Mindenki tudja, hogy bár Mickey Mouse és Donald kacsa képregényfiguraként is ismert, mindketten rajzfilmben debütáltak. Azzal azonban valószínűleg jóval kevesebben vannak tisztában, hogy sokkal, de sokkal több képregényben szerepelt mindkettő, mint rajzfilmben, és hogy nem hazájukban a legnépszerűbbek, hanem több európai és dél-amerikai országban. Olyannyira, hogy az USA-ban készült képregények már évtizedek óta nem elegendők a kereslet kielégítésére, és külön Disney-képregénygyárak működnek Olaszországban és Dániában. Finnországban a mai napig a képregénypiac felét teszik ki Donald és barátai, Franciaországban a Disney-importok hatására indult be a nagyüzemi képregénygyártás a második világháború környékén, Chilében két forradalmár az 1970-es években annyira komolyan vette Donaldot, hogy egyenesen az imperialista propaganda mindent megrontó szócsöveként ostorozta.

Magyarországon is a legismertebb karakterek közé tartozik Mickey és Donald, a rendszerváltás előtti években lassan újrainduló képregényimport egyik első fecskéjének számított a Móra kiadó Donald-sorozata, 1989 óta pedig folyamatosan jelen vannak nálunk a kacsa- és egércsaládok különböző tagjai az Egmont kiadásában. Sokáig úgy tűnt, Donaldék pozíciója megingathatatlan, hiszen 1997 és 2008 között már havonta két szám jelent meg a magazinból, ám a jelek szerint a gazdasági válság hatása őket is elérte. 2009-től ismét zsebkönyv formátumban olvasható Donald kacsa, tudomásom szerint eredetileg havi megjelenésre tervezve, ám ebből hamar kéthavi, majd negyedévi lett, és idén még csak egyetlen egy számot vehettünk a kezünkbe, a 14-eset.

Kézbe is vettük, és őszintén szólva nem igazán értjük, miért ritkult meg ennyire a zsebkönyv. Szép, színes kiadvány, a szokásos színvonalú Disney-történetekkel, talán a kelleténél egy picivel puhább borítóval, és... nos, hát a 2000 forintos ár a 160 oldalas tartalomért – ebben a méretben – egy kissé borsosnak tűnik. Ráadásul elég brutális az áremelés, hiszen az előző, 100 oldalas még csak 1200-ba került, az első, három évvel ezelőtti pedig 900-ba, 132 oldalért.

Igaz, a gyerekkönyvek más kategóriái sem nevezhetők éppenséggel olcsónak, ráadásul azok sokszor jóval vékonyabbak is (mármint oldalszámban). De mégis kezdi úgy érezni az ember, hogy a képregény lassan luxuscikké válik Magyarországon, és többnyire a gyűjtőkre lehet számítani vásárlóként.

Akár gyerekek, akár idősebbek a Donald kacsa zsebkönyv 14 olvasói, bőségesen el lettek látva tartalommal. Bevallom, elég régen olvastam új Donald-sztorikat, és még szoknom kell, hogy az unokaöccsei az elcsórt laptopon valami Sims-féle játékkal bosszantják – valahogy úgy képzeltem, hogy Donaldék történetei egy pontosabban meghatározhatatlan, de a huszadik század közepére jellemző környezetben játszódnak, ez a fajta lépés tartás a korral meglepő, bár persze abszolút logikus. Ami azt illeti, csak mostanában tudatosodott bennem, hogy amiket én az 1960-as évek végén újnak hittem, jó 10-15 évvel korábban készültek . Nos, Carl Barks klasszikusaival azóta sem sok Disney-képregény ért fel, de a mostani felhozatal is rendben van. Oké, mondhatjuk, hogy átlagos, de a Disney-átlag egy alaposan letesztelt minőség. A kötet három új dán, egy új olasz és egy 1970-es évekbeli klasszikus olasz történetet tartalmaz, és bár a szerzők közül csak az utóbbiénak a neve (Romano Scarpa) rémlett korábbról, mindegyiket teljesen korrektnek tartom a történet szintjén, a rajz pedig természetesen megfelel a szigorú szabványnak, egyedül az utolsónál éreztem, hogy a szokottnál kicsit nagyobb szabadságot engedett meg magának a grafikus.

(Megjegyzés: a szerzők neve és a forrás nincs feltüntetve a kötetben, de az első képen található kód alapján könnyen fellelhető mind az inducks.org Disney-adatbázisban.)

Mivel nem voltam rendszeres olvasója a korábbi lapnak és nem ismerem sem a korábbi, sem a jelenlegi szerkesztési gyakorlatot, lövésem sincs, mivel lehetne ismét vonzóbbá tenni Donald kacsa kalandjait a fiatal olvasók számára. De bevallom, azt sem tudom, miért kikezdhetetlen például Olaszországban Topolino (Mickey) és Paperino (Donald) népszerűsége, és miért szokás Finnországban az újszülöttnek Donald-előfizetést ajándékozni. Valahogy úgy vagyok vele, hogy Mickey Mouse és Donald Duck mindig volt és mindig lesz, mindenhol. Úgyhogy én nagyon drukkolok a magyar kiadásnak.

(Zárójeles végszó: szakmai szolidaritásból ritkán foglalkozom a magyar fordítással, de ezúttal szóvá kell tennem a Donald zsebkönyv szövegének a minőségét. Sok benne a magyartalan fordulat, nem illeszkednek egymáshoz gördülékenyen a buborékok szövegei, és néhány esetben gyanús, hogy nem is pontos a magyarítás. Az egyik képregényes fórumon egy Donald-gyűjtő ennél sokkal keményebben szokott fogalmazni – én idáig nem megyek el, de melegen ajánlom a kiadónak, hogy nyomdába adás előtt máskor nézesse át egy lektorral is a szöveget.)