A Bosszú Angyalai már régóta a gyengém. A DC képregényeket többnyire olaszul, a Marveleket németül ismertem meg annak idején. Die Rächer... volt ennek valami vészjósló csengése. Színes borítójú, de belül fekete-fehér kiadványokban találkoztam velük először, John Buscema rajzolta. Franciául Les Vengeurs, olaszul I Vendicatori - inkább csak kikövetkeztettem, mint megtudtam, hogy angolul nyilván Avengers lehet a csapat neve, és amikor végre hozzájutottam, hogy Londonban eredetiben is vásárolhassak a kalandjaikból, dobbant ám egyet-kettőt a szívem. Akkoriban éppen John Byrne volt a rajzoló, és csodálkoztam, mit keres a tagok között az X-Man Bestia, hogy lehet benne egyszerre Ant-Man és Yellowjacket, és ki az a robotnő, aki a sztori végén megmenti a helyzetet?

A helyes válasz Jocasta, de ez már a régmúlt, és nem is erről akarok beszélni, hanem az első magyar nyelvű Bosszú Angyalai kötetről. A Kingpin egy évig tartó, sajnálatosan kevéssé eredményes szédülés után egy nagy levegővétellel belevágott a Marvel-könyvek kiadásába. Már most tudjuk, hogy ez szerencsés döntésnek bizonyult: a Káosz az októberi képregénybörze legnagyobb slágere volt, és az internetes sikerlisták tanúsága szerint nagyon szépen teljesít a könyvesboltokban is.

A kiadóvezető-szerkesztő és részben fordító Harza Tamás maga is lelkes képregényrajongó: ennek köszönhetően pontosan olyan kötetet vehet a kezébe a magyar olvasó, amilyet a képregényrajongók a legjobban szeretnek, karakterismertetőkkel, borítógalériával. A részletes leírások némileg enyhítenek azon a gondon is, amellyel a gárda múltját nem ismerők az első pillanattól kezdve szembesülnek, miszerint az előzmények nélkül kicsit nehezen követhető, hogy akkor most ki kicsoda és miért csinálja azt, amit csinál.

Persze, az vesse rá az első követ, akinek jobb ötlete lett volna arra, hogy honnan kezdje a magyar Avengers-kiadást. Nem sok mindenre támaszkodhatott: pár epizód a Marvel Extrában, alkalmi vendégszereplések az ADOC-Semic és a Panini havilapjaiban, ennyi az, ami eddig megjelent. Igaz, a valódi Marvel-mániást (a zombi szót kerüljük el távolról, megsértődnének) ez nem zavarja, elvégre angolul, németül, dánul, svédül, finnül, hollandul is beszerez mindent, ami kedvenceik kalandjait mutatja be. Nem akad már fent a rettenetes "bosszúangyal" kifejezésen sem, elvégre lehetett már alkalma találkozni vele a szürkeállományokként terjedő honosításokban.

De most tényleg, mit csinált volna bárki is, aki úgy érezte, hogy ideje bemutatni itthon az egyik leghosszabb ideje és az átlagosnál mindig jobb színvonalon megjelenő szuperhős-gárdát? Hiányt kellett pótolni, régóta fájót, hisz a Marvel-képregényeket sokáig egyedül megjelentető magyarországi kiadóban nem volt mersz nagyban gondolkodni, havi több füzetet, gyűjteményes kötetet bevállalni. A sokáig Pókember-szerkesztőként, levelező rovatok vezetőjeként ismert Harza Tamás helyesen választott, amikor a rövidesen szintén a kezünkbe kerülő, az újraalakulást dokumentáló Kitörés előtt kiadta Brian Michael Bendis első BA-történetét is, ám ellenállt annak a kísértésnek, hogy még távolabbra nyúljon vissza a múltban. Azok az apró angyali bosszúságok pedig, amiket a magamat a vadonatúj olvasó bőrébe képzelve érzek, igazán nem lényegesek. Kárpótolnak érte David Finch dinamikus rajzai, a remek színezés, a kitűnően felépített dramaturgia. Aztán a végén csak bámul az ember, hogy akkor ez most mi volt? És ugye, meg fogjuk tudni a folytatást? Mert muszáj lenne.

Bayer Antal