Kittenberger: Fabriqué en Belgique - kritika

kittenberger1.jpgEz az a képregény, amiről előre tudtam, hogy jó lesz. Vagy ez talán túlzás. Reméltem, bíztam benne, drukkoltam neki, és nem okozott csalódást. Eredetének és hosszú fiókban pihentetésének a történetét sok helyen lehet olvasni, így ezzel most nem is foglalkozom, csakis magával a művel.

Sokszor kifejtettem, hogy számomra a jó képregény olvasmányos, szórakoztató és elgondolkodtató. Somogyi György író és Tebeli Szabolcs rajzoló munkája mindhárom követelményt teljesíti. Olvasmányos: van benne mit olvasni, sem a szövegben, sem a képekben nincs olyan rész, amit átugrana, átpörgetne az ember. Szórakoztató: olyan élményt nyújt, amelytől nem szívesen szakadunk el, egyfolytában olvassuk el, ha módunkban áll. Elgondolkodtató: kalandtörténet ugyan, de számos fontos kérdést érint, további információk szerzésére ösztökél.

A kiadvány szép és látványos, nagy színes oldalai csábítók, de bármennyire vonzó is a külcsín, bármennyire kellemesek is a szemnek a rajzok, ennek a képregénynek legfőbb erényeit a történet adja. Nem akarom megsérteni egyetlen kiváló képregényszerző barátomat sem, de feltétlenül fontos kiemelni, hogy a Kittenberger azon ritka hazai képregénykötetek közé tartozik, amelyekben valóban látszik egy írói szándék. Somogyi György nem a képregény, hanem a próza felől érkezett, történetmesélésben tapasztalt íróként, és ez meg is látszik. (Itt jegyzem meg, hogy az írótársként feltüntetett Dobó Istvánról sajnos semmit sem tudok, de ha jól értem, ő leginkább a kutatómunkában segédkezett, amelynek az alaposságáért ezúton is emelem kalapomat.) Gyuri azt is tudja, hogy egy 48 oldalas képregényt nem lehet egyetlen ötletre felépíteni, hanem több ötletet kell összegyúrni, sok-sok hozzávalóra van szükség egy igazán ízletes recepthez.

A Kittenberger-koktél rengeteg mindent tartalmaz: létező történelmi személyeket és valódi politikai hátteret, magyar és világirodalmi utalásokat, klasszikus ponyva- és képregényelemeket, sztereotipikus gonoszokat, fantasztikus gépezeteket, mondanivalót, üzenetet, rajzi világában pedig egy bande dessinée-comic book-manga mixet. A keverés példaértékűen jól sikerült. Ki merem jelenteni, hogy a Kittenberger első epizódja világosan kijelöl egy lehetséges utat a magyar képregény számára – már csak az olvasóknak kell rájönniük, hogy ez az, amire feltétlenül szükségük van.

A történet a 20. század elején, a cinikusan megtévesztő nevet viselő Kongói Szabadállamban játszódik. A modernkori történelem egyik legrettenetesebb tömeggyilkosa, II. Lipót belga király ekkor már bő húsz éve aknázza ki könyörtelenül a hatalmas afrikai terület természeti kincseit és ölet meg mindenkit, aki nem dolgozik elég serényen, de úgy érzi, most nagyobb nyomatékot kell adnia fennhatóságának a többi európai országgal szemben, ezért Belgium meg szeretne bízni egy Frimout nevű tudóst egy szuperágyú megtervezésével. Mivel azonban a belga titkosszolgálat csak annyit tud Frimout-ról, hogy valahol Kongóban tartózkodik, a rendőrség legjobb nyomozóját, Hector Pierrot-t küldi a helyszínre, hogy hozza haza a tudóst. Ezzel párhuzamosan az angolok két magyar fenegyerek kalandort, Ács Ferencet és Baka Jánost bíznak meg egy rejtélyes óriás orrszarvú felkutatásával, akiknek jó barátjuk, Kittenberger Kálmán vadász és Afrika-kutató segít. Mi több, később még egy másik magyar tudóssal, a helyszínen dolgozó Torday Emil etnográfussal is találkoznak. A főbb szereplők gárdájához csatlakozik még a belga király magánhadseregének, a Force Publique-nak az egyik helyi vezetője, Kurtz ezredes, és egy másik belga titkos ügynök, Liza (vagy Lisa, ez nem teljesen világos), az egyetlen nő a képregényben.

A sztori összetett és izgalmas, a szálakat magabiztosan vezeti és keresztezi az író. A történetnek van érdeklődésfelkeltő eleje, bonyodalmakban gazdag közepe és egyértelmű lezárást jelentő, ugyanakkor a folytatás lehetőségét is felvillantó vége. Így kell ezt csinálni. A történések szépen logikusan következnek egymásból (mármint második olvasatra, hiszen elsőre engedjük magunkat sodorni a hirtelen eseményektől) – egyetlen kivételtől eltekintve: mindvégig nem derül ki, hogy kinek a megbízásából dolgozott korábban Frimout. Persze erre is lehet elfogadható magyarázat, de ez már a fantáziánkra van bízva.

De nincs az a történet, amely megállna a lábán, ha szereplői nem érdekesek és hitelesek. Lényegében ez is rendben van a Kittenbergerrel, pláne, ha valóban viszonylag hamar jönnek folytatások és rövid előzmények, de azért van pár megjegyzésem a kidolgozottságot és az arányokat illetően. Érzésem szerint ugyanis éppen a címszereplőre nem jutott elegendő figyelem, kissé elhalványul az Ács-Baka páros és Pierrot mellett. Igaz, csodával határosan pontos lövései szinte szuperhőssé emelik, ám nem protagonistája, az eseményeknek irányt adó szereplője a nevét viselő történetnek. Persze ez még csak egy első epizód, és persze annyira pörög az akció, hogy mély jellemzésre nincs is idő, de később jó lenne alaposabban kibontani ezt a karaktert. Az is igaz, hogy bizonyos szempontból ő a legnehezebb dió: Pierrot-t eleve ismerni véljük irodalmi előképe alapján, az egymást finoman hergelő, elválaszthatatlan Ács és Baka tipikus ifjú kalandorok, Kurtz tipikus gonosz másodhegedűs, és még Liza esetében is úgy gondoljuk, máris el tudjuk helyezni magunkban a figuráját. (És ha már itt tartunk: a továbbiakban lehetne több női szereplő, jó lenne, ha a későbbi epizódoknak lenne esélyük átmenni a Bechdel-teszten.)

Szellemes az a rengeteg irodalmi utalás, amelyet elhelyeztek a szerzők a képregényben, és örvendetes, hogy ezek nincsenek túlerőltetve. Remélem, sosem kapunk olyan történetet, amely összekötné Ácsot és Bakát a Pál utcai fiúk Áts Ferijével és Boka Jánosával, nem lesz elmagyarázva soha, mitől vesztette el sótlan komolyságát Boka, és hogyan esküdhetett örök barátságot az egykori vörösinges vezérrel.

A steampunk réteg segít elfogadtatni olyan apróságokat, amelyeket a történet kedvéért változtattak meg az alkotók. Elvégre nem az általunk ismert világban járunk, hanem egy ehhez nagyon hasonlóban, és ha a gőztechológia ennyire elterjedhetett, miért ne jelenhetett volna meg máris ebben a párhuzamos univerzumban a Pál utcai fiúk francia fordítása, alig egy évvel keletkezése után? (A valóságban erre harminc évet kellett várni.) Azt azonban nemigen hiszem, hogy ebben a másik világban csak erre az egy könyvre fordítva nyomtatták volna a címét, ahogy az a 11. oldal alján lepottyantott köteten látszik.

A Kittenberger azért is különösen jó képregény, mert kedvet ad utánanézni dolgoknak. Ahogy az az igencsak hasznos jegyzetanyagból kiderül, a Casemont-jelentés valóban létezett, és valóban szörnyűségeket tartalmazott a belgák szeretett, a szélsőségesen kizsákmányoló gyarmatosítás árán szerzett mesés jövedelemből Brüsszelt és más nagyvárosokat gyönyörű épületekkel megajándékozó királyáról. Érdemes elolvasni Casemont életének későbbi alakulását is, és megtudni, miért végezték ki 1916-ban az angolok az emberi jogok egyik legkorábbi harcosát. A Kongói Szabadállamban történt borzalmak megismerése fontos támpontokat nyújt Joseph Conrad híres regénye, A sötétség mélyén üzeneteinek a megértéséhez, és szomorúan kell elismerni, hogy a fentiek tökéletesen alátámasztják, mennyire jogosak a Tintin Kongóban képregény ellen felhozott vádak – korának és a belga birodalomnak gyermekeként Hergében 1931-ben fel sem merült, hogy a feketék ábrázolása mennyire megalázó (ezen a későbbi kiadásokban igyekeztek enyhíteni).

Most pedig következzen röviden a rajzok méltatása. Mivel abban a nagy megtiszteltetésben van részem, hogy pár éve én is alkotótársa lehetek Szabolcsnak (bár eddigi közös termésünk mindössze 12 oldalra rúg), nem kérdés, hogy nagyra tartom a rajzait és profizmusát, valamint képregényes látásmódját, amely a Kittenbergerben remekül egészíti ki képregényekben még kevésbé jártás szerzőtársának a forgatókönyvét. Már a Bürokraták idején tudni lehetett róla, hogy remek dolgokra képes, ha részletgazdag képek megrajzolására kap lehetőséget, és dinamikus panelkezelése is ismerős sokunk számára. Bárhol nyitjuk fel a Kittenbergert, minden oldalpár azt sugallja, hogy rajzolóját bátran leszerződheti egy nagy európai kiadó. Szabolcs érti, hogy mikor van szükség szabályos képkeretekre, mikor szabad megbontani a rácsot, és mikor kiált különleges, mangaszerű elrendezésért az akció. Tudja, mely képnek kell nagyobbnak lennie, érzi, mitől lesz dinamikus egy oldal (vagy éppen statikus, ha erre van szükség). Tudom ajánlani tanulmányozásra, sokat lehet belőle tanulni – ahogy ő is teljesen nyilvánvalóan sokat tanult a nagy elődök tanulmányozásából.

Bármennyire kedvelem is a fekete-fehér képregényeket, örülök, hogy ez színes lett, és tudom, hogy a célközönség számára vonzóbbá is így. Ugyanakkor van egy olyan érzésem, hogy a színkombinációkon lehetett volna hangolni. Távolról sem vagyok szakértője a színkezelésnek, de szívesen olvasnám erről általam nagyra becsült színezők véleményét.

Végül a 2 oldalnyi bónusz képregényről: ennek különösen örülök, mert látszik, hogy működik ez fekete-fehérben is, és mert jelzi, hogy bőven van még mit elmesélni a karakterekről. Remélem, most beindul a lendület, és nemsokára már csak mosolyogni fogunk azon, hogy milyen nehéz szülés volt az első Kittenberger-kötet megjelenése.

Bayer Antal