Lenore, a kis zombilány - kritika

Mielőtt nekivágnánk az olvasásnak, érdemes megnézni a szerző, Roman Dirge fotóját a Wikipédián. A Lenore pont olyan képregény, amit egy ilyen csávótól várnánk. Vitathatatlan, hogy a kilencvenes években kultstátusza alakult ki a zombi-kislánynak, aki Dirgénél tehetségesebb képregényalkotókra is hatással volt (ld. Lakatos István Lencsilányát). Előrebocsátva, hogy a Kokik (az eredeti Noogies alcím pont ugyanennyire idétlen) célközönsége viszonylag szűk és könnyen behatárolható – főképp 12 és 17 év közötti lányok, később még pontosítunk -, érdemes megvizsgálni, hogy miként lehetett mégis ekkora hatása Dirge teremtményének.

A recept nagyon egyszerű: adott egy Lenore nevű kislány (a Poe-vers után szabadon), aki egy szép napon meghalt, majd kimászott a sírgödréből, és tovább folytatta mindennapi teendőit. Lenore rendkívül bájosan és ártatlanul képes rácsodálkozni a világ dolgaira, sajnos azonban mindemellett hajlamosak szörnyethalni mindazok, akik az útjába kerülnek. Dirge morbid, pároldalas képnovellákban, teljes elhivatottságot és beleélést tükröző részletességgel építi fel Lenore világát, a horrorisztikus eseményeket bohózatba csomagolva. A bizarr miniuniverzum elsősorban a szerző rajzai miatt áll össze koherens egésszé – két vonalból felismerhető, egyedi figurák váltják egymást, élen a koponyafejű, gülüszemű címszereplővel. A valóságtól elemelt, miniatűr figurák ezek, mindegyikük torz egy kicsit, hol a gombszemű szörny teste emlékeztet az összefércelt Frankenstein-monstrumra, hol a szőrcsomókból összeálló lény néz ki úgy, mintha áramot vezettek volna belé. Minden és mindenki azért van itt, hogy így vagy úgy, de elpusztuljon. Ezen kell nevetnünk, és tényleg, sokszor jópofa a Lenore, de picit érettebb fejjel néhány oldal után fárasztóvá válik. Dirge ugyanis az első kötet tanúsága alapján nem akarja továbbfűzni Lenore mindennapjait, nincs nagyobb történet vagy komplex narratíva, csak kis halálok vannak (ez mondjuk lehetne egzisztencialista kritika, de nem az).

Dirge szerencséje, hogy művét pont az internetkorszak előtt indította útjára. Ez a fajta, kis dózisokban szórakoztató humor ugyanis igazán a weben és pár perces videóblokkokban érvényesül (ld. még a tematikailag is rokon Happy Tree Friends-szériát). Ma már számtalan, a Lenore-hoz hasonló, de ennél magasabb színvonalú online képregény van, Dirge azonban mindenkit megelőzött, így trendteremtővé vált. A közönsége pedig minden bizonnyal azokból az introvertált, ám az interneten közösségi élmények után kutató tinilányokból és kisebb mértékben -fiúkból állt össze, akik a kilencvenes (mifelénk a kétezres) évek goth divathullámában is érintettek voltak. Számukra a Lenore rendkívül addiktív lehet, mindenki másnak viszont nem több egy kissé unalmas és egysíkú, ám a maga módján kedves és nagyon ügyesen megrajzolt képregénynél - itt jegyeznénk meg, hogy az újonnan készített színezés látványosabbá, de sterilebbé tette a képi világot.

Kránicz Bence