Alfabéta-interjúk: Csordás Dániel

Már folyik az idei Alfabéta-díjak zsűrizése. Az izgalmak fokozása érdekében idén is interjúsorozatot készítettünk, a kérdező új szerkesztőnk, Komornik Eszter, a kArton galéria gyakornoka. (A szerk.)

Első interjúalanyunk az idén két kategóriában is jelölt Csordás Dániel. Mivel Dani nevével és munkásságával szinte mindenki találkozott már, aki kicsit is jártas a hazai képregényes világban, ezért rögtön a közepébe vágtunk.

 csordas.jpg

A Betemetett képek bányája narratívájának középpontjában az álmokhoz fűződő kapcsolatod áll. Honnan jött az ötlet, hogy mindezt képregényben is elbeszéld?

Általában nagyon színes, filmszerű álmaim vannak, fel is szoktam jegyezni őket. Sokszor egy teljes történet lepereg, a maga sajátos álom-logikájával. Az álom inspirál, szórakoztat, utat mutat. Néha egészen elképesztő, nagyszabású látomások is megjelennek az álmaimban, menny, pokol, Isten, újjászületés - ezeket már a blogban meg is rajzoltam. Érdekes, hogy van a fejünkben egy mozi, amelyre semmilyen tudatos ráhatásunk nincs. Minden vetítés meglepetés. Egyik kedvenc képregényrajzolómnak, a francia David B.-nek van egy kötete, a Nocturnal Conspiracies (Éjszakai összeesküvések), ebben tizenkilenc kalandos álmát dolgozza fel képregényben. Lehet, hogy egyszer én is csinálok egy hasonlót.

A Nocturne 2008-as megjelenése óta nem jelent meg önálló képregényköteted. Ennyivel közelebb áll hozzád a fragmentumos naplóforma, vagy azért igényelnéd a kötetes kiadást?

Igényem lenne rá, ötletem egyelőre nincs. A naplóformát nagyon szeretem, a sztori adja magát és nem kell egy akár több száz oldalon végignyúló, koherens történetfolyamot kitalálni. Végül a napló is kiad egy ágas-bogas, hosszúra nyúlt történetet: ez az úgynevezett élet, kötetben is simán fogyasztható lenne.

A Végtelen történethez gyakran közelítenek a jungi analitikus pszichológia irányából. E kettő összekapcsolása nálad is tudatos volt?

Igen. A Végtelen történet a kedvenc könyvem, tizenkét éves korom körül olvastam el először, azóta még vagy egy tucatszor. Ugyanazokkal az álmokban megjelenő archetípusokkal van tele, amelyekről Jung ír, a mindannyiunkban közös tudattalan tartalmakkal. Mindig is nagyon érdekelt a téma, sok Jungot olvastam

A képregény utolsó oldalán egy álommal szembesülünk. Segítenél az értelmezésében?

Én sem tudtam minden szimbólumát teljesen megfejteni, de érzésem szerint olyasmit sugall, hogy az ember gyermeki lényében rejlő kreativitásban földrengető, kozmikus erő van. Azért mondom, hogy az ember, mert ez nem csak rám vonatkozik, hanem mindenkire. Az oldal és egyben az álom utolsó képe pedig az alkotás szakrális jellegére utal, Leonardo Keresztelő Szent János című, utolsó festménye idéződik fel benne, ami egy nagyon titokzatos kép. Maga az álom álom volt az álomban, felébredtem belőle az álom ébrenléthez közelebbi szintjén és meséltem valakinek, hogy ennyire csodálatos, erőteljes filmet még sosem láttam. Hihetetlenül intenzív és filmszerű volt az egész. Amint tényleg felébredtem, rögtön feljegyeztem. Az álmok nagyon illékonyak, ahogy a Végtelen történetben a Fantázia fundamentumát alkotó álomképek is leheletvékony máriaüvegből vannak, melyeket a legkisebb zajt is darabokra törhet.

A képregényeken kívül mivel foglalkozol mostanában?

Főleg storyboardokat rajzolok reklámokhoz. A művészetem és a megélhetésért végzett munka nem is áll olyan távol egymástól, nemrég jöttem rá - egy reklámszakembernek ez biztos nem újdonság - hogy a reklámok is álomképekkel dolgoznak. Ha úgy nézel egy reklámot, hogy az egy álom, akkor veszed észre, hogy ugyanúgy dolgozik: szimbólumok, sűrítés, az időben ugrálás, a tárgyak átalakulása egymásba. Így nézve még ez az általam egyébként rühellt műfaj is tud szórakoztató lenni, csak le kell venni róla a hangot és alátolni valami jó zenét.

Képregényeidben kép és szöveg szerves egészet alkot, oldalkompozíció szintjén pedig gyakran élsz erős, kollázsszerű megformálásokkal. A megvalósítás már eleve a fejedben van, amikor leülsz alkotni, vagy közben döntesz?

Is-is. A koncepció már fejben körülbelül megvan, az elrendezés is nagyjából, de megvalósítás közben jön egy csomó ötlet, képileg és tartalmilag is. Ez egy interakció. Ahogy mesterem, a nemrég elhunyt Lantos Ferenc festőművész mondta: alkotás közben az ember folyamatosan beszélget a képpel.

2015-től a Szépirodalmi Figyelő állandó rovatai mellett képregényeket is közöl, s ha jól tudom, a második számra téged kértek fel. A magyar képregény szempontjából ez tekinthető szerinted egyfajta előrelépésnek?

Kétségtelenül előrelépés, sőt szintlépés, mivel a képregény "komoly irodalom" mellé került. Nagy reményeim persze nincsenek, mert ettől nem lesz itt egyből Franciaország, már ami a képregénykiadást, -fogyasztást illeti. Teljesen felesleges görcsölni "a magyar képregény" feltámasztásán (ezen belül "a magyar szuperhős" létrehozásán való újra és újra előkerülő igyekezet, amitől külön agyfaszt kapok.) Tudomásul kell venni, hogy ebben az országban nincsen kulturálisan beágyazva a műfaj, és nem is lesz. Mert már késő, olyan dolgokkal nem lehet versenyezni, mint a playstation meg a 3D mozi, amik a mai fiatal generációnak teljesen érthető módon sokkal izgalmasabbak, mint pár színes rajz egy újságban. Az USA-ban is egyre nehezebb eladni a szuperhősös füzeteket, nem véletlenül. Olyat kell csinálni, ami a kommersz szórakoztatóipar körein kívül van, alternatív dolgokat, neten vagy kis példányszámú kiadványokban. A képregény, mivel viszonylag kevés szöveget tartalmaz, könnyen átültethető más nyelvekre, és az internet segítségével könnyen eljut bárhová, anyagi ráfordítás nélkül. Külföldi fesztiválokon csodálatos dolgokat lehet beszerezni, gyönyörű és izgalmas lengyel, holland, finn, norvég, angol cuccok vannak. (Most csak ránéztem a könyvespolcomra.) Virágzik a small press, ezek kis példányszámú, gyakran kézműves nyomdatechnikával létrehozott kiadványok. Azt fontos megemlítenem, hogy még a képregénykultúrával gazdagon megáldott országokban, mint pl Hollandia sem a képregényeikből élnek ezek az alkotók. Hétköznap ők is illusztrátorok vagy storyboardot rajzolnak, éppúgy, mint a magyarok.

Háromszor nyertél már Alfabéta-díjat, mondhatni sportot űzöl a gyűjtésből, idén pedig két kategóriában is jelölt lettél (webcomic, kép-novella). Hogyan alakult a blog útja a kezdetek óta? Ez inkább munka, vagy inkább kikapcsolódás?

Kettő az egyben: kikapcsolódás, amivel sok munka van. Kezdetben naponta rajzoltam, de ahogy egyre kifinomultabbá vált rajzilag, több időt kellett szánnom egy-egy epizód elkészítésére. Így már nem volt tartható a napi, sőt olykor a heti majd havi megjelenés sem, az egyéb munkák mellett. Mostanában meg szégyenszemre teljesen megakadt az egész, óriási elmaradásaim vannak, még a tavalyi év néhány fontos eseményét sem rajzoltam meg, lassan emlékirat lesz, nem napló.

Egyébként vannak kedvenc képregényalkotóid, képben vagy a megjelenésekkel?

Vannak kedvenc alkotóim, de a megjelenéseket nem követem. A magyarországi börzéken és képregényboltokban ritkán találok olyat, ami érdekelne. Ha alkalomadtán eljutok egy külföldi képregényboltba, fesztiválra, megszédülök, olyan választék van. Csak a pénztárca szab határt a shoppingolásnak.

Azt hiszem sokak nevében mondhatom, hogy a blog egyetlen gyengéje az egyre ritkuló frissülés, de a Rögtön jövök 4. részében erre te is reflektálsz. Mikor tudjuk meg, hogyan éltétek túl a 3D-s tévé hiánya okozta sokkot?

Ígérem, hamarosan. Most egyébként azt szeretném megvalósítani, hogy a blog hetente, óramű pontossággal megjelenjen, mert rendszeresség nélkül az olvasótábor lemorzsolódik. Folyamatban van a blog angolra fordítása, a magyar verzióval párhuzamosan el akarom indítani angolul is. November óta - amikor is Ármin fiam vizes szivaccsal kinyírta - nincs tévénk, és őszintén szólva egyáltalán nem hiányzik, ha rajtam múlna, nem is vennék újat. Bár az Újpest meccsek elég nyomorultul jönnek streamen.

//Komornik Eszter//