Ahogy arról már beszámoltunk, idén október 24-én a világpremierrel egy időben magyarul is megjelenik az Asterix és a piktek című képregény, az első olyan epizód, amelyet már nem az eredeti alkotók készítenek. Ennek kapcsán foglaljuk össze röviden a képregény történetét, kitérve a magyar nyelvű megjelenésekre. A fenti illusztráció az első hivatalos kép a magyar verzióból, rajzolója Didier Conrad.

Asterix véletlenek sorozatának köszönheti a megszületését. 1959-ben René Goscinny, Albert Uderzo Jean-Michel Charlier egy reklámszakemberrel együtt úgy gondolták, elfér még egy heti képregénymagazin a francia piacon, és a Radio Luxembourg pénzügyi támogatásának és egy páratlanul ötletes és erős hirdetési kampánynak köszönhetően útnak indították a Pilote című lapot. A három képregényalkotónak akkor már volt neve a szakmában, és több tapasztalt társat is át tudtak csábítani magukhoz, ám tudták, hogy új sorozatokat, új figurákat kell létrehozniuk, és hogy különösen nagy szükségük lesz egy olyan húzónévre, mint Tintin és Spirou. Goscinny és Uderzo előbb a középkori Rókamese képregényes adaptációjára gondoltak, és néhány oldalt el is készítettek belőle, amikor kiderült, hogy egy újságban már meg is jelent egy másik változat. Alig két hónappal a Pilote indulása előtt lázas ötletelésbe kezdtek, ekkor merült fel, hogy a francia történelem valamely emlékezetes korszakában játszódjon az új sorozat. Mivel akkoriban a történelemtanítás „gall őseinkkel” kezdődött Franciaországban, az időt elég hamar el is döntötték. A főszereplő fizikumát illetően azonban vita bontakozott ki: Uderzo egy daliás, izmos hőst képzelt el, Goscinny azonban meggyőzte, hogy egy töpszli, ravasz figura jobban megfelel egy humoros sorozathoz.

Az ötlet bevált, azonnal Asterix lett a Pilote legnépszerűbb sorozata, ám ez a siker még nem volt jelentős. 1960-ban kiadták kötetben is az első epizódot – bármennyire is hihetetlen ez ma már, csak 6 ezer példányban. A következő történeteknél már két és félszeresére nőtt a példányszám, az Asterix, a gladiátor 60 ezerben jelent meg, 1965-ben az Asterix és Kleopátra érte el elsőként a 100 ezres nyomást. Ekkor indult be igazán az „Asterix-jelenség”: a francia olvasók magukra ismertek a „gallokban”, Goscinny szellemes és finom társadalomkritikájának köszönhetően. Még az abban az évben felbocsátott első francia műholdnak is az Asterix nevet adták.

Innentől pedig már nem volt megállás. A hetedik rész 600 ezres, a kilencedik egy millió feletti példányszámot ért el, és 1967-ben bemutatták a mozikban az első Asterix-rajzfilmet. A következő években a sorozat sikere állandósult, 10 év alatt 13 új epizód látott napvilágot, és két újabb rajzfilmet is leforgattak, az egyiket teljesen új forgatókönyvvel.

1977-ban azonban bekövetkezett a tragédia: René Goscinny alig 51 évesen hirtelen meghalt szívrohamban, egy szobabiciklin végzett erőnléti teszt elvégzése közben.

A magára maradt Uderzo befejezte a félkész 24. epizódot, majd némi habozás után – és Goscinny lányának az áldásával – úgy döntött, hogy egyedül folytatja a sorozatot. A kiadási ritmus lelassult, két, négy majd hat év is eltelt az újabb kötetek elkészülte előtt, de a korábbi részek sikere töretlen maradt, egy újabb rajzfilm után 1999-ben leforgatták az első élőszereplős filmet, nem sokkal előtte pedig megnyílt Párizs mellett a Parc Astérix tematikus szórakoztató park.

Az első magyar nyelvű Asterix-kiadásra nem Magyarországon, hanem a volt Jugoszláviában került sor. A délszláv államban már a két világháború között hatalmas kultusza lett a képregénynek, és ez megmaradt Tito kommunista diktatúrája alatt is. Az igencsak élénk képregényes életnek köszönhetően Asterix kalandjait 1969-től közölni kezdte a Stripoteka magazin, majd 1975-től áttértek az önálló füzetekre, és mivel a Forum kiadó úgy látta, a Vajdaságban elegendő olvasója lenne a magyar változatnak, párhuzamosan azokat is elkészítette. Igaz, a magyar fordítások nem az eredeti franciából, hanem szerbből készültek, és ma már kideríthetetlen okokból nem az eredeti borítókat használták, hanem a képregényből emeltek ki rajzokat a címlapra.

Ennek a vajdasági Asterixnek a példányai egy idő után elkezdtek „átszivárogni” a határon, majd rendes újságos forgalmazásba is kerültek. Az első részek ritkaságnak számítanak, a gyűjtők akár 10-15 ezer forintot is megadnak egy szép példányért. Amikor 1989-ben leállt a sorozat, az addigi 28 francia albumból 25-nek volt magyar nyelvű kiadása is.

Ezzel párhuzamosan sor került a hivatalos magyarországi megjelenésre is, mégpedig az IPM magazin Junior Alfa című ifjúsági kéthavi lapjában, 1979-től kezdve. Ezt a fordítást már franciából készítette a kiváló műfordító és humoros író, Tímár György. A 4-8 oldalanként publikált történetekből 13 jelent meg teljes terjedelemben, a 14. a lapnak a rendszerváltás idején történt hirtelen leállása miatt félbeszakadt.

Időközben azonban elindult a kötetek első magyarországi kiadása is, 1989-ban, az akkoriban alapított Egmont-Pannónia közös vállalkozásnak köszönhetően. A kiadó a hazai hagyományokból kiindulva újságos terjesztésben forgalmazta a francia eredetivel egyező méretű, de puhafedeles, szinte füzetszerű kiadványokat, eleinte sűrűbben, később már akadozva, az utolsó részt 2000-ben, összesen tizenegyet. Többnyire új fordításokat rendeltek meg, bár egy esetben átvették Tímár korábbi fordítását. Hosszú szünet után – amelyet nagyrészt az egész kelet-európai régiót érintő jogi problémák okoztak – 2011-ben sikerült folytatni, illetve pontosabban újrakezdeni a magyar kiadást. Most először könyvesbolti terjesztésben, és most először az eredeti kiadás sorrendjét (majdnem mindig) megtartva, ám megint új, a korábbiaknak szöveghűbb fordításban, a jogtulajdonosnak minden korábbinál szigorúbb felügyelete mellett. És ami szintén nem lényegtelen: immár digitálisan felújított, újraszínezett, gyönyörű kivitelben.