Korcsmáros Pál-díj: Sarlós Endre (2020) és Németh Gyula (2021) laudációja

A járvány miatt egyszerre került sor a 2020-as és 2021-es képregényes elismerések átadására. A Korcsmáros Pál- és Alfabéta-díjakat június 26-án adta át a Képregényterasz rendezvényen a Képes Kiadó és a Magyar Képregény Szövetség. Laudációt mondott Bayer Antal, az MKSZ tagja. Sarlós Endre egészségi okokból nem tudott eljönni az eseményre, díját ismerősökön keresztül juttatjuk el neki.

kp2021.jpg

Korcsmáros Gábor, a Képes Kiadó képviselője, és Németh Gyula, a 2021-es díjazott

Annyi minden máson kívül a képregényes élet rendes folyását is alapjaiban borította fel a Covid-járvány, aminek következtében most egyszerre két év díjait adjuk át, két alkotót is méltatunk munkásságáért. Különbözők talán nem is lehetnének.

Sarlós Endrét a legelső képregényfesztiválon ismertem meg, azon ritka alkalmak egyikén, amikor rá lehetett beszélni, hogy kimozduljon szülővárosából, Szigetvárról. Lenyűgözött a szerénysége és a gyönyörű kalligráfiája, amellyel dedikálta az erre az alkalomra végre megjelentetett, nemcsak addig, de azóta sem nagyon látott kivitelezésű, bőrkötéses képregényét.

Akkor már negyven éve rajzolt képregényeket, rendületlen szorgalommal, elképesztő történelmi alapossággal, de sosem részesült az őt megillető elismerésben. Bár volt alkalma együtt dolgozni a rendszerváltás előtti időszak meghatározó forgatókönyvírójával, Cs. Horváth Tiborral, Sarlós egészen másképp viszonyult a képregényhez, mint pályatársai. Megrajzolta ugyan a partizántörténeteket is, ha muszáj volt, de ami igazán érdekelte és motiválta, az a krónikási szerep, a magyar történelem fontos pillanatait akarta képregényes formába önteni. Erre 1990 előtt kevéssé volt nyitott a kultúrpolitika, az új rendszerben pedig a források hiánya nehezítette a már régóta a fiókban fekvő művek kiadását. Sarlós azonban sosem adta fel, és az elmúlt években egymás után jelentek meg a munkái. Sőt továbbra is aktív maradt, így nem csak régi művei sorozatos kiadásával, hanem újabbak készítésével is kiérdemelte, hogy 2019-es munkássága alapján neki ítéljük a Korcsmáros Pál-díjat. Ideje volt, és jó egészséget kívánunk neki, hogy még sokáig folytathassa.

Egészen más pályát futott meg idei győztesünk, Németh Gyula, aki nem csak a világot járta éveken keresztül, hanem az illusztráció különböző területein próbálta ki magát, sokoldalú tehetségét bizonyítva. Ha nem csal az emlékezetem, a 2012-es fesztivál kapcsán hallhattunk először róla képregényes kontextusban, amikor besegített Fritz Zolinak a plakáttervezésbe. Persze csak „mi”, a képregényes nagyközönség, hiszen rajzoló kollégái már régóta tudták, hogy mire képes. Rövidesen becsatlakozott a Sziget fesztiválokon a kArton galériával közösen szervezett helyszíni rajzolásba, majd az eleinte a Roham bárban, később más helyszíneken tartott Drink & Draw összejöveteleken bizonyította rátermettségét mindkét tevékenységben. Aztán eljött az a pillanat is, amikor a „szívesen kipróbálnám magamat képregényrajzolóként” óhajból valóság lett.

Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy első képregényes munkáihoz én írtam a forgatót, és kiadóm, a Nero Blanco Comix jelentette meg őket. Németh Gyula profi volt már ekkor is, persze, de ezeken látszik, hogy még csak ismerkedett a médium fogásaival. A Molnár Ferenc haditudósítása alapján készült Arany és ezüst című háromoldalasunk azért nem volt rossz kezdésnek, bár igazából a füzetnek Gyula által készített címlapja az, ami mindörökre beég sokunk emlékezetébe. Innentől kezdve aztán elképesztő tempóban szaporodtak képregényes megbízásai, kiadványról kiadványra nyomon követhető, ahogy magáévá teszi ezt a területet is. Három magyar történelmi képregényre kapott felkérést 2016 óta, és közben kilépett a nemzetközi porondra is – vagy ha úgy tetszik, visszatért oda, hiszen korábbi sikereit nagyrészt külföldön érte el.

A 2018-as Alfabéta-díj után, amelyet a Szépirodalmi Figyelőben megjelent kép-novellájával kapott, a Korcsmáros Pál-díjjal egyszerre ismerjük el a máris impozáns és folyamatosan gyarapodó életművet, és a 2020-as kiugró teljesítményt, amikor a legendás Dark Horse Comicsnál megjelent egy Criminal Macabre minisorozata, majd egy másik amerikai kiadónál a The Possessed című horrorképregénye. Ma pedig már az egyik legnagyobb francia kiadónak, a Glénat-nak dolgozik. Annyi biztos, hogy nem ijed meg a kihívásoktól, a legkeményebb piacokon teljesíti a legmagasabb elvárásokat. Reméljük, előbb-utóbb akad egy bátor kiadó, aki megjelenteti magyarul is a Korcsmáros Pál-díjas Németh Gyula külföldi munkáit.

kp2021_laudacio.jpg

Bayer Antal laudációja