a lenyugvó nap felé, a problémák megoldódnak, csak nem fogunk haragudni érte.

Bayer Antal