A 20. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál lengyel vendége KaeReL lesz. A fesztivál előtt online válaszolt néhány kérdésünkre.

K: Miben jelent számodra többet más művészeti kifejezésmódoknál a képregény? Hogyan indult a karriered? Kik inspiráltak?

V: Amióta az eszemet tudom, rajzolok. Megnyugtató, olcsó és hálás munka, amiben semmi sem korlátoz. Előfordulhat, hogy ma sci-fi horroron dolgozom, holnap pedig családi drámán, és ehhez csak papírra és tusra van szükségem. Az inspirációt más képregényalkotók jelentették. Csak azt nem tudom, nevezhetem-e ezt karriernek. Könyvtáros vagyok, aki munka után asztalhoz ül és nekiáll rajzolni. A képregényeknek köszönhetően utazom, érdekes embereket ismerek meg, és néha bejön egy kis plusz pénz. Örülök, hogy vannak olvasóim, de ettől még egy könyvtáros vagyok, aki munka után rajzol.

K: Országonként más és más a képregénykultúra – van, ahol kisebb, van, ahol nagyobb közönséget tud megszólítani. Mi a helyzet Lengyelországban?

V: Rengeteg képregényt adnak ki, sok új szerző tűnik fel. Soha nem jelent meg ennyi hazai újdonság, de még mindig csak egy szűk kör érdeklődésére tarthatnak számot. A helyzet javul, de még mindig elenyészően kicsi piacról beszélünk. Nem hiszem, hogy lesz olyan képregény a közeljövőben, ami egy népszerű krimi sikerét megismételné. Lehet, hogy sok minden történik, de szűk körben.

K: Szerinted mi különbözteti meg a lengyel képregényt a három fő stílustól, vagyis az amerikai és a francia-belga képregénytől vagy a mangától? És mitől mások a te munkáid?

V: A tömegekhez szóló képregény mesterei eltűntek a szocialista rendszerrel és az állami kiadások milliós példányszámaival együtt. A fiatal lengyel képregényesek húsz évre az undergroundban ragadtak, ami egészen a vérükké vált, és manapság ez a képregényes mainstreamünk. Flörtölünk néha népszerű stílusokkal, de sokszor csak azért, hogy megtörjük. Még az sem meglepő, ha ugyanaz az alkotó szélsőségesen más rajz- vagy történetvezetési stílust alkalmaz a munkáiban. Én is ezt csinálom és nekem nagyon tetszik.

K: A képregényeidben lengyel és szláv mitikus lények is felbukkannak. Miért pont őket választottad, és honnan ered a lengyel folklór iránti érdeklődésed?

V: A képregényeim alapja mindig olyasmi, ami iránt őszintén érdeklődöm. Kizárt, hogy egy szerzői projektet valamilyen algoritmus alapján próbáljak sikerre vinni. A történelem, a folklór, a mitológia és a természet mindig is közel álltak hozzám. Hogy ez honnan jött? Nem tudom. Ilyen az életem.

K: A történeteidben fontos szerepet játszik a környezetvédelem, az iparosodás és az urbanizáció is. Miért döntöttél úgy, hogy ezeket a témákat állítod a középpontba?

V: Magától értetődő volt. Ha napjainkban játszódó, de mégis a mitológiában gyökeredző történetet ír az ember, ami hiszen közvetlenül a természethez nyúl vissza, elkerülhetetlen, hogy ez a két világ egy ponton összeütközzön. A mai világunk pedig nem különösebben barátságos. De nem vagyok környezetvédelmi aktivista.

K: Min dolgozol mostanában?

V: Néhány napja fejeztem be a Borka és Sambor hetedik kötetének rajzolását (megjegyzés: a sorozatot a gnieznói Lengyel Államiság Kezdetének Múzeuma jelenteti meg 2017 óta), úgyhogy valószínűleg tartok egy hét szünetet, aztán visszatérek a saját projektjeimhez. Két képregény gyakorlatilag kész, néhány még folyamatban van, néhányhoz még gyűjtöm az ötleteket. Remélem, hogy idén megjelenik egy Michał Śledzińskivel közös albumunk, lassan végez a kihúzással. Ezenkívül rendszeresen dolgozom gyereklapoknak is. Egy géppuska sebességével gyártom a rajzokat.