Folytatjuk a december 3-i Hungarocomix előtti beszélgetések sorozatát. Második interjúalanyunk Németh Gyula illusztrátor és képregényrajzoló, aki jelenleg a francia piacra készülő történelmi tárgyú "Pitcairn: A Bounty lázadói szigete" sorozaton dolgozik. A rendezvényen legújabb illusztrált kötetét, a Bestiarium Hungaricumot dedikálja.

Bayer Antal: Két és fél évvel ezelőtt a Korcsmáros Pál-díjad kapcsán jelent meg veled egy hosszabb interjú az MKSZ-honlapján, amelyben elmondtad Cserkuti Dávidnak, hogy egy francia képregényen dolgozol. Azóta a Pitcairnnek, ennek a négyrészes történetnek már a harmadik epizódja is elkészült, néhány héttel ezelőtt jelent meg. Ehhez kapcsolódnak a kérdéseim is.Mennyire ismerted, mennyire kedvelted a francia képregényeket, mielőtt elvállaltad ezt a munkát?

Németh Gyula: Csak nemrég kezdtem franciául tanulni, szóval eddig akkor tudtam csak francia képregényeket olvasni, ha találtam spanyol vagy angol nyelvű kiadást. Főleg rajzolókat követek, Lauffray, Ralph Meyer, Corentin Rouge és még sokan nagy kedvenceim lettek.

BA: Mik voltak azok a tényezők, munkamódszerek, viszonyulások, amelyek nagyon mások, mint az amerikai képregényiparban?

NGy: Csak néhány amerikai képregényen dolgoztam, de nagyon sok forrásból hallom, hogyan zajlanak a dolgok arrafelé, és ezek a hírek megegyeznek a tapasztalataimmal, szóval nyugodtan mondhatom, hogy nagyrészt minden máshogy működik. De a francia képregények között is nagy különbségek vannak. Az amerikai képregényeimbe soha nem szólt bele senki, megkaptam a forgatókönyvet, megcsináltam, minden „awesome” és „great” volt. Kész, passz. A Pitcairnnél viszont majdnem napi kapcsolatot ápolok az írókkal, akik a szerkesztési munka nagyrészét is viszik. A rajzok szakmai részébe persze ők sem szólnak bele, de nagyon szigorúan veszik a történetmesélés menetét, ami még az átlag képregényekhez képest is extrán nehéz a Pitcairnben, mert nagyon sok szereplős a történet. Cserébe én is beleszólok, ha valami nekem nem tetszik a forgatókönyvben.

BA: A Glénat kiadó jelentős promóciót szervezett a kiadványnak, számos rendezvényen kellett részt venned Franciaországban. Milyen tapasztalatokat szereztél a turnézás során? Gondolok itt akár a kollégák, akár a rajongók hozzáállására. Általában egy ilyen alkalommal naponta hány órán át kellett rajzolnod, dedikálnod?

NGy: Csak kedves emberekkel találkoztam, de Párizson és Bordeaux-on kívül az emberek nagy része nem beszél angolul, sajnos. A szervezés nagyon változó volt. Volt, ahol előre regisztrálni kellett, és így adott volt, hogy hány ember fér be az időkeretbe. Volt, ahol egy időkereten belül ahányan csak befértek a sorba, annyi embernek rajzoltam. És volt, ahol addig ültem, amíg volt ember. Voltunk az írókkal Tahitin is – ahol a sztorink első része játszódik – és a sziget egyetlen nagy könyvesboltjában egész nap dedikáltunk. Tehát kb. 15 könyv volt a legkevesebb és talán 70 a legtöbb, amibe rajzoltam egy-egy ilyen alkalommal.

BA: Részt kellett venned kerekasztalokban, beszélgetésekben is, interjúkat is adtál, vagy ezekre inkább az írótársaidat hívták?

NGy: Csak egy nagy fesztiválon,  a Quai des Bulles-ön  St. Maloban adtam interjút egy újságnak és egy rádiónak, a többi ilyen megkeresés az írókhoz futott be.

Németh Gyula a két író, Mark Eacersall, és Sébastien Laurier között Tahitin

BA: Mi volt a legérdekesebb, legemlékezetesebb vagy legfurcsább élményed a franciaországi rendezvényeken?

NGy: Mindenhol várt valami kis meglepetés, az összes helyszínre szívesen emlékszem vissza, bejártunk rengeteg gyönyörű várost.  De talán a legemlékezetesebb egy alig ismert kis sziget, Tubuai volt Francia Polinéziában, ahol több napot töltöttünk el egy helyi iskolában a gyerekekkel. Tartottunk nekik előadásokat, workshopokat, sőt még a képregényes házijukat is mi javítottuk éjjel egyig a bungalónkban.

BA: Kaptál már újabb felkéréseket, folytatod a rajzolást a francia piacra, vagy inkább visszatérsz az angolszász kiadókhoz? Volt olyan projekt, amelyre a Pitcairn miatt nemet kellett mondanod, pedig szívesen elvállaltad volna?

NGy: Igen, mondtam le francia, amerikai és magyar felkérést is a Pitcairn miatt, sajnos két hosszú projekt nekem nem annyira fér bele egyszerre az időmbe. Most kezdtem dolgozni a Pitcairn negyedik, befejező részén, ezt jövő nyáron kell leadnom. Beszélgettem a kiadóval egy következő albumról, ami érdekes projekt lehet, de az még nagyon messze van. Vannak saját ötleteim is, amiket szeretnék nekik prezentálni, de ezek még messzebb vannak. Közben illusztrálok és néha storyboardozok is, ha van időm.

BA: Nagyon sok területen kipróbáltad már magadat. Érdekelne esetleg egy nagyon népszerű, jól bevezetett sorozat valamelyik részének az elkészítése? Batman, Hellboy, Blueberry, Largo Winch, Dampyr, Dylan Dog… Melyiket választanád?

NGy: Ha lenne időm és megkeresnének, bármelyiket szívesen csinálnám. Ezek mind jó karcos karakterek.

BA: Számíthatunk arra, hogy a közeljövőben magyar képregényt is rajzolsz újra?

NGy: Két ismert magyar grafikussal nemrég kezdtünk el egy antológián dolgozni, ezt szeretnénk majd magyarul és angolul is megjelentetni, remélem, jövőre összejön. Ezen kívül van egy képregényesen illusztrált prózakötet is, amit közel tíz éve tervezünk a Cser kiadóval, lehet, hogy arra is sor kerül lassan.

BA: Ha már szóba hoztad a Cser kiadót, feltétlenül meg kell említenünk, hogy a Hungarocomixon egy általuk kiadott különleges albumot, a Bestiarium Hungaricumot dedikálod 12 órától. A Dr. Moreau szigetével ez már a második gazdagon illusztrált könyv, amelyhez te készítetted a rajzokat. A képregény és az illusztrált könyv különböző, de rokon terület, ráadásul sok rajzoló mindkettőben aktív. Ugyanakkor Magyarországon eléggé elterjedt az a nézet, hogy az illusztrált könyv gyerekeknek való (persze korábban a képregényről is ezt mondták) – amire ékesen rácáfol a te munkásságod. Tudsz más, felnőtt olvasóknak szóló illusztrált könyvekről a hazai piacon?

NGy: Sajnos a közelmúltban pont nem figyeltem a megjelenéseket, de korábban sok zseniálisan illusztrált könyvet láttam, ami nem kifejezetten gyerekeknek szólt. Dave McKeantől Orosz Istvánig, sok nagy név munkája elérhető szerencsére. Idén rendezték meg harmadszorra a Budapesti Illusztrációs Fesztivált, aminek az egyik fő eseménye a kétévente megrendezett kiállítás a MOMÉ-n, ahol a felnőtt fikciós kategóriában szintén rengeteg komoly témát feldolgozó munkát lehetett látni, szóval szerintem van igény az ilyesmire a kiadók részéről, csak gondolom, a promóció hiánya és a piac mérete miatt ezek nem jutnak el a köztudatba.

BA: És ha már ilyen alaposan megismerted a francia közeget, mi a helyzet náluk, mennyire erős az összefonódás, az átjárás képregények és illusztrált könyvek között, akár a gyerekeket, akár a felnőtteket megszólító kiadványok terén?

NGy: Erre még kisebb rálátásom van, mint a magyar piacra, de az amerikai példákból, az ország méretéből és az illusztráció mint alkalmazott művészet kulturális beágyazottságából kiindulva, ott még több hasonló könyv lehet, mint itt. Azért láttam gyönyörűen illusztrált Lovecraft kötetet és érdekes silent bookokat, de sajnos kevés időt töltöttem francia könyvesboltokban böngészve. Általában elvitte az időt a rajzolás…

BA: Köszönjük a beszélgetést!