A képregénykészítés roppant egyszerű dolog, csak két képességgel kell rendelkezni hozzá, ami az alábbi három: az illető tudjon rajzolni, tudjon írni, és tudjon történetet mesélni. Hiszen a képregény nem egyszerűen képek és szövegek sajátos elegye, ahogy azt néha emlegetni szokták: a két összetevő szerves egészként tolmácsolja azt a történetet, amit a szerzője el akar mesélni. És pont azért választja ehhez a képregényt, mint médiumot, mert ez erre a legalkalmasabb.

Tálosi András a képregényt választotta, amikor 2008-ban, éppen egy képregényfesztivál alkalmából megjelentette első munkáját, a Charax első fejezetét. Akkoriban ébredezett az úgynevezett szerzői szcéna, amely a hazai képregénypiac sajátosságaiból kifolyólag nálunk nem feltétlenül alternatív, önreflektív vagy éppen kísérleti képregényt jelent, hanem minden olyan művet, amelynek a szélesebb körű kiadását túl nagy kockázatnak tekintették a kiadók, így alkotójuk kénytelen volt saját kezébe venni a dolgokat. És valóban, Spurinak – ezt a becenevet is azonnal megtanultuk – már ebben az első megismert képregényében jelen voltak a szélesebb közönségnek szóló képregények legfontosabb elemei, a rajztudás, az írástudás és a mesélni tudás.

Eltelt hat év, ami a magyar képregényes életben rettenetesen hosszú idő. Nem egy ígéretes alkotó indult útnak ezalatt lendületesen, és kedvetlenedett el pár év után, visszavéve a tempóból, vagy éppen teljesen visszavonulva a pályáról. Egy kezünkön meg tudjuk számolni azokat a képregényeseket, akik minden egyes évben letettek valamit az asztalra, és Tálosi András közéjük tartozik. De ő ennél jóval tovább ment, hiszen folyamatosan fejlődik, egyre jobban felbátorodik, magabiztosabbá válik, felhívja magára a figyelmet.

2013-ban pedig egyenesen a reflektorlámpákat irányította saját magára, amikor útjára indította a Fekete Hollót, teljesen átértelmezte, lényegében újraírta a Busók történetét, és még Szekerce és Szemerce történetét is továbbvitte, miközben ismételten helytállt a 24 órás képregényalkotásban is. Bár rajzolóként utóbbi volt tavaly az egyetlen saját képregénye, a Busók átszerkesztése sem akármilyen feladat volt, és hát Spuri nem egyszer ki is fejtette, hogy leginkább íróként és mesélőként tekint önmagára.

Amikor a Korcsmáros Pál-díjra javaslatot tettek a zsűritagok, döntésük egyértelmű volt, de elhatározásukat még jobban megerősítette két körülmény, amelytől nyilván nem tudja senki sem függetleníteni magát, aki követi a magyar képregényes életet. Az egyik az, hogy Tálosi András idén is töretlen erővel folytatja, többek közt éppen első önálló művének, a Charaxnak a vadregényesítésével. A másik pedig az az egyedülálló teljesítmény, amelyet előbb a 5 Panels csapat megalapításával, majd éppen tavaly az EpicLine havilap létrehozásával nyújtott. A Korcsmáros Pál-díj alkotói díj, és Spuriban elsősorban az alkotót ismerjük el vele, de ha létezne kitüntetés a kiadói-szerkesztői munkának, minden bizonnyal azt is neki ítélte volna ez vagy bármely más összetételű zsűri.

Gratulálunk tehát Tálosi Andrásnak, a Korcsmáros Pál-díj a lehető legjobb helyre került.

Bayer Antal

(Elhangzott 2014. május 18-án, a 10. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon.)