Váratlanul érkezett meg hozzánk Blacksad, és váratlanul nagy sebességre váltott. Nem egészen egy év alatt kapott a magyar olvasó három teljes albumot, három remekül megrajzolt, izgalmas történetet.

A Blacksad sajátos vonzereje több zsáner ötvözéséből és megcsavarásából áll. Az állatok antropomorf ábrázolása sokak számára elidegenítő hatással jár, számukra megnyugtatóbb lehet, ha maszkot viselő emberekként tekint a szereplőkre. Az egész testet elfedő álcák egyszerre alátámasztják és árnyalják a sztereotípiákat. A második epizód (Hófehér nemzet) fel is borítja a látszólagos alapzatot, hiszen az ál-állatok nem fajuk, hanem szőrszínük szerint osztatnak felsőbb- és alsóbbrendűekre.

A most ősszel megjelent új részben (Vérvörös lélek) folytatódik az ötvenes évek Amerikáját meghatározó toposzok feldolgozása, a fajgyűlölet után a kommunista (vagy annak vélt) értelmiség elleni boszorkányüldözés és az atombomba-titok körüli hisztéria kerül terítékre. Az amerikai kísérletekben részt vevő egykori náci tudósok és holokauszt-túlélők bevonása is erősíti, hogy a fehér/fekete után a vörös/barna ellentét lehet meghatározó.

Igazán nem is nagyon tudok mást mondani erről a kötetről, mint hogy a maga nemében szinte hibátlan. Canales lenyűgözően tud mesélni, Guarnido elképesztően tud rajzolni, minden egyes képkockán érezhető, mennyire élvezik a munkájukat. Lassan kezd kiépülni egy Blacksad-univerzum, visszatérő vagy a visszatérés lehetőségét magukban hordozó, illetve egyszer használható, de emlékezetes karakterekkel.

Ez volt az első kötet, amit magyarul olvastam, a kiadói recenziós példánynak köszönhetően. A fordítás gördülékeny, de azon fennakadt a szemem, hogy Weekly neve magyarítva lett „Heti”-re – egyedüliként a szereplők közül. Én bizony meghagytam volna az eredetit, elvégre a francia képregényolvasók sem tudnak feltétlenül jobban angolul, mint a magyarok, márpedig őket nem zavarta. (Ráadásul a beszédes név csak az előző kötetben lett megmagyarázva, ebben nem.)