A Fenegyerek-képregényekkel az a legnagyobb baj, hogy egy teljes évet kell várni a folytatásra. Igaz, az öt-hat epizódot tartalmazó vastag füzetek elég jól megállnak önmagukban is. Az idei, 2017-es sztori különlegessége, hogy ráépül az előzőkre, eredetileg egy ugyancsak éveken át tartó ciklusnak adja (ideiglenes) lezárását.

Brian Michael Bendis nagymestere a sok-sok részen, hónapon, éven át elhúzható történetek mesélésének. Egészen egyedülálló érzékkel csillapítja türelmetlenségünket. Tökéletesen igazolja, hogy sokszor nem az úti cél izgalmas, hanem az odavezető út maga.

Az eredetileg Hardcore, magyar fordításban Hatalomátvétel című sztori szokás szerint nem annyira a történetről szól, mint a karakterek döntéseinek mozgatórugóiról. Fenegyerek/Matt Murdock mellett három fő szereplő kerül váltakozva a középpontba: nagyhatalmú ellenlábasa, a Vezér, az ősellenségének számító Célpont és új szerelme, a hozzá hasonlóan vak Milla. Valamint újra felbukkan egy másik színes ellenfél, Tífusz Mary, bár az ő beavatkozása csak a cselekmény előmozdítását szolgálja, ahogy Bendis kedvenceié, Luke Cage-é és Jessica Jonesé is.

Célpont több fokkal is fontosabb mellékszereplő Marynél, hiszen ő gyilkolta meg Matt két korábbi szerelmét, Elektrát és Karen Page-et, és a színre lépése előrevetíti a veszélyt, hogy Milla is az áldozatává válhat. Ezzel is kiemeli azt az állandó fenyegetettséget, amely Mattot az egész ciklus leghangsúlyosabb döntésének meghozatalára sarkallja.

A Vezér motivációja egyértelműen korábbi hatalmának visszaszerzése. Bár az előző részekben cinkosai összefogtak ellene, és kevés híján végeztek is vele, nem annyira a bosszúvágy mozgatja, mint a határtalan gőg. Nyilvánvaló, hogy ezt az embert már régen nem érdekli a pénz, csakis a hatalom. Monomániája odáig viszi, hogy meggyőzi magát róla: az egész várost ő működteti, nélküle káosz és pusztulás lenne New York sorsa. Mivel pedig az egyetlen ember, aki mindig fölé tudott kerekedni, Fenegyerek (legalábbis ennek a történetnek a logikájában, hiszen ott van még korábbról Pókember is), a visszatérés katartikus momentuma nem is lehet más, mint a személyes konfrontáció, a végső leszámolás.

Milláról az első megjelenése óta tudjuk, hogy különleges ember, aki tisztában van vele, hogy Fenegyerek társának lenni nagy veszéllyel járhat, ám ezt önként vállalja, semennyire sem akarja akadályozni szerelmének a mozgásterét.

Az egész ciklus felvezeti Matt rémisztő, nyugtalanító döntését. Bármennyire is tisztelője a törvénynek, a folyamatos támadások mind személye, mind az általa képviselt ideák, mind a számára fontos emberek ellen arra az elhatározásra juttatják, hogy ennek egyszer s mindenkorra véget kell vetni. Azt gondolja, a Vezér hatalomvágyát csak úgy törheti meg, hogy fölé helyezi önmagát. Nem tartja be többé a játékszabályokat, hanem nyers erővel kényszeríti megadásra. Fizikailag megsemmisíti, éppen csak meg nem öli saját embereinek szem láttára.

Az olvasó elsőre megnyugszik, hiszen ismét nyert a jó, a rossz elnyerte méltó büntetését, és soha többé nem tér vissza. De aztán belegondol, hogy milyen árat fizetett ezért, micsoda felelősséget vállalt Fenegyerek. Magához ragadta a hatalmat, önmagát kiáltva ki egy megfélemlített falka vezérének. Az ilyen győzelem nem is lehet más, csak átmeneti.