A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kiírta idei pályázatát is a témában, így éppen ideje a tavaly megjelent első világháborús Merénylet Szarajevóban című antológiát elővenni – kicsit elcsúszott a recenzió.

A kiadvány a Ferenc Ferdinánd, a Monarchia trónörököse ellen 1914-ben elkövetett elkövetett halálos merénylet témájában kiírt pályázati anyag válogatását tartalmazza. A bevezetőt Pintér Tamás írta az egyesület részéről, rajta és társain kívül páran a Magyar Képregény Szövetségből dolgoztak az antológián.

A Merénylet Szarajevóban bátor kezdeményezés, hazánkban a történelmi képregényt leginkább Sarlós Endréhez és Fazekas Attilához lehet kötni. Viszont civil szervezet – állami is – ritkán ír ki képregénypályázatot ilyenekre, így ez a dolog talán az általános- és középiskolások rajzpályázatainak megvalósult képein keresztül süllyed évről évre a művelődésszervezők és tanárok feneketlen fiókjaiba. Volt néhány kezdeményezés – március tizenötödikére óriásplakát például – viszont ezt még évtizedekig ki lehet állítani, nem évül el, így új pályázat reménytelen. Ezen a szinten eleve kell, hogy nagyobb évforduló vagy apropó legyen, hogy valakinek eszébe jusson egy hivatalban, hogy tessék, ilyet is lehet – és ezt el is fogadják fentebb.

1956-ról készültek képregények, Papp Laci is történelmi alak, az első világháborús képregények elkészültében is szerepet játszott, hogy tavaly ünnepeltük a 16-20 millió ember halálával járó világégés kitörésének századik évfordulóját (már csak huszonnégy évet kell várni, hogy megünnepeljük a másodiknak az évfordulóját), amelyre Ferenc Ferdinánd meggyilkolásának dátumával hivatkoznak.

Erre a témára írt ki pályázatot a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány, ez a címe is, és ilyen témájú képregények szerepelnek benne. Az egyesület első ilyen jellegű kiadványa, ezért amellett, hogy igényes megjelenésű (a borító kicsit egyszerű és sablonos), kritizálnivalót egyedül a kiírás „szűk voltából adódó” végeredményben találok, azaz egysíkú lett a kiadvány, mint antológia nem működik, csak mint pályázatianyag-gyűjtemény (végül is ez a kategória a tudomány felé tolja el a hangsúlyt az irodalmiság felől)

(Nagyon örültem az idei kiírásnak, amely Magyarok az Isonzónál címmel jelent meg. Ez a téma sokkal tágabb, sokkal változatosabb forrásokat lehet felhasználni az alapanyaghoz, ami nagyobb szórást jelent, mert egy szűk témában elolvasni egymás után sok képregényt nem szerez akkora örömet. Ilyen esetben inkább azok a képregények tűnnek fel, amelyek kilógnak kicsit a sorból, amelyek nem szó szerint értelmezik a témát, azaz el tudnak szakadni az egyszerű történetmeséléstől, tágabb vagy szűkebb, személyesebb perspektívába vagy hangulatba tudják helyezni azt.)

A tavalyi pályázatra 35 mű érkezett, hat helyet hirdetett a zsűri, ezek olvashatók a kötetben a helyezésük fordított sorrendjében.

Pádár Ádám és Szebeni Péter nem ragozták túl a témát, a képnovella a minimális tudnivalókon (részleges dátum, helyszín) kívül minimális személyességet hordoz (egy szereplőn át), valamint kiemeli, hogy volt egy sikertelen és egy sikeres merénylet – amelyre talán nem emlékszik már mindenki történelemóráról.

Ámon Attila pszichedelikus történetet írt, valami – a Halál? a Nagy Háború Szelleme? az Ördög? az Apokalipszis egyik Gyalogosa? – megkísérti a merénylőket. Ilyen elvonatkoztatott helyzethez egyszerre hosszú és rövid ez a terjedelem, semmi nincs kifejtve, szimbolikus történetnek direkt.

A Mától együtt, örökké, Tebeli Szabolcs (író, rajzoló) és Bárány Áron (tusrajz) műve számomra a kötet második legerősebb darabja volt a kötetzáró (és pályázati győztes, valamint már Alfabéta-díjas) alkotás után. Alaposan átgondolt, felépített, igényes történetben ismerjük meg a trónörökös házaspár utolsó napjait, kettejük szerelmét, kapcsolatát – udvari, tágabb társaságba és történelmi helyzetbe ágyazva. A szerző kiváló feszültségkeltő alaphelyzetet vázol fel, minden jel, minden vélemény az ellen van, hogy Ferenc Ferdinánd elinduljon végzetes útjára, őt magát kivéve, egyedül ő ragaszkodik ehhez az úthoz. Pár oldal alatt azonosulunk a szereplőkkel, így az előre tudott tragédia is mélyebben személyessé válik.

Jámbor Lajos Doberdói története akkor volna hitelesebb, ha a történetben szereplő katona, aki hivatkozva egy cimborájára elmeséli a szarajevói merénylet történetét, nem az újságokban, és mindenhol máshol szereplő változatot mesélné el egy az egyben. Így nem támasztja alá a kerettörténetet az élményszerűség. Viszont ez a konkrét eseményt leíró képregények közül a legrészletesebb és legszebb.

Malindovszky Ákos A megbeszélés című műve egy vélt összeesküvésen keresztül mutatja be a jól ismert történetet a végén egy kis csavarral.

Matuszka Máté és Kálmán Áron A vonallal Alfabéta-díjat nyert 2015-ben „Képnovella” kategóriában. Ebben a történetben sok a „tükörszöveg”, azaz a szöveg a vele azonos képet magyarázza, ez máshol általában zavaró, itt viszont a szöveg- és a képritmus együtt izgalmas, kicsit patetikus, de cégül mégis katartikus hatású. A történet nagy ereje az irodalmi szövegezettségen és felépítésen túl talán, hogy megmutatja, egy háborúnak egy nemzet vagy egy haza szemszögéből esetleg van értelme, célja, de a harcoló kisemberek mégis mindig áldozatok, vágóhídra vezényelt barmok. Akaratlanul adódik a párhuzam Horváth Henrik (Kurt Belchner írása alapján készült) képregényével, az Ívfénnyel, ahol egy feleség olvassa férje (viszonylagos jókedvvel írt) utolsó vietnami levelét – ám ez a mozzanat (nem lesz több levél) csak a végén derül ki.

Összességében jó kezdeményezés végén egy szép kiadvány készült. És úgy érzem, a következő még érdekesebb és szebb lesz.

Lénárd László