Június 25-én és 26-án tartották Gdanskban a negyedik Balti Képregényfesztivált (Bałtyckiego Festiwalu Komiksu), amelynek a díszvendége Simon Bisley volt. Az alábbi szerkesztett anyagot a lengyel KZ magazin állította össze a sajtótájékoztató és a rajongókkal történő találkozás alapján. A magyar fordítást a KZ honlapján lengyelből „visszafordított” angol szöveg alapján készítette Tikos Péter és Bayer Antal, helyenként az interjút élőben tolmácsoló Olga Wróbel hathatós segítségével.

Lengyel kötődéséről

Tudtam, hogy a térképen létezik ilyen ország. De komolyra fordítva: anyukám lengyel, Krakkóból származik. Szóval vannak itt rokonaim, de nem ismerem őket. Nagyapám a lengyel hadseregben harcolt a második világháborúban, ott volt a Monte Cassino-i csatában. A háború után ő és a nagymamám Angliába jött. Anyukám még mindig lengyelül veszekszik a nővéreivel, tudok is egy lengyel szót: kolera („a fenébe”). Tehát igen, vannak lengyel gyökereim, és ez király.

Természetesen kerestem információkat a családom történetéről, ez elég érdekes, főleg anyai ágon. Nem vagyok biztos a dátumban, de a háború után a nagymamámat és a testvéreit Szibériába vitték, és ott dolgoztak egy sóbányában, mint munkaszolgálatosok. Szerencsére túlélték.

A lengyelországi benyomásokról

Nagyon tetszik Gdansk, meglepett a középkori, sötét, gótikus építészete. Az egész óváros úgy néz ki, mint egy erődítmény. És kocsmák, kocsmák mindenütt, minden utcában! Nincs menekvés – akár tetszik, akár nem, a végén úgyis egy kocsmában kötsz ki.

Miközben a saját képregényeimhez végeztem kutatásokat, felfigyeltem a lengyel páncélokra. Tetszik a lengyel zászló a sas szimbólummal, igazán különleges. Ja, és a lengyel pénz, érdekes illusztrációik vannak, jól néznek ki, tetszenek.

Grafikai stílusának kialakításáról

Mindig is rajzoltam, valószínűleg ceruzával a kezemben születtem. Semmilyen művészeti iskolát nem végeztem; abban hiszek, hogy a stílus a munka során alakul ki. Nincs filozófiám, állandóan rajzolnod kell, gyakorolni, gyakorolni, és egyszer csak kialakul. Az is segít, ha megszállott vagy.

Hogy mit gondolok a rajzos oktatókönyvekről? Ja, miért is ne? Biciklizni meg repülőt vezetni is megtanulhatsz könyvből, rajzolni miért ne lehetne?

Rajztechnikájáról

Amikor elolvasom a forgatókönyvet, már látom a fejemben, és azonnal megpróbálom papírra vetni. Ezért van, hogy gyakran kihagyom a vázlat fázist. Ha ugyanazt a dolgot túl sokszor rajzolom, untatni kezd, elvész belőle az erő és a frissesség.

Gyorsan és spontán módon szeretek dolgozni, ezért az egyik kedvenc technikám a festés. A festék lehetővé teszi, hogy nagy felületeket nagyon gyorsan lefedj, ezért spray-ket használok, keverem a festékeket és csak festek, kizárólag vért és kis állatokat adok hozzá néha. 

Gyakorlatilag nem használok számítógépet a rajzoláshoz, nem látom értelmét. Ha úgy vélem, hogy valamelyik képkocka nem jó, vagy a kompozíció nem passzol az oldalhoz, inkább az egész oldalt újrarajzolom az elejétől, mintsem hogy számítógéppel korrigálnék.

Egyes véleményekkel ellentétben nem vagyok jó az anatómiában, ezért gyakran stilizálok és nagy izmokat használok, hogy elrejtsem az anatómiai ismeretek hiányát. Nem vagyok rákattanva az izmos srácokra, csak általában szuperhősöket rajzolok és úgy hiszem, nekik így kellene kinézniük. Ne feledd, ez nem egy realisztikus műfaj, hanem mindig egy kicsit groteszk és túlzó.

A munkatempójáról

Egy színes oldal általában kábé 6 óra. Persze minden az alkalmazott technikától függ. Ha Snoopyt rajzolnék, napi 100 száz oldalt is megcsinálnék.

A művészetről

Nem vagyok művész, munkásember vagyok. Mint a halász, aki elkapja a halat, eladja a piacon, és pénzt keres vele. Ugyanez a helyzet velem is. Csak megadom az embereknek, amit vásárolni akarnak. Különben is, általában forgatókönyvből dolgozom, ami nem ad nekem túl sok lehetőséget arra, hogy kreatív legyek vagy művészkedjek.

A forgatókönyvírókkal való együttműködésről

Határozottan jobban szeretem azokat a forgatókönyveket, amelyek nagyobb szabadságot adnak nekem. Az írók általában rám hagyják az akciójeleneteket. Egyszerűen ilyeneket írnak: „A következő négy oldalon a szörny lerombolja a várost, csak rajzold le!”

Nagyon szeretek vicces dolgokat tenni a háttérbe. Hiszen ez csak képregény, az Isten szerelmére, nem veheted mindig komolyan.

Kedvenc forgatókönyvírójáról

Az az igazság, hogy eddig csak néhány íróval dolgoztam. Mindannyian óriásiak voltak, de a legjobb határozottan Alan Grant volt. Ugyanolyan a mentalitásunk, nagyon jól kiegészítettük egymást. Mindkettőnknek hasonló, sötét humorunk van, és nem vesszük túl komolyan a képregényes munkát.

(Bisley kevés magyarul megjelent munkáinak az egyike, a Lobo 1. és 2. száma, írta Alan Grant, ADOC-Semic, 1999. Ezen kívül még néhány Dredd bíró-epizód is megjelent tőle a hajdani Rock Power magazinban.)

Az álomprojektről

Imádnék megint Frank Millerrel dolgozni, csinálhatnánk együtt Batmant, az nem semmi lenne! Vagy csinálhatnánk a Sin City világából valami Marv sztorit. Sub-Mariner (Torpedo) is nagyon jó karakter. Talán Venom, ó, ő tökéletes, Pókember is rendben van, de nem akarok hálót rajzolni.

A forgatókönyvírásról

Jaj, nem, ez nem nekem való, jobb, ha az ilyesmit szakemberekre hagyjuk. Néha eszembe jutnak ötletek, amik nekem költőinek tűnnek, de valójában valószínűleg nagyon rosszak. Ráadásul fogalmam sincs, hová kell tenni írásjeleket. Egy külön alkalmazottat kellene felvennem erre, akinek lenne egy oldala kinyomtatott pontokkal és vesszőkkel, kivágná őket és a megfelelő helyekre illesztené a forgatókönyvemben.

A Sláine-ről

Mindig a teljes oldalon dolgoztam. Először feketére festettem a kereteket, ami megakadályozza, hogy piszkos, foltos legyen a papír, ami engem nagyon zavar. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy dinamikus módon, minden korlát nélkül dolgozzak az oldalon. Van úgy, hogy kivágok kisebb, egyedi kockákat és beleragasztom őket egy már kész egészoldalas képre, ezzel is kiemelem utóbbinak az epikus méreteit.

A Horned God folytatásáról

Nem, biztos nem akarok visszatérni a Sláine-hez, ez visszalépés lenne a számomra. Amit megcsináltam, azt már megcsináltam, semmi értelme újra megcsinálni. Egyébként is a Sláine-t most Clint Langley rajzolja, igazán nagyon jól.

A Doom Patrol-címlapokról

Valójában semmi kapcsolatom nem volt Grant Morrisonnal ennél a munkánál. Egyszerűen megkaptam a forgatókönyvet, elolvastam, és aztán mindent lerajzoltam, ami csak az eszembe jutott. Ebből következően a címlapok egy kicsit szürreálisak, de ez jó is, mert passzolnak a sorozat hangulatához. Ez volt az a munkám, amelyben talán a leginkább ki tudtam fejezni magamat művészetileg.

A Lobo rajzolásáról

Alan forgatókönyvei kétértelműek, szabadon értelmezhetőek voltak, úgyhogy általában az eredeti történetnek csak az elejét és a végét hagytam meg, és közben azt csináltam, amit akartam. Én adtam hozzá az összes pingvint és gorillát. Aztán Alan újra megírta a párbeszédeket és a történetet, hogy összekösse az egészet.

Lobo különleges a számomra, mert kifejezi az egyéniségem bizonyos részeit. Jól passzol a rajzstílusomhoz, kombinálódik benne a humor és az erőszakos akció. Kicsit úgy, mint a Mad magazinban. Mindig is akartam abban a stílusban rajzolni. Nagyon szívesen rajzolnék egyszer címlapot a Madnek, kiváló móka lenne.

A Lobo cenzúrázásáról

A Lobo brutális sorozat, és valóban előfordult, hogy megcenzúrázták. Volt például egy kép egy alakról, akinek a belei minden irányban kilógtak. Viccből nyilakat rajzoltam, magyarázó szövegekkel, hogy ez itt a lépe, az ott a szíve, meg a mája, de a kiadó kitöröltette ezeket.

A DC megcenzúráztatta Lobo születésének az ábrázolását. Nem tetszett nekik, hogy Lobo anyját szétvetett lábakkal rajzoltam meg. Végül leterítettük egy pokróccal.

Aztán volt egy csatajelenet is Lobo és Loo között, ahol Lobo kitépi a másik alak karját a helyéről, és mindenhova fröcsögő vért rajzoltam. Ezt túl durvának találták és módosíttatták.

Ja, meg volt egy címlap is, amin Lobo mészároshorga kiáll egy másik figura állából, rajta a nyelvével. A DC szerint túl valósághűre sikerült, meg kellett változtatnom.

A Lobo filmről

Hát igen, állandóan beszélnek róla, de ez még csak szóbeszéd. Az egyetlen, aki komolyan foglalkozott a témával, Guy Ritchie volt. De a végén inkább csinált egy második Sherlock Holmes filmet.

A Lobo filmet élőszereplősnek képzelem el, de a háttérben lehetnének rajzfilmszerű figurák, mint a Disney-animációkban. A mai technológiával ez nem lehet probléma. Talán érdekes lehetne Pixar-stílusú 3D-s animációval megcsinálni?

A DC Comics-nak végzett munkáról

A DC-nek dolgozni remek dolog, sok éve működünk együtt velük. Igazi család, gondoskodnak rólam: időben fizetnek és jól fizetnek. Nincs okom a panaszra.

A Hellblazerről

Ez a sorozat egészen más követelményeket támaszt. A horrornak és a mágiának a Hellblazer (Constantine) világának a kontextusán belül kell működnie, mintha normális, közönséges részét képezné a mi világunknak. Ez realistább és precízebb grafikai stílust igényel, a testbeszéd tökéletes formáját, úgy kell kinéznie a képregénynek, mint egy mozifilmnek. Ki akartam próbálni, hogy képes vagyok-e visszafogni a túlzó stílusomat és megcsinálni egy normális történetet, hiszen itt nem lehet stilizálgatni vagy pingvineket rajzolni a háttérben. Ez egy tökéletes alkalom volt a szakmai fejlődésre és a technikám letisztítására.

A Hellblazert rajzolni nagyon kemény meló, mert itt olyan rajzolókkal kell rivalizálnom, akik számítógépet használnak a munkához. Be kell bizonyítanom, hogy jobb minőséget tudok nyújtani, mint a digitálisan javítgatott munkák. Jobb vagyok a számítógépnél, jobb vagyok mindenkinél, én vagyok a király!

A vallásról és a Biblia illusztrálásáról

Nem vagyok vallásos, de eléggé spirituális valakinek tartom magamat. Hogy akkor miért rajzoltam illusztrációkat a Bibliához? Egy éjjel megjelent előttem Jézus és azt mondta: „Meg fogod rajzolni a Bibliát!” Most meg már attól félek, ha a mennybe jutok, Jézus részesedést fog kérni tőlem a jogdíjból. Na jó, vicceltem. Ez a kötet amolyan gyakorlás a számomra. Mint egy zenésznek, aki klasszikus műveken gyakorolja a gitározást. Nekem ez a gyakorlás, olyan témákon, amelyek számos óriási művészt is kihívás elé állították, mint például Michelangelót vagy Leonardo da Vincit. Meg aztán sok érdekes téma van a Bibliában, szeretet, gyűlölet, halál, élet. Isten és a Sátán olyan mint Batman és Joker, ugyanannak a valóságnak az elemei, nem létezhetnek egymás nélkül.

Szeretném valós méretben megfesteni a keresztre feszítette Jézust. Ezt nem lehet úgy megcsinálni, mint egy Lobo-képregényt, tökéletesen kell rajta ábrázolni az anatómiát, az izomszerkezetet. Egyelőre nem érek rá megcsinálni, de tényleg nagyon szeretném megfesteni.

A heavy metal zenéről

Gyakran hallgatok metálzenét munka közben. Minél keményebb a zene, annál jobban ellazulok. Rádiót nem bírok hallgatni, a dumák vagy a reklámok előbb-utóbb megzavarnak. Ráadásul amikor rajzolok, a szomszédjaim valamilyen oknál fogva mindig nekiállnak zajongani, szögeket vernek a falba vagy fúrnak! Már várom, hogy egyszer benyitok hozzájuk, és ott áll készen Noé bárkája, amit megépítettek, miközben én rajzoltam! Nem értem, talán ők tudnak valamit, amit én nem? Jön az eső, vagy mi van?

Több fázison ment át a metál iránti rajongásom. Jelenleg a kedvencem a Type O Negative, az October Rust című lemezük fantasztikus. Szeretem az olyan black metalt is, mint a Marduk, de a szövegekre nem figyelek oda. Az olyan dalok, amik arról szólnak, hogy fejjel lefelé akasztják fel Jézust nekem egyszerűen nevetségesen hatnak. Hallottam már a Behemothot is, nagyon laza banda, de nem tudtam, hogy lengyelek.

A dobolásról

Nagyon rosszul dobolok. Valójában nem is vagyok dobos, csak egy fakeretre kifeszített bőrdarabot szoktam püfölni. A bandám legutóbbi fellépésekor az egész közönség elment a vége előtt, kivéve egyetlen alakot. Azt hittük, érdekli a koncert, de aztán kiderült, hogy ő csak azért nem lépett le, mert meghalt.

Barátjáról, Glen Danzingról

Ja, mindig jókat nevetünk egymáson, fogjuk egymás kezét és felszaladunk a dombra, miközben a szél fújja a hajunkat (nevet). Komolyra fogva a szót, harminc éve vagyunk barátok. Sok köztünk a hasonlóság, mindketten makacsok és magabiztosak vagyunk. Glen igazán rendes srác, kiváló a humorérzéke.

Az úgynevezett brit invázióról

Azt hiszem, a brit alkotók azért lettek ennyire népszerűek Amerikában, mert Anglia és Amerika között szoros a történelmi és nyelvi kapcsolat, ám mentálisan és kulturálisan egészen mások vagyunk. A brit írók nem annyira egyszerűek, ugyanakkor egy kicsit egzotikusak is az amerikai olvasó számára.

A megbízások vállalásáról

Először mindig a főszereplőt és a képregényben bemutatott világot, a rám kifejtett hatását nézem meg. Utálok unatkozni rajzolás közben, muszáj, hogy élvezzem. Persze a pénz is fontos. Lehet, hogy ez beképzeltnek hangzik, de hát így működik ez. Egyébként is arrogáns seggfej vagyok.

Nem szeretem az olyan projekteket, amelyekhez a kiadó sok vázlatot és sok változtatást kér. Ez nekem nem valami produktív, egyszerűen butaságnak tartom. Ja, és mindig nemet mondok, ha a kiadó meg akarja tartani az eredeti oldalakat.

A hosszabb sorozatokról

Nem érdekelnek, gyorsan megunnám. Mindig a rövid történeteket kedveltem. Egyébként sem kizárólag képregényeken dolgozom, elég sok mindent csinálok egyszerre. Így hát nem is tudnék hosszabb képregényt vállalni, nem lenne rá időm.

A festészetről

Őszintén szólva nem érek rá festeni, pedig mindig is szerettem volna William Turner-stílusú tájképeket festeni, realisztikus felhőkkel és fejlett színezéssel. Számomra a festészet nem a témáról, hanem a színek kapcsolatáról szól.

Egy ideje dédelgetem azt az ötletet, hogy bemegyek egy tök sötét stúdióba, megfestek egy képet, és aztán elégetem, anélkül, hogy megnézném az eredményt. Minden bizonnyal ez lenne a legőszintébb, legtisztább mű, amit valaha is csináltak, minden fogyasztói elvárás nélkül.

A hímsovinizmus vádjáról

Ja, gyakran hallom ezeket a vádakat, de egyáltalán nem értem őket. Elvégre én mindig erős, magabiztos és független nőket rajzolok, aki sosem várják el, hogy a férfiak segítsenek nekik.

Jelenlegi munkáiról

Most is dolgozom Hellblazer és Deathstroke borítókon a DC-nek. Valamint Glennel együtt a Dante Pokla című albumon, amit valamennyire a Biblia ellentéteként kell elképzelni. Arról szól a kötet, hogy az ördög visszazuhan a földre, leül egy sziklára és csak nézi, ahogy az emberek tönkreteszik az életüket.

Nemsokára meg fog jelenni egy festett, 100 oldalas albumom egy híres szörnyetegről. Hogy csinálnék-e közös képregényt egy lengyel alkotóval? Hát persze! Csak hát még senki sem kért fel rá...

Összeállítota: Bayer Antal és Tikos Péter

A sajtótájékoztató egy része itt meg is tekinthető: