Sapiens, Julia, Pókemberek és Rejtő Hobo-módra - rövid képregénykritikák

Bár a járványhelyzet súlyosan érintette a képregénykiadást és felborított számos tervet, mégis sok olyan mű jelent meg 2020-ban, amelyre nemigen számítottunk egy évvel ezelőtt. Idei utolsó cikkemben (egy kivétellel) ilyeneket ajánlok az olvasók figyelmébe.

sapiens_kepregeny.jpgHarari-Vandermeulen-Casanave: Sapiens 1: Az emberiség születése

Talán a 2020-as év legnagyobb szenzációja volt Yuval Noah Harari sikerkönyvének a képregényes adaptációja, méghozzá nem csak nálunk. Az izraeli történész két francia profi képregényalkotóval közösen dolgozta át a könyv első fejezetét, méghozzá remekül. Hirtelen nem is tudnék ehhez foghatóan színvonalas ismeretterjesztő képregényt mondani.

Én ezt a képregényt mindenkinek ajánlom – kivéve azokat, akik úgy gondolják, hogy már eleget tudnak a világ működéséről, és nem akarnak semmi olyasmit olvasni, amivel bővíthetnék ismereteiket, vagy pláne ami ellentmond eddigi magabiztos tudásuknak.

Nem arról van szó, hogy Hararinak feltétlenül mindenben igaza van, hanem arról, hogy nagyon okosan és élvezetesen magyarázza az emberiség kialakulásának valószínűsíthető eseménysorát, ahogy mondani szokás, „a tudomány jelen állása szerint”. Elgondolkodtat, kérdéseket vet fel, szinte kikényszerítve a nyitottságot olvasójából.

Hararitól korábban csak cikket, interjút olvastam, a Sapienst csak hírből ismertem. A képregény hatására azonban azonnal megvettem a könyvét is, hiszen egyelőre csak az első fejezet létezik képregényformában, és kíváncsi voltam a többi részére is. El sem tudom képzelni, hogyan fogják majd adaptálni azokat – de valószínűleg ugyanezt gondoltam volna az első fejezetről is. Összevetve a könyvvel: nagy elismeréssel adózom az adaptálóknak, és (bár nyilván elfogult vagyok) szerintem képregényként még jobb, hála az invenciózus rajzi megoldásoknak. Csillagos ötös.

julia1.jpgJulia 1: Halálos házasság

Ezt a képregényt főleg azoknak a felnőtt olvasóknak ajánlom, akik kedvelik a napjainkban játszódó kitalált történeteket, és nem szeretik a természetfeletti elemeket. A Julia egy izgalmas krimisorozat, rokonszenves hősnővel és érdekes mellékszereplőkkel. Írójának, Giancarlo Berardinak kivételesen nagy erőssége a hiteles lélektani ábrázolás.

Bár a sorozat többnyire egykötetes történetekből áll, pont az első sztori egy három, összefüggő részből álló ciklus, így érthető, hogy az Anagram Comics egy másik epizódot választott a magyar kiadás megkezdéséhez. Úgy érzem, jó döntés volt, mert ez egy olyan történet, amely felvonultatja a sorozat minden jellemzőjét (ezekről részletesebben nemrég írtam), igen jól rá lehet érezni az ízére.

Ami a rajzot illeti, tökéletesen megfelel az olasz Bonelli által felállított normáknak, bár vannak nagyobb kedvenceim is ebből a szériából.

 

pokemberh_54.jpgHihetetlen Pókember 54 (2020/6)

Ezt a képregényt természetesen elsősorban a szuperhősös történetek kedvelőinek, azon belül is a Pókember-rajongóknak ajánlom. Főként azoknak, akik meg tudták állni, hogy már korábban elolvassák angolul az Amazing Spider-Man 700. számát, illetve nem értesültek semmilyen módon arról a szenzációs fordulattal, amellyel zárul ez a történet, és amely számos vélemény szerint az utóbbi idők egyik legjobb Pókember-ciklusát vezeti be.

Én azok közé tartozom, akik nem olvasták ugyan eddig az ASM 700-at, de legalábbis felületesen követték a sorozat sorsát, így a végkifejlet nem hatott rám meglepetésként. Mivel erre van kihegyezve az egész történet, nem fogom lelőni a poént. Elgondolkodtam azonban azon, hogy mi van azokkal az olvasókkal, akik ritkábban vesznek a kezükbe Pókembert, és nincsenek teljesen képben minden változással. Hát azt hiszem, ők rendesen kapkodják a fejüket, ha le vannak maradva néhány évvel…

Jól felépített, dinamikusan megszerkesztett epizód, hatásos, de véleményem szerint legfeljebb átlagosnak nevezhető rajzokkal.

pokember_akcio1.jpgMarvel Akcióhősök Pókember 1

Óhatatlanul azt a kérdést teszi fel magának először az ember, hogy mi szükség van még egy Pókember képregénysorozatra. Az egyszerű válasz pedig ebben az esetben úgy szól, hogy „a gyereknek jó lesz”. De tényleg.

Első megjelenésekor Peter Parker tinédzser volt, és ezt a tényt Stan Lee eleinte igen sokszor hangsúlyozta, jellegzetesen tiniproblémákkal szembesítette (vagy hogy teljesen pontosak legyünk: olyanokkal, amelyeket a korabeli tinédzserek szülei annak érzékeltek). Közben teltek az évek és évtizedek, Peter felnőtt, befejezte a tanulmányait, munkába állt, megházasodott, és lényegében együtt öregedett olvasóközönségével. A Marvel tisztában volt vele, hogy már nem ugyanazok a korosztályok olvassák a képregényeiket, mint korábban, és több ízben is kísérletet tett egyfajta újraindításra, több-kevesebb sikerrel.

Ez is egy ilyen próbálkozás, de talán minden korábbinál nagyobb a tétje, hiszen ma már a Pókember-franchise piaci motorja nem a képregény, hanem a rengeteg származtatott termék, élükön az elképesztő bevételt produkáló játékfilmekkel. Ugyanakkor a Marvel nem mondhat le, nem akarhat lemondani a képregények fejlesztéséről sem, és keresi a módját, hogy bővítse az olvasótábort, főleg a fiatalabbak körében.

Ez az új sorozat Amerikában sikeres volt, ott beválni látszik a három főszereplős megoldás. Peter, Miles és Gwen helyes és talpraesett tinik, feltehetően ilyennek szeretik látni magukat korosztályuk tagjai. A nyitótörténet jól adagolja az akciót és a humort, a hagyományok követését és az újítást, a rajzban is megfelelően keveredik a realista ábrázolás a kicsit groteszk elemekkel. Hogy nálunk is be fog-e jönni, képes-e egy új olvasótábort megszólítani, nemsokára kiderül. A Vad Virágok Könyvműhely nem szokott tévedni, lehet bizakodni.

hobo_rejto.JPGHobo: Rejtő Dekameron

Korcsmáros Pál fantasztikusan eltalálta Rejtő Jenő figuráit, nem véletlen, hogy az általa rajzolt képregényváltozatok voltak a legsikeresebbek a Füles rejtvényújságban. A ma már idősebb olvasók könnyes nosztalgiával idézik fel a rajzait, és nagyon úgy tűnik, hogy a Garisa H. Zsolt és Varga Zerge Zoltán által felújított változatok bejönnek a fiatalabbaknak is. Hogy erre a népszerűségre érdemes építeni, már a Képes Kiadó vezetőinek a fejében is megfordult, amikor közel másfél évtizede elindították az Eduárd Fapados Képregényújságot, amelyben Wágner úr új comic stripekben lépett színre, néha Piszkos Fred társaságában. Elkészült néhány pároldalas történet is, mint például a Lénárd László által írt, a Nagy Levint szerepeltető Párizs 1900. A lap sajnálatos megszűnése óta azonban ez az ötlet parkolópályára került. És akkor most jött Hobo.

Az ötlet továbbra is nagyon jó, és Garisáék rajzai továbbra is remekek, tökéletesen hozzák az „igazi” Rejtő-történetek hangulatát. A 2-6 oldalas epizódok egy-egy dal szövegeit illusztrálják, többnyire narrációs, néha párbeszédes formában, mai környezetre, sőt helyenként a mai közéletre aktualizálva, elég jól kitalált helyzetekben.

A szövegekkel azonban komoly gondom van. Nyilván túlzott elvárás lenne, hogy tökéletesen hozzák Rejtő stílusát, sőt talán éppen az lenne az igazán nagy baj, ha sikerülne, hiszen akkor epigonnak aposztrofálnák a szerzőt. De ezek a verssorok helyenként vészesen csikorognak, legalábbis így, olvasva. Lehet, hogy a lemezen remekül hangzanak, de még nem mertem feltenni… A Vadászat volt az utolsó, amit még szívesen hallgattam Hobótól, a Deák Bill Gyula nélküli HBB egyáltalán nem vonzott. De majd sort kerítek rá. (És ha már Bill: remekül néz ki Korcsmáros-féle rajzban. Sőt magának az öregedő Hobónak is jól áll ez a stílus.)