Az első műalkotó a barlangrajzoló ősember volt, az első műbíráló pedig minden bizonnyal ősembertársa. Mégpedig nem kizárt, hogy kőbaltával fejtette ki véleményét, már amennyiben lehet adni a közkeletű vélekedésre, miszerint távoli őseink kőbunkók voltak.

Akár így történt, akár nem, a művészi önkifejezést már akkor sem lehetett elnyomni. Az alkotás fennmaradt, és sok-sok millió követte. Persze a véleményformálók sem hagyták annyiban a dolgot. Nem tudok ilyen jellegű statisztikák létezéséről, de fogadni mernék, hogy már a középkorban is minden műre legalább tucatnyi bírálat jutott, és a világtörténelem fejlődési iránya erőteljesen kedvez az arány exponenciális növekedésének, akarom mondani romlásának.

Az alkotó önfejűsége sem csökkent az idők során, és eszébe sincs minden véleményt egyformán kezelni. Meg sem fogadhatná valamennyi szakértő és szakértetlenkedő tanácsát, hiszen egymással sem értenek egyet, ugye. Annak pedig, aki mindent felülíró imperatívusznak tekinti a többségi nézetet, elkerüli a figyelmét, hogy az első ismert közönségszavazás vesztese sokkal nagyobb hatást gyakorolt az emberiségre, mint a nyertese.

Arisztotelész és Horatius mai utódjait könnyen érheti az a vád, hogy a preskriptív kritikusi iskolájához tartoznak. Nem legkevésbé azok részéről, akik az előző mondatból annyit értenek, hogy azok az elitista sznobok már megint kihagyták őket valamiből. Kenjék a hajukra a normativitásukat meg a strukturalizmusukat.

Úgy tűnik, a kritikust senki sem szereti. Műveltségét kigúnyolják, objektivitását megkérdőjelezik, gyanús indítékokat tulajdonítanak neki. És sokszor még csak pénzt sem kap a cikkeiért.

És mégis: criticare necesse est. Ahogy a képregényrajzoló azért rajzol és a képregényíró azért ír, mert szereti csinálni, mert kíváncsi rá, hogy mit tud kihozni egy ötletből, mert kihívásnak tekinti a kapott feladatot, a képregénykritikus is azért írja a kritikáit, mert szeret elgondolkodni az olvasottakon, mert kíváncsi rá, hogy megérti-e az alkotó ötletét, mert külső szemlélőként tudja megítélni, mennyire sikerült a kihívás teljesítése. A kőbalta szerencsére kiment a divatból.

Bayer Antal

Illusztráció: Pesthy István (Esti Újság, 1940)