Olaszország esze csak a spagettin jár, Amerika állandóan hamburgert zabál, Oroszország pedig vodkát vedelve terrorizálja környezetét. Hogy ez egy halom előítélet? Pedig a Hetaliában pont ez a lényeg. A sikeres mangasorozatot Kálovics Dalma elemzi.

A Hetalia kétségkívül a hazai mangakínálat legkülöncebb tagja, hiszen mi sem lehetne furcsább, mint egy képregény megszemélyesített országok esetlenkedéseiről. Ahogy azonban az egész világon, úgy nálunk is bevált a recept, az idén tavasszal megjelent harmadik kötet pedig ugyanúgy lázba hozhatja a rajongókat, mint az előzőek. De mi a titka? Hiszen ha ránézünk, ez a manga minden, csak nem szép, sőt olykor még azt is nehéz kivenni, éppen mi zajlik a paneleken. A történetek jó része sztrip formában kerül az olvasók elé, ami – bármennyire is népszerű a szigetországban – azért a világban a kevésbé kedvelt mangaformátumok közé tartozik. És akkor még ott a szerző sajátos humora, ami végül a többségnek mégis bejött, különösen a sajátos alapötlettel és a szerethetően lökött szereplőkkel vegyítve.

A történet eredendően nem egy kiadó jól bejáratott mangagyárában született, és a szerző sem szokványos módon futott be, ami magyarázza az elsőre talán amatőrnek tetsző vonásokat. Himaruya Hidekaz 2003-ban próbálkozott először különféle mangapályázatokkal, de nem sikerült neki az áttörés. Ezzel egy időben a neten kezdett publikálni, majd Amerikába költözött, ahol elvégzett egy grafikusképzőt. Ekkor születtek a Hetalia országokat és történelmi helyzeteket kifigurázó első képsorai, amelyek egyébiránt máig olvashatók a szerző honlapján. Kezdetben Himaruya a második világháború kulisszája előtt akart a hadakozó országok közötti kalamajkáról írni, amelyben a főszerepet a semmirekellő Olaszországnak szánta – innen a cím: hetare+Italia=Hetalia. Az eredeti ötlet lényege, hogy minden országot antropomorfizálva, személyiségükben és kapcsolataikban a legsarkosabb sztereotípiákkal jelenített meg, és rajtuk keresztül fordított fonákjukra történelmi helyzeteket. Így lett Németország sótlan és szigorú, Franciaország nőcsábász, aki ki nem állhatja a konyhában ehetetlen kutyulmányokat előállító Angliát, miközben a gyáva Olaszország hanyatt homlok menekül a harctérről. A végeredmény egy imádnivaló, bizarrmód szórakoztató, politikailag teljesen inkorrekt manga lett, amely épp ezek miatt olyan jó.

Bár Himaruya eredetileg csupán rövid kirándulásnak szánta a Hetáliát, a történetek olyan népszerűek lettek a neten, hogy képtelen volt abbahagyni. Idővel a szereplő országok száma bővült, a szerző is egyre messzebb kalandozott a történelemben, míg végül a Gentousha kiadó is felfigyelt a nem mindennapi történetre. 2008-ban aztán megjelent az első Hetalia kötetet, amely a korábbi képsorok újrarajzolt, szerkesztett változataival és új anyagokkal került a boltokba. A siker azóta töretlen, és ma már animesorozattal, mozifilmmel, hangjátékokkal, rádióműsorral és sok minden mással igyekeznek keresni a rajongók kegyeit. A politikai inkorrektségnek persze ára van, és mindig voltak olyanok, aki nem képesek kellő humorérzékkel állni a kifigurázáshoz. Ez rányomta a bélyegét az anime indulására is, amely főként a koreaiak tiltakozása miatt nem került tévébe. Pedig ezeken a sztereotípiákon kár megsértődni, hiszen ártalmatlan szórakoztatás az egész, és közben magunkon is jót nevethetünk.

A Hetalia hatalmas üzlet lett, amely elsősorban a női vásárlóerőre épít. Ennek oka, hogy az országok többsége nem is csúnya fiúalakban jelenik meg, ami megragadja a lányok fantáziáját. Ez persze azt is jelentette, hogy a fiúk közül sokan inkább már meg se próbálkoztak a mangával, holott a szándék szerint a Hetalia inkább uniszex. Ennek erősítésére a második kötettől több nőnemű ország is szerepet kap, és ahogy kár a politikai inkorrektség miatt kihagyni ezt a mangát, úgy kár a férfi szereplők túlsúlya miatt, mivel itt a humorforrást tényleg a személyiségek és a történelmi helyzetek adják, és ez nemtől függetlenül bárkit képes megnevettetni.

És hogy mégis mire számítson az, aki kézbe veszi a Hetaliát? Káoszra és őrületre. Egy nyafogó Olaszországra, akit még az ellenség sem hajlandó hadifogságban tartani, egy képzeletbeli barátokkal beszélgető Angliára, hőskomplexusban szenvedő Amerikára, elnyomott balti államokra és megannyi őrült országra. Különösen kis hazánkban, az első női szereplőben lelhetjük örömünket, aki annyira tűzről pattant, hogy kezdetben azt sem tudja, fiú-e vagy lány. Megelevenedik az osztrák örökösödési háború, megismerjük Olaszország viszontagságos történelmét, Poroszország nem is olyan dicső múltját, és olykor egy-egy meghatóbb történet is terítékre kerül, mint az amerikai szabadságharc. De nem állunk meg ennyinél: az országok szokásai, ünnepei, jellegzetességei is előkerülnek, persze mind hetaliásan.

A Hetalia az elmúlt évek egyik kultikus mangája lett, és még az égvilágon mindent antropomorfizáló, hasonlóan nyereséges gijinka hullámot is fellendítette, melynek keretében ma már vasútállomásokat, is képesek megszemélyesíteni. Hogy mennyi szufla van még a koncepcióban, kérdés, lehet, hogy egy idő után elfárad majd az ötlet, de egyelőre még jól bírja. Tehát fő a nyitottság, és ha még nem tettük, egyszer mindenképpen érdemes belenézni ebbe a nem mindennapi történelemkönyvbe.

Kálovics Dalma