Különleges vendég látogat az idei szegedi képregényfesztiválra (2015. november 21-én), hiszen olyan alkotóról van szó, aki nem csak a volt Jugoszlávia területén szerzett hírnevet, hanem számos más európai országban is jól ismerik, sőt még Amerikában is jelentek meg művei. Magyarországon egészen mostanáig mindössze két oldalt láthattunk tőle az 1990-es nemzetközi antológiában, a Falomlásban, illetve magyar nyelven hozzáférhető volt a vajdasági Jó Pajtásban közölt néhány képregénye. A Papírmozi képregénymagazinnak a szegedi fesztiválra időzített 8. számában talán leghíresebb sorozatának, a Cat Claw-nak az első epizódjai jelennek meg.

Branislav „Bane” Kerac 1952. szeptember 7-én született Újvidéken. Egészen kiskora óta rajzol, gondosan megőrzött vázlatfüzetei között van olyan, amely 4 éves korában készült. Egy szomszédban lakó szobrász felfigyelt Bane tehetségére, ő tanította meg a ceruza helyes tartására, a különböző alakzatok megrajzolására. Iskolás korában aztán Kerac rengeteget másolta kedvenceit, Hal Foster, Dan Barry, Raymond Macherot, Jesus Blanco és Sergio Tarquinio munkáit, de az akkoriban igen nagy számban létező képregénymagazinoknak köszönhetően megismerte a jugoszláv képregény nagyjait is. Valamivel később pedig igen nagy hatást gyakorolt rá az idősebb John Romita (Fenegyerek, Pókember) és Jijé (Jerry Spring).

16 éves korától Kerac már komolyabban foglalkozott a képregénnyel, írt, rajzolt szorgalmasan, noha a rajztanárnője ezt nem nézte jó szemmel. Ekkoriban kopogtatott be a Dnevnik nevű kiadóhoz, ahol a főszerkesztő elmagyarázta, hogyan is készülnek igazából a képregények, milyen papírt, milyen rajzeszközöket használni, ha nyomtatható minőséget akar előállítani.

A középiskola elvégzése után úgy tűnt, egyenes út vezeti Keracot a fogorvosi pályához, ám első évben megbukott kémiából, másodikban nem akart békát boncolni. Így hát úgy döntött: inkább lesz átlagos rajzoló, mint rossz fogorvos, megszakította a tanulmányait, és megpróbált a rajzolásból megélni. Szerencséjére egyik iskolatársának , aki a Felderítők szövetsége nevű katonai jellegű egylet aktivistája volt, eszébe jutott, hogy Bane milyen jókat rajzolt, és beajánlott az akkor induló Javor című folyóirathoz. Az első megjelent munkája egy Gaston Lagaffe-utánérzés volt, ám már 1975-ben megszületett Poručnik Tara (Tara hadnagy, magyar változatban Tara, a hős partizán) figurája. Társszerzője íróként egy régi barátja, Svetozar Obradović volt, akivel aztán hosszabb ideig dolgozott együtt. Mindketten imádták a vadnyugati történeteket, de a Dnevnik kiadó, amely befogadta őket, nyilvánvalóvá tette a számukra, hogy hazai alkotótól nem ilyesmit várnak. Annyit azért megtehettek, hogy Tarából egy amolyan Blueberry hadnagyra emlékeztető hőst faragtak, aki kicsit önfejű, és rendszeresen meggyűlik a baja a feljebbjáróival. A képregény a Zlatni Kliker című magazinban jelent meg.

Ettől a perctől kezdve gyökeresen megváltozott Kerac élete, hiszen fizetést kapott a képregényekért, méghozzá kifejezetten jót, többet, mint amennyit édesanyja három-négy hónap alatt keresett. Ez meg is nyugtatta a szüleit, nem bánkódtak sokáig, hogy nem lett fogorvos, örültek, hogy olyasmit csinál, amit szeret, és ebből rendesen meg is tud élni.

Amikor 18 epizód után Keracék valami újba kezdtek volna, a kiadó nem volt vevő az ötletre. Ráadásul nem elég, hogy a Tara folytatását szerették volna, még a honoráriumot is csökkenteni akarták. Kerac ezen felháborodott, és egy másik kiadónál, a Dečje novinénél folytatta. Itt a főszerkesztő azzal fogadta, hogy mivel nagy divat a kung-fu, ebből kéne kiindulni. Obradović javaslatára az új hős egy jugoszláv fiatalember lett, aki Hong-Kongban nevelkedett, ott tanulta ki a keleti harcművészetet. A Kobra a Yu Strip című magazinban jelent meg, és hamar a legnépszerűbb sorozattá vált, aminek köszönhetően a lap példányszáma 30 ezerre ugrott fel.

A Kobrára felfigyeltek Jugoszlávián kívül is, elsősorban a skandináv országokban: a dán Serie, a norvég Hegen és a svéd Magnum is közölt belőle epizódokat, sőt némelyik rész önálló albumban is megjelent 1983-tól. Ha nem is ért el ekkora népszerűséget, de azért megjelent a Kobra Németországban és Hollandiában is.

Időközben azonban jelentős törés következett be a jugoszláv képregénypiacon, aminek az alapvető oka egy történelmi fontosságú esemény volt: meghalt Tito, és ezt követően az ország egyre mélyülő gazdasági és politikai válságba került. Ebből következően jelentősen romlottak az árfolyamok, ami megdrágította az addig virágzó importot a képregények terén is. Ezért egyes jugoszláv kiadók arra a felismerésre jutottak, hogy olcsóbb nekik megvásárolni egy-egy híres sorozat licencét, és saját történeteket készíttetni hazai alkotókkal. Amelyeket aztán esetleg külföldön is tudnak majd értékesíteni.

A Dnevnik kiadó például, amely már régóta jó kapcsolatot ápolt olasz kiadókkal, megvásárolta az Il Grande Blek című westernsorozat jogait. A jugoszláv készítésű Blek-epizódok a Lunov Magnus Stripben és a Strip Zabavnikban jelentek meg, és Kerac is a kiválasztott alkotók közé tartozott. Mi több, kialakult egy sajátos iskola is, amely az ő stílusát követte, utánozta

1983-ban a Forum-Marketprint kiadónak sikerült elérnie, hogy Tarzan-képregényeket készíttethessen, amelyek partnerének, a svéd Atlanticnak köszönhetően negyven országban jelentek meg. A több, mint 100 epizódnak közel a felét Kerac írta és/vagy rajzolta, 60 számnak ő készítette a címlapját is.

Kerac-féle Tarzan a Stripotekában...

...és a holland Juniorpress kiadásában.

Érdekesség, hogy ezekben a licenc alapján készülő képregényekben kötelező volt betartani bizonyos, a jogtulajdonos által meghatározott szabályokat. Tarzan például nem ölhetett embert, nem csókolhatott meg más nőt, mint a felesége, és ami talán a legviccesebb, nem lehetett ábrázolni a mellbimbóit. Kerac azért igyekezett feszegetni a határokat és némi humort is belevinni a képregénybe.

A realista rajzú képregények után Kerac egy humoros figurával jelentkezett. A neve Bili the Pljuc, és Bane maga is bevallotta, hogy fogalma sem volt, mit akar vele, merre tart ez a képregény. Talán éppen ennek a kiszámíthatlanságnak köszönte a népszerűségét. Megjegyezendő, hogy ezt a sorozatot egy időben a horvát Darko Macan írta, aki néhány évvel ezelőtt a budapesti képregényfesztivál vendége volt.

Ideje rátérni Kerac leghíresebb képregényére. Kerac és Obradović három új sorozatot javasolt a Dečje novinének, és a kiadó választása a Cat Claw-ra esett. Ervin Rustamagićnak, a Strip Art Features vezetőjének köszönhetően, aki többek között Kerac ügynöke is volt, sikerült eljuttatni a karaktert számos külföldi országba. A svéd Magnum magazinban például három egymást követő évben a legnépszerűbb sorozatnak szavazták meg az olvasók. A Cat Claw sajátos vonzerejének az lehetett a titka, hogy ötvözte az amerikai és európai stílust, és egyaránt volt olvasható szuperhősös képregényként és annak a paródiájaként. Egészen egyedülálló módon Amerikában is megjelent a Cat Claw, a Malibu kiadó 9 részt jelentetett meg önálló füzetben.

Cat Claw első megjelenése a Yu Stripben. Ez az epizód (is) megjelenik most magyarul. A jugoszláv kiadványban azonban a szereplő jóval több ruhadarabot visel, mint a későbbi külföldi változatokban.

Cat Claw már a Magnum első számában bemutatkozott svéd olvasóknak

Az amerikai kiadás első száma

Franciául is megjelent egy album, "A macska" címen

Kobra-Cat Claw találkozás (a szerző álmában, a Yu Strip különszámában)

A berlini fal leomlásakor a készülő Falomlás című nemzetközi antológiába Keracot kérték fel jugoszláv részről. Ez a kiadvány magyarul is megjelent az Interprint (később Semic) kiadó gondozásában.

A délszláv háború kitörése és a megmaradt Jugoszlávia elleni nemzetközi szankciók sora súlyosan érintette a régió képregénypiacát és képregényalkotóit. Sokan ekkor ideiglenesen vagy véglegesen külföldre távoztak, jó néhányan fel is hagytak a képregények készítésével. Alig akadt fizetős munka, a kiadók nagy része csődbe ment. Kerac a szerencsésebbek közé tartozott, hiszen külföldön továbbra is megjelentek munkái, sőt újabb megbízásokat is kapott.

1995-ben a Dark Horse Comics megbízásából a Ghost című sorozaton dolgozott, H. M. Baker álnéven. Kerac nem szerette ezt a munkát, képmutatónak tartotta a kiadót, amely meztelenséget tiltotta, ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy fröcsögjön a vér.

Szintén a Dark Horse-nál jelent meg a The Black Pearl című minisorozat, amit kizárólag megélhetési okokból vállalt el. Olaszországban is akadtak munkái, a Bonnelinél a Zona X című sci-fi képregényből készített el egy epizódot.

1997-ben újraindult a legendás Stripoteka, amelynek Kerac lett a műszaki szerkesztője, miután kitanulta a számítógépes nyomdai előkészítés szakmáját. Megpróbálkozott a Balkan Express című szerb képregény folytatásával is, ám alkotótársának a halála miatt ezt nem sikerült megvalósítania.

A háború utáni gazdasági válság idején Kerac egyre több olyan tervezőgrafikusi és illusztrátori munkát vállalt el, amely eléggé távol esik a képregények világától, ellenben biztosította a megélhetését.

Noha újabb munkája kevés jelenik meg, a 2000-es években elég sok korábbi művét kiadták újra, így a jugoszláv Tarzant és Bleket is, keménytáblás kivitelben. Aztán az elmúlt pár évben megint akadtak új megbízások, két francia sorozat (Gangs, Lignes de Front) egy-egy epizódjának az elkészítésére kérték fel, 2013-ban egy Fantom-epizódot rajzolt a svéd Egmontnak, idén augusztusban pedig egy színes Zagor epizódot az olasz Bonellinek.

Rajzolói pályafutása mellett Kerac a GeroMetal nevű újvidéki heavy metal együttes dobosaként is tevékenykedett 1992 és 2000 között. Két albumuk is megjelent, a második 1996-ban Cat Claw címmel, természetesen Kerac képregényére utalva.

A cikket Mustabasic Damir írta, Ispánovity József, Jószó bácsi emlékére. A szöveget szerkesztette Bayer Antal.

Bane Kerac honlapja