A Világvégi meséken kívül (amiről külön írtam), négy kiadványt szereztem be a decemberi Hungarocomixon.

Pipien molestus

Vidák Zsoltot a képregényesek korábban a Roham magazinból ismerhették, ahol három rövidebb története jelent meg, illetve a legutóbbi, 11. szám borítóját is ő készítette. Illusztrátorként és bélyegtervezőként azonban jóval aktívabb, számos munkáját külföldön is publikálták, érdemes megtekinteni ezeket a honlapján.

Első önálló képregénykötete zsebkönyv méretű, fekete-fehér, 156 oldalas, és igencsak különleges. A címszereplő nevét egy szúnyogfajtáról kapta, és rádióhallgatás közben talált rá alkotója. Egyszer már felhasználta pár éve, amikor a Symposion felkérésére illusztrált novellákat készített, de ez a karakter már más, noha az abszurditás és a látszólagos összefüggéstelenség megmaradt.

A történet dupla keretet kapott. Az első oldalon egy falnak támaszkodó, félszemű figura tart a kezében egy Pipien füzetet, majd egy elhagyott országúton kanyargó autóba kukkantunk bele, ahol a vezető egy „elfelejtett történettel” szórakoztatja két utasát. Ezt követően lép színre irodakukac, szemüveges, nyakkendős, kopasz főszereplőnk, aki hamarosan egy teljesen értelmetlennek tűnő rohanásba kezd – irodaházban, erdőben, bárban, csatornában, utcán, szakadék szélén, létrán, vonaton is megfordul, számtalan veszedelmes kalandot él át, mielőtt eljut feltehetően természetes lakhelyére, egy panelház számtalan egyforma ablakainak egyike mögé. Aztán lezárul az első és a második keret is. A csak minimális (részben angol, részben magyar) szöveget tartalmazó képregénynek van egy ellenállhatatlan játékossága, élvezettel forgattam.

Rabtársak a gulagon

Örömteli a felkérésre készült képregények számának növekedése, még ha nem is mindig egyszerű a beszerzésük. Ilyen a Gulág emléknap alkalmából igen nagy példányszámban készült 28 oldalas füzet, Dávid Ádám író és Németh Gyula rajzoló munkája, amelyet középiskolásoknak osztottak ingyenesen az év végén.

A képregény a nemrég 100. életévét betöltött Olofsson Placid atya és Menczer Gusztáv példamutató helytállását meséli el egy rabtársuk szemszögéből, aki nekik köszönheti, hogy kibírta és élve megúszta a szibériai munkatábort. A közel tíz éven át tartó szenvedéseket és megaláztatásokat egyszerű narrációval mutatja be az író, finom dramaturgiai érzékkel emelve ki momentumokat, a történet szempontjából lényeges tárgyakat. A nyers rajzstílus és a minimalizmusa dacára erőteljes hatást kiváltó színezés tökéletesen szolgálja a mondanivalót.

Bár képregényként is elnyerte tetszésemet, ennél sokkal fontosabbnak tartom, hogy kiváló ismeretterjesztő anyag, és frappáns bizonyíték arra, hogy a gyakran kontraproduktív szájbarágás helyett a drámai forma sokkal hatásosabb és emlékezetesebb tud lenni.

X-Embörök: Baromfivész és 56-os különszám

Hosszabb hallgatás után vadonatúj füzettel jelentkezett az X-Embörök csapata. Sokáig csak online adták közre a „szegedi X-Men” kalandjait, mostanában azonban már a budapesti képregényes rendezvényeken is állandó vendégek, amiből arra merek következtetni, hogy megérte nekik áttérni a nyomtatásbeli megjelenésre. Az összesen már nyolcadik X-Embörök kiadvány az eddigi legterjedelmesebb (36 oldal) és legnagyobb méretű is egyben – utóbbinak nem igazán örülök, nem látom indokoltnak a váltást.

Míg a korábbi epizódok „napjainkban” játszódtak, a Baromfivész visszaugrik az időben, 1979-re. A „Kezdőcsapat” egyértelműen ismét utalás a modellre, hiszen az X-Menből is volt „First Class” sorozat. A történet azonban teljesen eredeti, és a szokásos káoszba torkollik. Bevallom, kissé nehezemre is esett követni, és nem igazán érzem indokoltnak, hogy a hetvenes évekbe helyezték, túl kevés az utalás a korra. Még egy megjegyzés: szerintem ez a rajzstílus jobban érvényesülne, ha kisebbek lennének az oldalak (akár csak A5 méretűek), és ezeken 4-5, maximum 6 képet helyeznének el. A betűk is aránytalanul kicsik nekem, bár olvashatók.

A füzeten belül mellékelt, rövid és frappáns különszám viszont nagyon tetszett. Kifejezetten jó ötletnek tartom, hogy Magneto eredettörténetének a párhuzamaként Mágnesvas az 1956-os forradalom idején, egy szovjet tankkal szembesülve fedezze fel különleges képességét. Tudom, ezzel már le is lőttem a poént, de higgyék el, a vége ismeretében is érdemes elolvasni. Ennek a történetnek a „megbarnult” színezése is tetszik, ellentétben a fősztorival. ahol érzésem szerint túl vannak tolva bizonyos effektek.

Jópofa ötlet volt a „Vad Hortobágy” című rovásírásos „képregény a képregényben”, amelyben Vadas Máté azt is megmutatja, hogy néz ki egy jól sikerült színezés.

Vegyesek tehát a benyomásaim erről a legújabb számról, de mivel ennek a sorozatnak minden bizonnyal az a létjogosultsága (és a legfőbb erénye), hogy alkotói kiválóan szórakozzanak az elkészítésén, én bizony azt mondom nekik, hogy csak így tovább, rá ne unjanak.

Vincze Nóra: Curved Cat Comics

Az első pillanattól kezdve imádom Vincze Nóra rajzait, és megörültem, hogy hat év szünet után ismét megjelenik képregénye (korábban a Panel, a Nero Blanco Comix, a Fülesbagoly és a Pinkhell közölte néhány rövidebb munkáját, szerepelt a Mátyás, a király antológiában, és engem ért a megtiszteltetés, hogy kiadhattam Múzeum című 24 órás képregényét). Valójában szó sem volt inaktivitásról, és erre éppen a Hungarocomixra megjelent füzet a bizonyíték, hiszen az elmúlt évek során összegyűlt képregényeit és illusztrációit tartalmazza. Van köztük pályázati anyag, unaloműző rögtönzés és webcomic, egytől egyik aranyosak és szórakoztatóak. Mégis hiányérzetem van, mert úgy gondolom, Nóra ennél jóval többre is képes lenne. Talán rá kellene találnia egy szerzőtársra, egy íróra, akivel közös hullámhosszon vannak, és együttesen tudnának előállni akár jóval hosszabb képregényekkel is.