A fesztivál svájci vendége holnap már útnak indul, hogy férje társaságában felfedezze Budapestet még a rendezvény előtt, de arra még szakított időt, hogy e-mailben válaszoljon néhány kérdésünkre.

Bayer Antal: Hogy Angry Mum te magad vagy, nem is kérdés. De milyen mértékben? Te és Angry Mum valahogy fejlődtök a képregénynek köszönhetően, és ha igen, ki hat a másikra?

Hélène Becquelin: Kissé skizofrén lettem a karakterem megalkotása által. Én ugyan nem éltem át mindazt, ami vele történik, Angry Mum az én kinézetemet és az én személyiségemet vette át, bár eleinte ezen nem különösebben gondolkodtam el. Szóval igen, ez én vagyok, kevésbé cool változatban. Amit a képregényben elmesélek, engem a valóságban engem sokszor megnevettet, a figurámnál pedig kiveri a biztosítékot, ez a legfőbb különbség.

BA: Nem nagyon tudnék a tiédhez hasonló képregényeket mondani, nekem úgy tűnik, hogy ez a kis öniróniával ötvözött önvizsgálat alapjában inkább irodalmi zsáner. Voltak modelljeid?

HB: Mivel már 25 éve nem olvasok képregényt, ezen a szinten nincsenek referenciám, és a női élmények által ihletett könyvek és filmek teljesen hidegen hagynak (mint Az ördög Pradát visel, vagy a Szex és New York). Úgyhogy nem igazán voltak olyan minták, amelyek kedvet adtak volna az alkotáshoz. Inkább csak hiánypótlásként kezdtem bele, mert nem találtam semmi olyat, ami az én hétköznapjaimról szólt volna. Az önirónia és a csipkelődés családi vonás, úgyhogy a képregényeim általános hangulata teljesen természetesen, belülről fakad, nem hatottak rám más alkotók.

BA: Milyen visszajelzéseket kaptál a hozzád közel állóktól, a barátaidtól? Volt olyan, aki magára ismert, és megharagudott?

HB: Egyszer, amikor egy környékbeli hölgy nem viszonozta a köszönésemet, egész nap vigyorogtam! Olvasta a blogomat, és magára ismert. Bosszút álltam azon a sok ostoba libán, akivel találkoztam a játszótereken és az iskolaudvarokon. De általában azért igyekszem, hogy ne ismerjék fel azokat, akiket kigúnyolok, kivéve, persze, ha egy konkrét személyt veszek célba. Mindenesetre az igaz, hogy a barátaim egy ideig rendesen paráztak, volt, aki magára ismert, pedig nem is róla volt szó. Elég sokszor kellett elmagyaráznom, hogy mi az ábra valójában.

BA: Mi a véleményed a női és/vagy feminista képregényről?

HB: Nincs róluk véleményem, nem olvasok ilyeneket. Egyáltalán nem érdekel az életük. Nem vagyok sem cicababa, sem feminista, sem tipikus párizsi nő, sem frissen elvált harmincas, nem vagyok oda a shoppingolásért, sem mások gyerekeiért.

BA: Egy ideje leálltál az Angry Mum bloggal. Örök búcsú, vagy viszontlátásra később? A jelenlegi projektjeid elég távol állnak a képregénytől, ahogy elnézem.

HB: Az utóbbi időben szerencsére elég sok izgalmas grafikusi megbízást kapok (valójában ez a szakmám), amelyek elég sok időt igényelnek, és mellesleg anyagilag is jól jönnek, mert Svájcban nem lehet főfoglalkozásként képregényből élni, ahhoz túl kicsi a piac. Van egy krimi műfajú képregénytervem, amelynek a forgatókönyve már egész jól áll, és amikor csak van egy kis időm, ezzel foglalkozom, mert már rendelkezem némi történetmesélési képességgel, és szeretnék tovább is fejlődni ezen a téren.

Angry Mum egészen biztosan vissza fog térni. Az utóbbi időben több anekdota is ihletett adott, de még várok, hogy magával ragadjon a vágy. Mostanában egy kortárs galériában állítok ki úgynevezett ex-voto ihletésű tárgyakat, amelyeket gyapjúból készítettem, és ezekre pont olyan büszke vagyok, mint a képregényeimre, amikor megláttam őket a könyvesboltokban. Lehet, hogy túl sok minden érdekel ahhoz, hogy kizárólag a képregényre koncentráljak.

BA: Köszönöm a beszélgetést, és viszlát Budapesten.

Pár oldalnyi előzetes a képregényből a Papírmozi blogon.