Kultúrőrjárat

Harminc oldalával a Papírmozi antológia hetes számának leghosszabb képregénye a Tyl őrjárata.

Lucie Lomová cseh író-rajzoló ebben a szürkeárnyalatos történetben emlékeztet arra (a sztereotípiára), hogy miért is szeretjük annyira ezeket a színes-szürke csetlő-botló, mégis életbölcs cseh-csehszlovák figurákat. Elvonul felettük a történelem, közben a sínek mellett állnak, a konyhában ülnek, cigiznek, söröznek, megfogják az asszony seggét, az meg megcsókolja őket, kolbászbékében mustárföldön. Hašek, (Čapek), Hrabal, Menzel, Forman mind hasonlót sugalltak. Az általuk megjelenített kisember forrása vagy valóban a cseh néplélek, nemzeti karakter, vagy ők hozták ezt létre, nem tudom. Jellemző, hogy ezek az alakok az életben bármilyen mérvű dolgot örömforrásnak tekintenek, és bár hősi cselekedetekre is képesek, legtöbbször nem nagy, katartikus drámákon keresztül (ez így sarkítás) múlik el az életük, hanem az apró beteljesülések általi folyamatos kiteljesedésben. Szélsőséges példa a Homolka-család. Párhuzamosan a csehszlovák filmsorozatok, mint a Nők a pult mögött, Kórház a város szélén, gyerekeknek a Majka vagy a Látogatók, mutatták be a csehszlovák-szocialista életet-embereket, típusokat, sorsokban kibontakozó karaktereket pár évtizede.

Hogy jönnek ezek ide? A Tyl őrjárata legtöbb főbb szereplője 2008-ban, a történet megjelentekor (körülbelül ekkor is játszódik, konkrét időpont híján a kétezres években) hatvanas éveiben járhat, plusz-mínusz nyolc év. Idős vagy épp-elkezdett-idősödni emberek. A negyvenes-ötvenes években születhettek, és teljesen úgy néznek ki, és olyanok, mintha a hetvenes-nyolcvanas években ragadtak volna a kilencvenes-kétezres években létezve. Ez a fura idősík-sűrítés, „generációs szituáció” számomra nosztalgikus, egyébként technikailag nagyon érdekes.

Bár nem bogárrá változik a főhős, a Tyl őrjárata abszurd alapötlettel indít. A temetőben járva Rezal professzornak (akiről az egyszerű olvasó nem tudhatja, hogy létező személy-e, csak annyit, hogy egyetemi tanár és színházi ember) megjelenik Josef Tylnek, a cseh színházi élet nagy alakjának (olvasatomban egyfajta cseh Petőfi) – jó kis képzavarral –életnagyságú szelleme. Tyl egy régi kincs lelőhelyét jelöli meg a professzornak, és lelkére köti, a befolyó összeget a cseh színházi kultúra felvirágoztatására kell fordítani. Ezzel a két oldallal és a romantika korában megszokott felajánlással in medias res kezdetét veszi a nagy kaland a cseh valóság útvesztőiben.

Az irreális történetet egy kisfiúval hitelesíti az író (egyébként külön dolgozat lehetne a mű hitelesítési eljárásaiból, ahogy az irreálist elfogadtatja a befogadóval), professzor nagyapja hiába mesél a kocsmában, este az ágyban, senki nem hisz neki, hiába látta az unoka is a jelenést. Régi kollégája-barátja bízik benne, beindul a gépezet, meglesz a kincs a hipermarket parkolójában álló, békén hagyott két fa alatt, ezután izgalmasan alakul a sora még két tucat oldalon át.

A történet karakterizációja nagyon erős. Egyrészt a fent említett nosztalgiahatás jelentkezik megjelenítésük, szövegeik által, másrészt különleges szubkulturális közeg, színházi bürokraták a szereplők (mint „hitelesítők” a média vagy az egykori elnök, Václav Klaus mellett). Ez a kulturális közeg eleve szimpátiát kelthet sok olvasóban, a kifejező grafika (néhol teljesen olyan, mintha Oravecz Gergely-rajzok lennének) kiteljesítik a történetet. Ez is az a képregény, ahol a grafikai eszközök és a történet nagyon egymásra találtak. A főbb szereplők, a naiv nyugdíjas korú, unokázó-kalandozó professzor, a megcsömörlött színikritikus, évtizedek óta nem író, folyton zabáló társa – figuráik, mimikájuk, az egész, egyforma szélességű, néhány vonallal megrajzolt világuk hiteles, eleven.

Narrációjában szűkszavú, az öt rövid fejezet elején még rövidebb összefoglalóval, képileg és szövegben is csak azt közli, ami folyamatossá fűzi a történetet. Párbeszédek által bontakozik ki az események háttere, mint egy puzzle, áll össze a kép.

Egy kicsit belekóstoltunk a mai cseh képregény világába. A történet minőségét jelzi, hogy megjelent a nemzetközi Stripburgerben is.

Lénárd László