Az Athenaeum kiadó új, komolyabb hangvételű sorozatot indított, amely különleges oldalról közelíti meg a vámpírizmust.

A fiatal Takashiro Kazuna az utóbbi időben különös jeleket tapasztal magán. Olykor elgyengül, és mintha furcsán reagálna a vérre, illetve rémálmai vannak a múltjáról. A fiú egyébként sem átlagos körülmények között él: az anyja meghalt, az apja pedig inkább lemondott róla, és csak a nővérét nevelte, így az apa egy barátja és annak felesége vette magához. Kazuna elég közönyösen viszonyul mindenhez, saját helyzetéhez, életéhez, jövőjéhez is, amíg meg nem jelennek rajta azok a bizonyos tünetek. Mivel egyre jobban foglalkoztatja a korábbi élete, a lábai végül elviszik ahhoz a régi házhoz, ahol annak idején az egész családja élt. Megdöbbenésére a ház jó állapotban van, sőt laknak is benne, mégpedig a nővére. Chizuna apjuk halála óta él ott egyedül, és mintha nem lenne elég öccsének a komplikált családi helyzet és a fájó múlt, a lány még egy titkot felfed. A Takashiro család tagjai furcsa vérbetegségben szenvednek, amelytől vámpírrá válnak, erre pedig nincs gyógyír.

A bárány panasza, eredetiben Hitsuji no Uta Toume Kei sorozata. Az alkotónő még Toome Kei (十目傾) néven 1992-ben debütált a Comic Burger antológiában a Rokujou Gekijou rövid történettel. 1993-ban megnyerte az Afternoon magazin díját a Kurogane című rövidkével, amit 1994-ben a Mannequin megismételt. 1993-ban már el is indíthatta első sorozatait, egyfelől a Hitsuji no Utát, másfelől a Kurogane sorozatot. Az alkotónő ezt követően is számtalan történetet írt, melyek azonban többségében nem nagyon jutottak el a nyugati világba, talán még a Yesterday wo Utatte sorozatot ismerhetik többen. Toume Kei kezdettől fogva az idősebbeknek szóló mangában volt tevékeny, és ez máig nem változott. Munkái mind komolyabb hangvételűek, a drámai és természetfölötti elemek a leggyakoribbak nála. Rajzstílusára nem a klasszikus értelemben vett szépség jellemző, mégis kerek egész, a vonalvezetés miatt sajátos hatást kelt, és jól illik a történetekhez. Illusztrációi is jellegzetesek, a színkezelés és a technika is elég egyedi, és ugyancsak a komolyabb hangvételt támasztja alá. Az alkotónő olykor kisebb-nagyobb szüneteket is beiktat egy-egy manga készítésébe, ezért jelenleg több sorozata is megy egyszerre, melyek között elég régi is akad.

A bárány panasza a Gentosha kiadó Comic Burger magazinjában indult, majd amikor az megszűnt, a Comic Birz antológiában folytatódott, és 2002-ben zárult hét kötettel. Bár ez nem az a fajta manga, amely zajos sikert arat a rajongók körében, nagyon sokakat megragadott a különleges sorozat. Ennek köszönhetően készült hozzá több hangjáték, egy élőszereplős film 2002-ben, majd egy négyrészes OVA-sorozat 2003-ban. Az anime egy jól sikerült Madhouse darab, amely kiválóan visszaadja az eredeti hangulatát, és ráadásul a történet is kerek, bár vannak lényeges különbségek a két verzió között. Manga előtt, közben vagy után is fogyasztható, de feltétlen javasolható - a zárószám, a két főszereplő hangját adó Hayashibara Megumi és Seki Tomokazu duettje pedig a maga kezdeti csendjével és fokozódó feszültségével ritka szívszaggató darab.

Bár végülis vámpírokról van szó, ebben a mangában senki se várjon fröcsögő vérorgiát, hajtóvadászatokat, akciót. A bárány panasza egészen más oldalról közelíti meg ezt a témát, egy gyógyíthatatlan betegség és az általa kiváltott családi tragédiák oldaláról, ami a maga csendes drámájával újszerűen hat. Itt nincs féktelen tobzódás vagy teátrális bűntudat, itt egy széthullott család utolsó két tagjának hétköznapian keserű harcát láthatjuk a normális életért vagy egyáltalán az életért - vagy azért sem. Az egész mangát mély melankólia hatja át, amire rányomja a bélyegét a gyógyíthatatlan betegség, a kínzó vérszomj, az őrület, valamint a komplex családi érzések régi sérelmekkel, kérdésekkel. És bizony nem csak a vámpírizmus az egyetlen sajátos elem a történetben, ugyanis kapcsolatuk szorosabbá válásával Chizuna és Kazuna kapcsolata kezd vérfertőző jelleget ölteni, de ez senkit se riasszon el, minden nagyon jól belesimul a történet szövetébe.

Az első kötet magyar verziója kissé felemásra sikeredett. Egy utolsó, alapos átnézés újfent nem ártott volna, így a néhány elírás, hiányzó betű, névelő, nyelvtani gubanc talán kiküszöbölhető lett volna. Emellett akadnak stilisztikai problémák, mert bár iskolás szereplőkről van szó, és iskolai jelenetek is akadnak, túl erős szlenget, pláne egyébként sem elfogadható káromkodásokat használni nem ajánlatos, mert túlságosan elüt a hangulattól, és a több helyen is felbukkanó igényesebb, néhol már-már költőiséggel vegyített stílustól. Az anglicizmusok néhol elég problémás mondatokat szültek, és akadnak elég nehezen megfejthető buborékok is, amikor nem teljesen világos, hogy ki mit csinált, és miért. Az átírásban is akadt hiba, Jeigasi valójában Yaegashi, tehát magyarosan Jaegasi.

Ez persze senkit se tántorítson el, A bárány panaszába mindenképpen érdemes belenézni, ha valakit megragadott a manga különleges alapvetése, és kedveli a csendesen drámai történeteket a felszín alatt húzódó megannyi feszültséggel, rejtélyekkel. A köteten tizenhatos korhatárt találunk, ami egyes elemek miatt teljesen jogos, de a nagyon fiatal mangarajongókat valószínűleg nem is tudja igazán megragadni egy ilyen jellegű történet. Az első kötet egy nagy feszültségű, fontos fordulóponton marad abba, ami miatt - bár nem izgalmas akcióra kihegyezett mangáról van szó - mindenki izgatottan várhatja a folytatást.

Kálovics Dalma

A kritikát a megszűnt Japanimania honlap archívumából mentettük ki.