A Merénylet Szarejavóban-nal párhuzamosan jelent meg egy másik képregényválogatás, szintén az Első Világháború témájában. Ez a kiadvány a Varsói Magyar Kulturális Intézet kezdeményezésére szerveződött, Takács Eleonóra projektvezetésével, és Molnár Ferenc háborús tudósításaiból készült képregényeket tartalmaz Bayer Antal feldolgozásában, felkért rajzolókkal.

Az eltérő koncepcióból kifolyólag a Honvédek és huszárok lengyel földön antológiaként is megállja a helyét, mivel egy szerző művei alapján egy szerző adaptálta a munkákat, sokkal egységesebb kötet valósult meg. A Lengyel Intézet eredetileg egy emlékező vándorkiállításra (az első VH galíciai frontja) készíttette a képregényeket, ezeket szervezték egy kiadványba.

Elsőre szembe tűnik a fedlap, ha lenne még „Az év képregényborítója” szavazás, szerintem erősen esélyes lett volna Németh Gyula műve. Ilyen szép és jól elrendezett grafikát ritkán látni (sajnos) hazai borítókon (kötetbeli képregénye viszont már nem ennyire erős). A következő, ami szembetűnik az adaptációhoz, az átdolgozáshoz való hozzáállás Bayer Antal részéről. Az általában megszokott, szövegközpontú attitűd itt eltűnik, Molnár Ferenc művei következetesen képregénnyé transzformálódnak, sokszor szöveg nélkül.

„Most olyan a vonat, mint egy felségesen nagy zongora billentyűsora, amelyen dörgő skála megy végig alulról fölfelé. Egy láthatatlan pedál tovább tartja a hangot, mert amelyik vagon már megszólalt, az többé nem hallgat el.” – olvashatjuk Molnár egyik tudósításában a hangulatfestő, lírai szöveget.

Ehhez képest a kötet képregényei minimális szövegsíkra és erős képiségre lettek felhúzva, felépítve. Az eredeti, idézett szöveghangulat odalesz, ehelyett főleg képekre komponálta az Egy haditudósító emlékei kilenc (és Szádeczky-Kardoss Lajos további két) tudósítását Bayer Antal.

Kiváló munkát végzett. Egy egészen más médium jelrendszerébe átültetve is nagyon jól működnek a témák. Az eredetivel szinte össze se lehet hasonlítani, mégis megdöbbentő, (amennyire lehet) szórakoztató vagy tragikus hangulatok bontakoznak ki az olvasás során.

A grafikusok leginkább az egykori Magyar Képregény Akadémia művészei, Ábrai Barnabás, Lakatos István, Matheika Gábor, Felvidéki Miklós, Fritz Zoltán, mellettük néhány független alkotót kért fel Takács Eleonóra projektvezető a feladatra. Sváb József, Csordás Dániel, Németh Gyula, Pintér Márk, Barta Szabolcs és MacGill Karina alapvetően más és mást stílusban alkotnak, az egységes eljárás miatt azonban az egész kötet homogén, ami sok esetben ritka egy antológiánál, itt viszont erősítik egymást a különféle rajzstílusok, technikák.

Nincs olyan mű, amit kevésbé értékelnék, mind nagyon színvonalas. Személyesen a Begyógyítani a föld sebeit tetszett a legjobban, elképzeltem az eredeti művet, mely biztosan telített líraisággal, drámaisággal, és látom magam előtt a kész képregényt, amely szöveg nélkül képes átadni a hangulatot és az üzenetet (természetesen nem ugyanazt, de erre a médiumra jellemző erővel).

Bár a kiadványok apropója szomorú (gondolom a történészek egészen máshogy állnak a kérdéshez), elkészültük örömteli, mert szépek, jók és sok írót/rajzolót megdolgoztattak, azaz lendítettek egyet a kis magyar képregénymalom kerekén. És már itt a következő pályázat!

Lénárd László