A november 18-án pénteken Szegeden megrendezendő "A vonal üzenete" című konferencia külföldi vendége Pierre Sery, a francia Kotoji kiadó vezetője. Plenáris előadására 11.30-kor kerül sor a Somogyi könyvtárban.

Bayer Antal: Köszönjük, hogy válaszol a kérdéseinkre. Kezdhetnénk egy bemutatkozással, és hogy honnan származik a szenvedélye a képregények, különösen a manga iránt?

Pierre Sery: A nevem Pierre Sery, 30 éves vagyok, képregénykiadó – többek között, ugyanis egy regionális közösség kutató-fejlesztő csoportvezetője vagyok, valamint a Nancy-i egyetemen informatikai jogot tanítok. Ami a képregényeket illeti, épp ebben a hónapban választottak meg a Fugues en Bulles nevű képregényalkotói szövetség elnökévé, valamint én indítottam el a Le crayonné című képregényes podcastet is.

Alapvetően a manga a szenvedélyem. Franciaországban óriási jelenség a manga, ami az 1980-as és 1990-es években a televízióban sugárzott rengeteg japán rajzfilmnek köszönhető. Fiatalkoromban a Dragon Ball, a Saint Seiya és a Tsubasa kapitány voltak a kedvenceim. Később ez a szenvedélyem kissé háttérbe szorult, majd a 2000-es évek elején ismét előkerült, ahogy erősödött a kínálat a franciaországi mangapiacon. Aztán lassanként nyitottam a francia-belga képregény felé is, amelyet még csak most fedezek fel igazán.

BA: Kiadója neve Kotoji Editions, amely csak a közelmúltban lépett a színre. Idén indítottak négy képregény és egy illusztrált történet megjelentetésével. Hogyan lesz valakiből „kiskiadó” Franciaországban? Esetleg azért, mert nincs megelégedve a nagyok kínálatával (elvégre mégis csak több mint 3 ezer újdonság jelenik meg Franciaországban), vagy mert Nancyban nincsenek kiadók, esetleg valami egész más indíttatásból?

PS: Egy kiadó indítása nem történik rögtönözve, de nem is kell hozzá különösebb előképzettség. A legnagyobb nehézséget a vonatkozó szabályozás megértése jelenti. Meg aztán egy ilyen „kiskiadónak” mindennel saját magának kell foglalkoznia. Egyszerre vagyok főszerkesztő, cégvezető, titkár, grafikus, műszaki szerkesztő, kereskedő... Az olyan kis cégeknek, mint a Kotoji, nem igazán futja arra, hogy alkalmazottai is legyenek. De szerencsére olyan korban élünk, amelyben a számítástechnikai eszközök jelentősen megkönnyítették a könyvek létrehozását.

A magam részéről a közösségi élet felől közelítek. 2006-ban létrehoztam egy mangához kötődő szervezetet, amelyen belül részt vettem egy mangaantológia elkészítésében, Nancy-beli fiatal alkotók társaságában. Ebből rengeteg tapasztalatot nyertünk. A Kotoji létrehozásával lehetővé akartam tenni fiatal alkotóknak, hogy hozzájussanak egy első megjelenéshez. Mielőtt képregényekkel és mangával foglalkoztam volna, egy kicsit belekóstoltam az audiovizuális alkotásban. Amennyire csak vissza tudok emlékezni, mindig is szerettem volna történeteket mesélni. Úgy gondolom, a Kotoji megalapításával azt is akartuk, hogy saját történeteket mesélhessünk el, teljesen szabadon, a nagy kiadókra nehezedő nyomás nélkül. Végül pedig ami a legnagyobb ösztönzést adta, az a kaland, a találkozás más emberekkel. Imádok részt venni könyvfesztiválokon és képregényes eseményeken, ahol gyakran igazán izgalmas beszélgetéseket lehet folytatni más alkotókkal, kiadókkal vagy könyvkereskedőkkel.

BA: Ismer más hasonló kiadókat? Van valamilyen együttműködés velük, esetleg közös terjesztésük?

PS: Valóban ismerek néhányat. Általában véve nagyon szolidárisak vagyunk egymással, mert hiába adunk ki valamennyien képregényeket, nem jelentünk konkurenciát egymás számára, hiszen különbözőek a köteteink. A terjesztési csatornákon azonban nehéz osztoznunk, mert csak ritkán találkoznak az elképzeléseink a terjesztésről, sőt egyáltalán a működési módról. Ugyanakkor együttműködőm egyes kiadókkal, akikkel megosztjuk a bevált ötleteinket, együtt tárgyalunk a nyomdai árakról, vagy egyszerűen csak osztozunk az útiköltségen vagy a szálláson, ha ugyanazon a fesztiválon veszünk részt.

BA: Tudjuk, hogy a nagy francia képregénykiadóknál akár fél milliós példányszámot is elérnek. Ha nem indiszkrét ez a kérdés, milyen nagyságrendben gondolkodik a Kotoji?

PS: A mi köteteink 1000-2000 példányban jelennek meg. Reméljük, hogy később elérhetünk magasabb példányszámokat is, de nem vagyunk türelmetlenek.

BA: Kik a szerzői? Jelentek meg már képregényeik más kiadóknál, vagy kezdőkről van szó? Hogyan választja ki a szerzőket?

PS: Olivier Romac (Un air de fantaisie), Abdesselam Boutadjine (Team Handball) és Jackal (Au service du Dr. B) mindhárman Nancyban élnek, velük a korábbi közösségi élményeim kapcsán ismerkedtem meg. Olivier már dolgozott profi illusztrátorként, a másik két szerzőnek azonban a Kotoji nyújtotta az első megjelenési lehetőséget. Thierry Boulanger-val 2008-ban találkoztam egy képregényfesztiválon. Nagy benyomást tett rám a Fugues en Bulles-nél megjelent La vibration du monde című kötete. Aztán gyakran összefutottunk más fesztiválokon is, majd aztán idén januárban találkoztunk Angoulême-ben. Teljesen spontán módon jött a közös munka ötlete, mert nagy rajongója vagyok a munkáinak (több rövid történetet is jegyzett a Fugues en Bulles antológiáiban). Aztán beszéltünk telefonon, majd elkezdünk együtt dolgozni Acéré comme la dent du serpent című új kötetén és a már egy éve elfogyott La vibration du monde újrakiadásán.

Jelen pillanatban több projekten is dolgozom, köztük egy antológián, amelyhez igyekszem megnyerni olyan ismert képregényalkotókat, akiket nagyra becsülök és akiknek a munkájára hatást gyakorolt a manga. Igyekszem közös ismerősök révén elnyerni a bizalmukat, mert ebben a közegben nem kevés a „szélhámos” Franciaországban, és a szerzők (jogosan) gyanakodnak, ha megkeresi őket egy kiskiadó, akit még nem ismernek.

Ezen túl pedig minden hónapban kapok több projektet fiatal és már befutott szerzőktől, akik értesültek a kiadó létezéséről. Ezek főleg manga-ihletésű munkák. Nagyon szűkösek az anyagi lehetőségeim, ezért évente ötnél több kiadványt nem tudok vállalni. Frusztráló érzés, hogy gyakran kell nemet mondanom igazán ígéretes projektekre. Annyi biztos, hogy minden új szerzővel elengedhetetlen a személyes találkozás. Ahogy már mondtam, számomra ebben az egész kísérletben az emberi kaland számít. Olyannyira, hogy ha netán a kezembe kerülne egy fantasztikus projekt, amely komoly eladásokkal kecsegtet, de a szerzője valami nagy sztárnak képzeli magát, biztosan nem szerződnék le vele.

BA: Milyen az első címek fogadtatása, hogyan tervezi a folytatást?

PS: Legyünk őszinték: a Kotoji első köteteinek számos hibájuk van, és még mindig sokat tanulunk a hibáinkból. Ugyanakkor a köteteink megtalálták a közönségüket, és ez megnyugtató a számunkra. Egyesek kommentárjai nem mindig kíméletesek a köteteinkkel szemben, de vannak olyanok is, amelyek igazán megmelengetik a szívünket. Az egyik könyvesbolt vezetője például elmondta, hogy az egyik fiatal vásárlójának a Team Handball a kedvenc mangája, jobban szereti, mint az amerikaifutballról szóló japán Eye Shield 21-et.

Az eladások elég jók, figyelembe véve a könyves szektor jelenlegi válságát (illetve a minden szektorra kiterjedő általános válságot), és más, általam ismert kiskiadók eladásaihoz viszonyítva. Azt lehet mondani, hogy egész jól alakulnak a dolgaink. A bestsellerünk a Team Handball manga, ami kifejezetten jól is fogy, ami annak is köszönhető, hogy ez az egyetlen kézilabdáról szóló képregény a piacon jelen pillanatban (márpedig Franciaország olimpiai, világ- és Európa-bajnok ebben a sportágban). Még idén megjelenik a második kötet is. Thierry Boulanger két kötete október 1-én jelent meg, és erősen indultak. Az Acéré comme la dent du serpent-t be is neveztünk az Angoulême-i fesztivál hivatalos versenyére, mert nagyon bízunk ebben a kötetben. Reméljük, beválasztanak minket!

Óvatosan kezdtünk bele a munkába, a kiadónk méretéhez szabva a példányszámokat, hiszen nehéz időket élünk, nem most kell vakmerő kockázatot vállalni. Meg aztán az egyéb szakmai tevékenységeim nem is teszik lehetővé, hogy több időt szánjak erre.

BA: Szegedi előadásának a címe (Hogyan csináljunk nagyobb kedvet az olvasáshoz a manga és a képregény segítségével?) esetleg arra utal, hogy a képregény elsődleges szerepe az olvasás ösztönzése? Ön szerint főleg fiataloknak szól a képregény, és amolyan hídként vezet a „komolyabb dolgokhoz”?

PS: Az előadásom címe a konferencia tematikájához illeszkedik. Úgy gondolom, érdemes az ezen a területen tapasztalható francia kezdeményezéseket összevetni a magyar egyetemi szakemberek gondolataival. Ami engem illet, nem gondolom, hogy ez elsődleges szerepe lenne a képregénynek, ugyanakkor nagyon érdekes pedagógiai eszközt látok benne. Szerintem a képregény olyan kifejezési mód, amely mindenkit megszólíthat. Úgy gondolom, 40 év múlva is fogok képregényeket olvasni. A képregény más módon mesél történetet, mint egy regény vagy egy film. Lehet egyszerű szórakozás, hordozhat üzeneteket, górcső alá veheti a társadalmat vagy a világot.

BA: A szombati fesztiválon is találkozhatnak Önnel az érdeklődők?

PS: Sajnos, szombaton már Párizsban kell lennem, de csütörtökön Debrecenben, péntek délután pedig Pécsett is tartok előadást.

BA: Köszönjük a beszélgetést és viszontlátásra Szegeden!