Elsőként egy olyan esetlegesen felmerülő félreértést kell eloszlatnunk, ami mind a Besenyő-családnak megágyazó humor zsánerének, mind e humor forrásának szempontjából kardinális: a magyar humorkultúrában szerte ismert család a L’art pour l’art társulat szellemi terméke, ami nem egyezik meg a Galla Miklós által alapított Holló Színházzal. Míg utóbbi főleg angol abszurd szerzők, főleg a Monty Python-csoport műveit ültette át magyarra, addig előbbinek tagjai maguk írták a Karinthy Frigyes és Örkény István munkásságával rokonságba hozható műveiket. A Besenyő-família ezúttal képregény formátumban mozgatja meg az agysejtjeinket és a rekeszizmainkat Szász Móni jóvoltából, aki az utóbbi tíz évben oroszlánrészt vállalt a társulat szövegeinek és jeleneteinek írásából, valamint az előadásaik során ő alakítja a csinos, ámde kevés ésszel megáldott szomszédnőt, Kancácskát, aki Besenyő Pista bácsi mindenkori vágyainak tárgya. Ebben a kötetben új nyelvi leleményeket és gegeket találunk, valamint már régebbről ismerteket is új történetbe szőve, egymáshoz lazán kötődő szkeccsek, epizódok formájában. Mivel mindegyik külön címet kapott talán nem lett volna szükség mindegyik utolsó kockáján külön jelezni, hogy „Vége”, de hát ez az apróság legyen a kötet legnagyobb problémája.

Egy adaptáció esetében, mely egyik médiumból egy másikba helyez át, nagyon fontos kérdés, hogy van-e egyáltalán létjogosultsága (ezt a brit képregényzseni Alan Moore és a talán még excentrikusabb, frankofón nyelvterületen alkotó Alejandro Jodorowsky erősen vitatná, hiszen szerintük a képregény lényegét veszíti el, ha kiemelik formai közegéből), képes-e megtartani az eredeti mű jellemző jegyeit, esetleg hozzáadni egy újabb dimenziót. Itt éppenhogy veszített egyet, de ez az értékéből egyáltalán nem von le, sőt, bár Ilauszky Tamás képzőművész ugyan nem rendelkezik képregényrajzolói tapasztalattal, de ösztönösen ráérzett a képregény formanyelvére. Az esetleges aggodalom, hogy a karakterek elszakítva az őket megformáló színészektől képtelenek lesznek önálló életre, teljesen megalapozatlan, sőt a képregény által kitágított lehetőségeknek köszönhetően számos speciális effektust kaptak: Anti bácsi szárnyra kel a beépített lökhajtásos rendszere segítségével, Margit óriásdinoszaurusszal birkózik, Besenyő Pista pedig verbálisan bejárja a világot.

A közismert família minden tagja, Besenyő Pista bácsi, Maargit, Anti bá és Zigóta, valamint a szinte már családtag Kancácska azonnal felismerhető, a mimikájuk és gesztusaik tökéletesen visszaadják az eredeti figurákat. A szállóigévé vált, rájuk jellemző mondásaikat, mint a családfő „Maaargit!” vagy Anti bácsi „Hallalalala!” kiáltását az akár csak egyetlen L’art pour l’art előadást látott olvasó is szinte azonnal képes a feliratokat szinkronizálni magában, ami már önmagában is érdekes megfordítása a filmek feliratozásának. A panelek és a buborékok elhelyezése vezeti a szemet és így az olvasás irányát, elejét véve annak, hogy összezavarodhassunk. A panelekkel való játék a képregény szinte kizárólagos formai sajátossága és ezzel Ilauszky Tamás él is: a szereplők szó szerint megmarkolják a kockákat elválasztó határmezsgyét, az állatkerti jelenetben Anti bácsi és a kígyó küzdelme kígyózóan hullámzó keretek között történik, Zigóta pofája a panelen kívülre „fakad”. Az Utazás a világ körül epizódban pedig a szóbuborékok alkalmazkodnak a meglátogatott országokhoz: hagymakupola alakúak Oroszországban vagy éppen fodrozódnak a Kínai Nagy Falon végigsüvítő szélben.

Együltünkben való elolvasáshoz némileg tömény és a szöveg könnyen a torkunkon akadhat, ha nem kisebb adagokban fogyasztjuk, nagy előnye viszont az írásos formának az előadásokkal szemben, hogy leírva van időnk a szójátékokat megemészteni, így egyetlen aprócska geg sem kerülheti el a figyelmünket. A válasz a kérdésre, hogy vajon szükséges volt-e képregényre adaptálni az eredetileg színpadra írt szkeccseket nem egyértelmű, azonban a végeredmény azt igazolja, hogy Szászi Móni nyelvi humora ebben a formátumban is működik és amennyit veszít, annyit is nyer az átalakulás során. Egy dolog azonban biztos: a Besenyő-család rajongói bizonyosan nagy megelégedéssel fogják könyvespolcukon elhelyezni a kötetet.

Nagy Krisztián