Megelőztek, a Geekz és a Könyves blog is hamarabb készült el a Berserkről szóló írásával. Nem ugyanaz írta a kettőt, semmi kétség.

"Az első könyv ugyan még kicsit kevés lehet a meggyőzéshez, de érdemes neki a továbbiakban is esélyt adni, hiszen a Berserk nem véletlenül lett a világ egyik legnépszerűbb mangasorozata. Tessék felfedezni a felnőtt mangákat és képregényeket!" (Chavez, Geekz)

"A Berserk esetében szokás kiemelni, hogy nem fukarkodik az erőszakkal, ám számomra a harcjelenetek naturalisztikus ábrázolása a több hektoliternyi vérrel és az előtekeredő belekkel annyira túlzott, hogy már-már a paródia irányába tereli a történetet. Gyomor kell hozzá, az tény: még nem láttam ennyi gusztustalan figurát egy rakáson..." (Tweek, Könyves blog).

Valamivel korábban pedig Darklight is írt egy ismertetőt:

"Miura Kentarou Berserk című sorozata napjaink egyik legsikeresebb seinenmangája, amely látszólag tökéletesen megfelel a szex-vér-erőszak előítéletének, azonban érdekes karaktereivel és lebilincselő cselekményével messze túlszárnyalja ezt." "...a köteten feltüntetett korbesorolás szerint csak érett, illetve kellő nyitottsággal és tűrőképességgel bíró olvasók vegyék kézbe..." (Japanimánia)

Azok után, hogy általam nagyra becsült rajongók mennyire dicsérték a Berserket, hatalmas csalódás ért. Elsőre nem is sikerült elolvasnom az első kötetet, kemény eltökéltségre volt szükségem, hogy második nekifutásra abszolválni tudjam. A beharangozott erőszak meghaladta a várakozásaimat (nem a mértékével, hanem az értelmetlenségével), a szintén beígért fekete humornak nyomát sem láttam. Igaz, azt is mondták, hogy majd az ötödik-hatodik kötettől lesz majd tényleg jó... Lényegében ez jön le Chavez ajánlójából is. Türelem és beruházás?

A "felnőtt manga", "érettség" és "kellő nyitottság" kitételekkel komoly fenntartásaim vannak. Szerintem épp ellenkezőleg: az a képregény, amiben egy hatalmas bárddal kettévágnak egy lovat, nem felnőtt embernek való, hanem magukat nagyfiúnak képzelő tinédzsereknek, akik azt hiszik, hogy a "polgárpukkasztást" az ő generációjuk találta ki. Nyitottnak lenni pedig csak az én értelmezésemben azt jelenti, hogy mindent hajlandók vagyunk megkóstolni, nem azt, hogy repetát kérünk belőle.

Ízlésbeli különbség, vágják rá azok, akiknek viszont bejön az ilyesmi. Többről van szó - másszuk bele egy kicsit.

Van a "hagyományos" felfogás, amely szerint vannak jó emberek és rossz emberek. A jók között vannak áldozatok (a többség) és hősök (a kisebbség). A történetek középpontjában utóbbiak állnak, ők mentik meg a többséget a rosszaktól.

Ez a látszólag nevetségesen leegyszerűsítő világkép évszázadok óta szolgál megnyugtatásunkra és fontos szerepet tölt be nem csak a szervezett oktatásban, hanem a szülők és gyermekeik viszonyában is, okozva ezzel később számtalan kiábrándult keserűséget, gyakran már a pubertás elérése előtt is. Mégsem vetjük el soha teljesen, hisz életünk értelmét számolnánk fel, ha nem tekintenénk magunkat legalább részben jónak, és nem bíznánk abban, hogy a rossz előbb-utóbb megkapja, amit szerintünk megérdemel.

A XX. század nagyobbik részében meséink és históriáink főszereplői egyre szürkébb árnyalatokat kaptak: piálnak, csajoznak, cigiznek, füveznek, szemet hunynak a kisebb stiklik fölött, magukban gyakran emlegetik Robin Hoodot, és tudva tudják (és mi is tudjuk róluk), hogy az igazán lényeges pillanatokban azt fogják tenni, ami helyes. Nem kivétel ez alól még egy Fülig Jimmy, egy Diabolik vagy egy Megtorló sem.

Farizeus magatartás, mondja erre a modern kor prófétája, akit nevezhetünk akár Spider Jerusalemnek is. A világ úgy szar, ahogy van, mindenki aljas önző szemétláda, csak az őszintébbek ezt elismerik, a birka többség viszont túl hülye ehhez, és megérdemli, ha szétloccsantják az agyát. Jobbá tenni lehetetlen, akkor pedig éljünk az ölünkbe pottyant korlátlan és interaktív szabadsággal, játsszuk azt, hogy mi voltaképpen itt sem vagyunk. Az ESC billentyű bármikor megnyomható, lehet új szerepet választani.

Nem gondolnám, hogy aki bárdos-darabolóst néz vagy olvas, könnyebben rohan ki az utcára késsel döfkölődni, mint aki életében nem látott durvább képeket Thomas, a szimpatikus gőzmozdony kalandjainál. Csak kicsit szomorú vagyok, hogy a gondolkodás alól felmentő időtöltésekre ekkora a kereslet.

Sajnos, a könyvesblogos kolléga óvatos reményével ellentétben én nem látom a Berserkben a paródia szándékát, és az első kötet adós maradt a Darklight által megjósolt érdekes karakterekkel és lebilincselő cselekménnyel. Egyáltalán nem esik nehezemre bármelyik oldalon abbahagyni az olvasást, és a hiányérzetnek még csak a nyoma sem lenne úrrá rajtam, ha sosem tudnám meg a folytatást.

Ettől még persze, nem mondom senkinek, hogy ne vegye meg a Berserket, ha ez az, ami lekapcsolja este a túlfűtött áramköreit. De ne fogjuk már rá, hogy ez a "felnőtt" képregények között valami különleges csúcsnak számítana... Olyan ez, mint a pornó, csak szex nélkül, na.

Van egy dolog, amire nem tér ki egyik recenzor sem, ez pedig a sorozat címe. A berserk angol szó, lényegében az ámokfutónak felel meg. Eredete északi, a vikingek a harci dühtől elvakult, mindent elpusztító harcosokat illették a berserker névvel. Az első kötet szövegében egyetlen egyszer fordul elő, Puck mondja Gutsra a bevezető sztori vége felé. Oroszlány Balázs fordításában "pusztító" lesz belőle, aminél jobb ötletem nekem sem lett volna, és kétlem, hogy lábjegyzet nélkül meg lehetett volna oldani a dolgot. Csak valahol vicces, hogy a magyar olvasó számára sosem derül ki, miért is Berserk a Berserk...