2010-ben is akadt néhány vállalkozó szellem, aki beszállt a magyarországi képregénykiadásba. Többnyire más profillal már sikeres kiadókról van szó, akik többnyire éppen már létező katalógusokhoz igazodva próbálkoztak, de az év legvégére jött egy teljesen új jelentkező, aki kizárólag képregényekben gondolkodik, és rögtön egy fajsúlyos művel indít. A Berlin nem jutott volna el a magyar olvasókhoz, ha nem lép színre a Comicsmania, már csak ezért is kijár neki a süvegelés. A Berlin szerzője, Jason Lutes nem éppen az az átlagos amerikai képregényalkotó, választott témája sem hétköznapi: a trilógiának tervezett mű 1928 és 1933 között játszódik, a Weimari Köztársaság alkonyán.

Mint mindenki, akiből Amerikában képregényrajzoló lesz, Jason Lutes is szuperhősökön nevelkedett, ám a meghatározó élményt egy fiatalkori párizsi utazás jelentette a számára: ekkor ismerkedett meg Tintin és Asterix kalandjaival. Mivel az európai stílusra a kereslet nem túl erős a tengerentúlon, nyilvánvaló volt, hogy az amerikai fősodorban nem lesz keresnivalója. Ezért hát képzőművészeti tanulmányai befejeztével a Fantagraphics kiadónál helyezkedett el, és ezzel párhuzamosan nekiállt rajzolni a saját képregényeit, amelyeket alternatív újságokban publikált. Jar of Fools című munkája 1994-ben önálló kötetben jelent meg, és a szerző nagy meglepetésére igen kedvező kritikusi visszhangra talált. Ez is hozzájárulhatott, hogy belevágott egy roppant ambiciózus újabb munkába: két éven át csak a forrásokat kutatta, mielőtt megjelent a Black Eye Productions gondozásában a Berlin első füzete.

Ahogy Lutes korábbi műve, a Berlin is komoly kritikusi és szakmai elismerésben részesült. A Time magazin máris megelőlegezte neki, hogy minden idők 10 legjobb (amerikai) szerzői képregényének az egyike, a második kötetet pedig 2008-ban jelöltek az Eisner-díjra.

A Berlin egy hihetetlenül izgalmas történetmesélési kísérlet. Történelmi képregényről lévén szó, méghozzá a hitelesebb fajtából, tudjuk, mi lesz a vége (Hitler hatalomra jutása), így csak az egyes szereplők személyes sorsa miatt szoronghatunk. Erre a kettősségre épül a narráció, ez menti meg a sztereotipizálástól. Középosztálybeli habozó értelmiségiek, a válság által kiélezett szenvedélyek miatt ellentétes oldalra kerülő munkásházaspár, asszimilálódni igyekvő fiatal és új hazájában örök idegen idős zsidó családtagok – mintha Lukács Györgynél tanulta volna Lutes a történelmi regény szereposztását.

A lineáris történetszövést tempóváltásokkal, elmélyülésekkel és párhuzamosságokkal színesítő író rajzolói teljesítménye kevésbé meggyőző. Az európai tiszta vonal klasszikus és mai képviselői iránti tisztelete látszik ugyan minden oldalon és minden kockán, ám az emberábrázolásán lennének hangolnivalók, különösen a női szereplők vonásait lehetne finomítani. De még ha kicsit zavarók is ezek a hiányosságok, a narrátor lendülete, intelligenciája és érzékenysége magasan az átlag fölé emeli ezt a fontos képregényt.

Lutes azóta is főállása mellett készíti képregényeit (jelenleg a kanadai indián és északi ügyekkel foglalkozó hivatal munkatársa), és évente nagyjából egy epizódot fejez be, amelyet immár a Drawn & Quarterly kiadó jelentet meg. Összesen 24 részből fog állni a mű, egy-egy kötet nyolc részt tartalmaz. A harmadik, befejező rész ebben a tempóban 2014-re várható.

Bayer Antal