Jacques Ferrandez francia képregényalkotó a május 13-i 14. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál kiemelt vendége, akivel a fesztivál előtti napokban is több alkalom lesz találkozni a Latitudes francia könyvesboltnak, a Francia Intézetnek és magyarországi kiadójának, az Athenaeumnak köszönhetően.

A fesztivál előtt válaszolt néhány kérdésünkre, amelyek elsősorban a nemrég megjelent, Az idegen című, Albert Camus regénye alapján készült kötetéhez kapcsolódnak. A kérdező a képregény fordítója, Bayer Antal.

Bayer Antal: Dolgozott már együtt forgatókönyvírókkal, készített képregényt saját kútfőből, adaptált irodalmi műveket – melyik a kedvenc módszere, mik az egyes lehetőségek előnyei és hátrányai?

Jacques Ferrandez: Egyedül dolgozni a totális szabadság élménye, és minden bizonnyal pont ezért a kényelmetlen, hiszen az ember saját maga választja a témát és az elbeszélés módját szövegek és képek útján. Honnan tudhatnám, hogy a történet eléggé érdekes ahhoz, hogy igazolja a ráfordított időt. (Egy képregényalbum átlagban egy évet képvisel az életemből. Forgatókönyv, rajzok, színezés…) Az adaptáció előnye az, hogy az ember biztos lehet benne, hogy egy olyan történetnek szenteli az idejét, amely már bizonyított, hiszen én magam is szenvedélyes olvasója voltam az eredeti műnek, és meg szeretném osztani a lelkesedésemet azáltal, hogy egy képekbe foglalt változatát kínálom az olvasóknak. Jelenleg Jean Giono Zeng a világ című regényének az adaptációján dolgozom, amely 2019 októberében jelenik meg, ugyancsak a Gallimard-nál.

BA: Egy statisztika szerint az irodalmi feldolgozások az új francia-belga képregények 5 százalékát teszik ki, ami a korábbi évekhez képest növekedés. Ez azért érdemes nekünk, magyaroknak, mert a kommunizmus idejében szinte kizárólag irodalmi adaptációs képregények megjelenését engedélyezték. Ön szerint ez egy valós tendencia, létezik erre igény a francia közönség részéről?

JF: Lehetséges, hogy van ilyen tendencia a kiadók részéről, de ami engem illet, már elég régóta foglalkozom ilyesmivel. Elsőként Pagnol két művét (Jean de Florette, Manon des Sources, magyarul csak az ezekből készült filmeket mutatták be A paradicsom... és …És a pokol címen) dolgoztam fel, még 1996-ban és 1997-ben. Dolgoztam együtt forgatókönyvírókkal (elsőként Rodolphe-fal, már 40 évvel ezelőtt), és regényírókkal, például a krimi zsánerben, mint például Patrick Raynal, Tonino Benacquista és Maurice Attia.

Én azon dolgozom, ami szembejön velem, legyen az egy téma, egy szerző, egy mű, bármi, amiről úgy érzem, hogy kijöhet belőle egy album, amivel eltöltök egy bizonyos időt. Mellesleg ez a kérdés a moziban nem is merül fel, hiszen a filmek a kezdetektől fogva jelentősen merítettek a klasszikus és kortárs irodalomból.

BA: Az idegen adaptációjában a fő kihívás a regény függő beszédének a transzponálása a képregénye. Képi elbeszélésről lévén szó, bizarr lett volna, ha nem látjuk a főszereplő arcát… Egy interjúban említette, hogy éppen Meursault karakterét volt a legnehezebb eltalálni. Milyen módon állította össze magában?

JF: Valóban az volt a feladat, hogy egy olyan karakter külsejét kellett megalkotni, akiről sosem kapunk leírást, hiszen a történetet egyes szám első személyben meséli Meursault. Szerintem Meursault egy fiatal férfi, annyi idős, mint Camus, amikor Az idegent írta, vagyis huszonegynéhány éves. A kinézetét illetően James Dean jutott az eszembe, aki a Haragban a világgal (A Rebel Without a Cause) című filmmel vált ismertté Európában, és szerintem Meursault meg is felel az „ügy nélkül lázadó” meghatározásának.

BA: Az idegen első magyar nyelvű kiadása 1957-ben „Közöny” címen jelent meg, mivel a fordító valószínűleg a kapitalizmusból eredő elidegenedést akarta kiemelni és leleplezni, ahogy azt akkoriban mondták. (Nem vagyok benne biztos, hogy Camus értesült erről a változtatásról…) Mi a véleménye erre az értelmezésről?

JF: Közömbösség, az érzelmek hiánya, elkülönülés, elidegenedés másoktól, elidegenedés önmagától, mindezek lehetséges meghatározásai Meursault jellemének. Camus azt mondta, Meursault olyan valaki, aki képtelen hazudni…

BA: Milyen volt az ön értelmezésének a fogadtatása irodalmi körökben?

JF: Összességében jó. Nagyon pozitív kritikákat kaptam, többek közt Camus kiváló ismerőitől, egyetemi emberektől, újságíróktól, íróktól, aminek köszönhetően többször is meghívtak Camus munkásságának szentelt konferenciákra vagy találkozókra, mind Franciaországban, mind más helyeken.

Hozzáteszem, hogy remek a kapcsolatom Catherine Camus-vel, az író lányával, aki a kezdetek óta biztosít baráti támogatásától. 2009-ben dolgoztam fel A vendég című novelláját, 2013-ban Az idegent, nemrég pedig, 2017 szeptemberében, Az első embert.

BA: Végül két kérdés, amely nem ehhez a kötethez kapcsolódik. A BD Jazz sorozatban két kötetet is jegyez Miles Davisről. Ön választotta a kiváló trombitást? Ön maga is zenél, érez valami különleges affinitást vele?

JF: Igen, ön választottam őt, én javasoltam a sorozat szerkesztőjének, mert Davis kiemelt helyet tölt be a jazz történetében, több ízben is megújította a műfajt. Az élete kész regény, a kinézete alapján is lenyűgöző karakter egy rajzoló számára. Elmondhatom, hogy nemrég adtam le a kiadónak Davis képregényes életrajzának a harmadik, befejező részét, amely az első kettővel együtt egy új verzióban fog megjelenni, valószínűleg nagylemezekkel együtt, 30x30 cm-es méretben. A történetnek ezt a részét az egyik utolsó koncertjével kezdem, amelyet 1991 júliusában adott Párizsban. Akkor először és utoljára felhívta a színpadra szinte valamennyi még aktív zenésztársát, akik karrierjének különböző időszakaiban kísérték, és egyfajta áttekintést nyújtott a pályájáról. Egészen egyedi koncert volt. Ott voltam, és kedvem támadt ebből az eseményből kiindulva felidézni élete későbbi szakaszát.

BA: Nagyon kedvelem a Benacquistával közösen készített képregényét. A filmes feldolgozásban (A zabagép, magyarul is látható volt) a főszerepet Eric Cantona, a magyar focidrukkerek által is jól ismert labdarúgó alakítja. Mit szólt ehhez a választáshoz?

JF: Nagyon tetszett a film, még ha a története jelentősen el is tért az eredeti képregénytől. Cantona választása telitalálat volt. Jelen voltam a forgatás néhány napján, és elmondhatom, hogy színészként elképesztőt alakított, és nagyon rokonszenvesen viselkedett. Mellesleg itt ismerkedett meg Rachida Brakni színésznővel, akivel össze is házasodtak. Egyébként is semmihez sem hasonlítható élmény látni, ahogy életre kel egy karakter, akit én képzeltem el papíron…

BA: Köszönjük a beszélgetést, viszontlátásra hamarosan Budapesten!