Yagami Light zseniális ifjú, aki nem csak iskolájában, hanem országos szinten is a legjobb diáknak számít, akihez nagy reményeket fűznek. Ez a zsenialitás azonban mérhetetlen unalommal jár, amihez még hozzájárul az a hatalmas frusztráció, amit tehetetlenségében érez, amikor látja a világban tapasztalható állandó bűnözést és igazságtalanságot. Eddig semmi eszköze nem volt ahhoz, hogy felvegye ezzel a küzdelmet. Eddig. Mert egy nap, egy újabb unalmas tanóra közepén épp a szeme láttára hullik alá az égből egy füzet, amelyen az áll, Death Note. Ez tehát egy Halállista, amellyel bizonyos feltételek mellett, a füzetben található szabályoknak megfelelően bárkit meg lehet ölni. Persze miért is hinne el ilyesmit Japán legzseniálisabb fiatalja, azonban a csábítás túl nagy ahhoz, hogy ellenálljon neki. Light hamarosan kipróbálja a Halállistát, majd megszületik az álom egy utópisztikus világról, ahol nincs bűzözés. Az odavezető utat pedig Light természetesen maga akarja megteremteni, sőt, egyenesen az új világ istenének címére pályázik, ezzel pedig elindul az események hűvös emberi logikával és megannyi emberi gyarlósággal kövezett láncolata, ahol Light emberére talál egy nem kevésbé különleges detektívben, L-ben.

Sokaknak már nálunk sem kell bemutatni a Death Note alapszituációját, hiszen az elmúlt években Ooba Tsugumi (大場つぐみ) és Obata Takeshi (小畑健) mangája nagy porral söpört végig az egész világon, a belőle készült anime pedig már hazánkban is látható a tévében. A mára kultikus képregény 2003 végén indult hódítóútjára, diadalát pedig a jól kitalált történet és a kiváló rajzol kombinációjának köszönheti. Az előbbiért a máig ismeretlenségbe burkolózó Ooba Tsugumi felelt, akinek kilétéről, sőt neméről is számos teória látott napvilágot, de teljesen biztosat máig nem tudhatunk. Ugyan Ooba Tsugumi néven a Death Note előtt semmit sem jegyzett, mindenesetre az bizonyosnak látszik, hogy nem ez lehetett az első munkája, illetve hogy nem marad exkluzív használatú ez az írói álnév.

A rajzolóról, Obata Takeshiről már lényegesen többet tudunk, hiszen már 1985 óta aktív a japán mangapiacon. Pár év asszisztenskedés után 1989-ben indította első nagyobb sorozatát, a Cyborg Jiichan G-t még Kobatake Ken néven, amit többé-kevésbé sikeres szériák követtek. Igazán átütő sikert nem sikerült elérnie, így hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a történetek terén bizony egyedül nem jut előbbre. A kilencvenes évek elejétől már csak különböző történetírókkal együtt tűnt fel, és bár a Karakuri Zoushi Ayatsuri Sakonból anime is készült, az igazi áttörést az 1998-ban indult Hikaru no Go jelentette számára. A Hotta Yumival közösen készített gomanga hatalmas mániát váltott ki, és nem csak Japánban, Obata pedig azonnal a mangaipar sztárjai között találta magát, nem utolsósorban azért, mert a Hikaru no Go alatt kristályosodott ki mai rajzstílusa, amely nem csak szemet gyönyörködtető, de részletességével és stílusosságával ki is tűnik az átlagos shounenből.

A Hikaru no Go óta pedig nem tört meg a sikerszéria: a Death Note-ot a viszonylag rövidebb, de erőteljesen promotált Blue Dragon RalΩGrad, egy videojáték-adaptáció kötette, pár hete pedig elindult az Ooba-Obata páros újabb sikergyanús darabja, a Bakuman. A páros tehát újra összeállt, új sorozatuk pedig még távolról sem hasonlít a korábbihoz, ugyanis két fiatal fiút kísérhetünk figyelemmel, akik mindenáron sikeres mangakák akarnak lenni, mint író illetve rajzoló. Az elsőre kevésbé csábító alapszituáció olyan szakmai részletességgel és mégis élvezetesen jelenik meg, hogy az is kézbe veheti, aki csak szórakozni akar, aki pedig mindig is tudni akarta, hogyan dolgoznak valójában a mangakák, annak meg egyenesen ajánlott. Érdekesség, hogy olyan népszerű mangakák asszisztenskedtek Obata Takeshinél, mint például Watsuki Nobuhiro (Rurouni Kenshin), Yabuki Kentarou (BLACK CAT) és Mutara Yuusuke (Eyeshield 21).

Az Ooba-Obata páros első közös munkája, a Death Note bizonyította, hogy nagy dolgokra képesek együtt, pedig a kiadó által összehozott együttműködésről van szó. Ahogy az később kiderült, Obata Takeshit a kiadó akkor rendelte a történethez, amikor eldőlt, hogy a pilot epizód bekerül a Shounen Jumpba, és utána sem találkoztak még jó ideig, mindketten a szerkesztőkkel vitatták meg a munkájukat, és nem konzultáltak egymással a mangáról. Amellett, hogy elcsodálkozhatunk azon, hogy így is működhetnek a dolgok, ez ismét rávilágít a szerkesztők hatalmas szerepére a mangák születésében. A Death Note tehát egy rövid történet formájában debütált még pár hónappal a valódi sorozat indulása előtt. Ebben ugyan a későbbi történet számos eleme felbukkan, de akadnak lényeges különbségek, mint például a radír, amellyel az okozott halál visszafordítható, illetve a főszereplő karaktere és a történet hangulata. Ennek a rövidkének - és magának a Death Note-nak - a gyökereit egyébként feltehetőleg az ismert horrormangaka, Mizuki Shigeru egy hetvenes évekbeli rövid történetében fedezhetjük fel, amellyel a pilot cselekménye nagy hasonlóságot mutat, de ezt a kapcsolatot Ooba vagy a kiadó nem ismeri el. A próbafejezet kedvező visszajelzései után 2003 decemberében indult el végül a Shounen Jumpban az általunk is ismert sorozat, amely az internet révén hamar meghódította az egész világot. Az eredmény tizenkettő plusz egy háttér-információkat tartalmazó kötet, egy animesorozat, három élőszereplős mozifilm, regények és töménytelen merchandising.

Az eredetileg 2004 februárjában kiadott első kötettel alaposan belevágunk az események sűrűjébe, de hát egy shounenben mégiscsak viszonylag rövidnek számító tizenkét kötet mellett ez nem meglepő. Light megkezdi a tisztogatást, nyomában pedig ott van L, és már itt megtapasztalhatjuk a két zseni kiváló logikai csatáját, ami a sorozat egyik legfőbb vonzerejévé vált. Az alkotók bevallása szerint egyébként nem akartak túl sokat moralizálni, ezért is tartotta Ooba kedvezőnek, hogy shounenantológiában kaptak helyet, és nem seinenben. Ennek ellenére a történet jellegéből adódóan az olvasó már itt és az egész sorozat folyamán szembekerül ezekkel a kérdésekkel, és megtalálhatja a saját válaszait, hiszen a pontok többsége erősen szubjektív megítélés alá esik. A manga fő célja bevallottan a szórakoztatás, ahol a krimi jelleg jól vegyül a pszichológiai játékokkal. Ennek a stílusnak egy lényegesen szövegcentrikusabb elbeszélés felel meg sok monológgal, de sikerült úgy megoldani, hogy a kevesebb szövegre, több akcióra hangolt tizenéves célközönség is lebilincselve követte az eseményeket. A történet mellett fejezetek végén oldalakat találunk a Halállistából, ha netalántán elfelejtenénk a szabályokat, a kötet végén pedig még két négypaneles mangán is jókat derülhetük.

A kötet magyar kiadására nem lehet panasz, a japán eredetit követő formátumában és kivitelezésében is olyan, mint amit a MangaFantól megszokhattunk. A magyar szövegben akadnak ugyan apró nyelvi hibák, de a stílussal elégedettek lehetünk. Történt egyeztetés az anime magyar szövegével is, de a fordítói szabadság jegyében nem minden elnevezés egyezik. A Death Note-ot a hazai manga- és animekedvelők többségének valószínűleg nem kell bemutatni, az animével pedig még többen csalatkoztak a rajongók táborához. Aki csak az animét látta, annak mindenképpen érdemes belenézni a mangába, hogy minden részletében kiélvezhessék a logikai csavarokat. Aki már ismeri a mangát, valószínűleg az is örül, hogy nyomtatott formában és magyarul foghatja kézbe a Death Note-ot, és reméljük, hogy a sokat méltatott sorozat még több új rajongót szerez majd hazánkban mind fiúk, mind lányok között.

Kálovics Dalma

A kritikát a megszűnt Japanimania honlapról mentettük ki.