"A négy hónap alatt, amíg Oravecz a napi striprajzolás penzumával birkózott, minden őt ért szituációban a képsorok alapanyagát kereste. Innen nézve a Blossza arról szól, hogyan lehet irányítani a figyelmünket, megpróbálni minél tudatosabban, reflektáltabban felfogni a hétköznapok apró-cseprő eseményeit."

Kránicz Bence írása a Vs.hu portálon olvasható.

Frissítés: a portál megszűnése miatt kimentettük ide a cikk teljes szövegét.

Inkább egy vézna punk panaszai, mint a Garfield

Oravecz Gergely 22 évesen kezdett önéletrajzi, naplószerű képsorokat készíteni. Négy hónapon át mindennap csinált egy stripet, amelyben lerajzolta, mennyire utálja a munkáját, miért szeret cigarettázni, és mihez hasonlít, amikor a barátnője lejön hozzá egy napra a Balatonra. A nyomtatásban most megjelent Blossza ennél hétköznapibb már nem is lehetne, mégis ez az utóbbi évek egyik legjobb magyar képregénye.

A comic strip, magyarul a képsor műfajáról itthon mindenkinek a Garfield, esetleg a Kázmér és Huba jut eszébe. Pedig kézenfekvő, hogy nem csak viccmesélésre lehet használni a legtöbbször három vagy négy panelből álló képregényes formátumot. Oravecz Gergő például ebben a formában vezette a naplóját öt évvel ezelőtt néhány hónapon keresztül.

A naponta készített stripeket – összesen 123 darabot – feltöltötte a blogjára, de nyomtatásban csak most jelentek meg. Nemcsak azért fontosak ezek a képsorok, mert megmutatják a magyar olvasónak, milyen lehetőségei vannak ennek a műfajnak, vagy azért, mert a hazai képregények között sajnálatosan ritka önéletrajzi megközelítésre nyújtanak példát. Hanem amiatt is, mert magabiztos, magas színvonalú és élvezetes munkák, annak ellenére, hogy Oravecz 22 évesen rajzolta a sorozatot, és alig készített korábban képregényeket.

A glossza és blog szavak összevonásával kitalált Blosszában – nagyon idétlen cím, az egyetlen rossz dolog ezzel a képregénnyel kapcsolatban – egy tapasztalatlan alkotó keresi a hozzáillő önkifejezési formát. Oravecz minden nap rajzolt egy stripet valamiről, ami aznap történt vele vagy foglalkoztatta. Ő maga a főszereplő, a képsorokon konstruált alteregója jellegzetes bölcsészfigura, a világ és a saját állásával elégedetlen, nagyvárosi lézengő, de a szerző szerencsére kellő öniróniával kezeli ezt a karaktert. Az egyik stripben olcsó könyveket nézeget, és rögtön arról kezd panaszkodni, hogy az emberek persze ma már alig olvasnak. Ekkor pont többen is odajönnek a standhoz válogatni, ő meg mérgesen arrébb megy, mert borús gondolataira pillanatnyilag rácáfolt a valóság.

A négy hónap alatt, amíg Oravecz a napi striprajzolás penzumával birkózott, minden őt ért szituációban a képsorok alapanyagát kereste. Innen nézve a Blossza arról szól, hogyan lehet irányítani a figyelmünket, megpróbálni minél tudatosabban, reflektáltabban felfogni a hétköznapok apró-cseprő eseményeit. Az egyik stripben a megfigyelés témája összekapcsolódik a múltbeli gyermeki perspektíva bájos megidézésével. Ahogy a szerző újra a gyerekkori tekintetével néz rá az otthonos balatonszepezdi miliő emberszerűnek látott tárgyaira, abban az olvasó is ráismerhet saját gyerek-nézőpontjára, miközben a nosztalgia működéséről is szól a képsor.

Ez a példa is mutatja, hogy Oravecz stripjei nem mindig csattanóra épülnek, és ha van is csattanó, általában azon sem lehet felröhögni. De az egyik június végi képsor alapján a szerző a poénra kihegyezett képsorok ütemét, dramaturgiáját is ismeri: ebben a közeli és távoli beállítások váltakozása, illetve a narrációra felelő párbeszédes szöveg is tökéletes ritmust ad a kifejtett szituációnak.

Miközben tanúi lehetünk, hogyan gyúrja át a szerző megformált művekké a mindennapi élethelyzeteket, működésbe lép egy kisrealista történet, visszatérő alakokkal – a főhős mellett az öccse, Dini a legtöbbször felbukkanó szereplő –, lassan az olvasónak is ismerőssé váló kulisszákkal, például a Közgáz könyvtárával, ahol Oravecz ekkoriban dolgozott, és párhuzamosan futó cselekményszálakkal. Utóbbiak közül a leghangsúlyosabb éppen a napi stripkészítés gyötrelmeinek taglalása, amiből lehetne kicsit kevesebb is, de érthető, hogy ebben az időszakban maga a Blossza volt a szerző életének legnagyobb kalandja.

A háttérben viszont fontosabb, akár sorsfordítónak is nevezhető események zajlanak: a szerzőt-főhőst felveszik az egyetemre, és megismerkedik a lánnyal, akit azóta elvett feleségül. Kapcsolatukról szól a sorozat egy másik szuper epizódja, amelyben Oravecz a sötét éjszakát bevilágító villámcsapáshoz hasonlítja barátnője rövid balatoni látogatását.

De nemcsak az alkotó élethelyzeteit ismerjük meg és kezdjük el kicsit a saját élményeinkként felfogni, hanem a szerző gondolkodásmódját, viszonyítási rendszerét is átvesszük. Ebben segítségünkre vannak a más művekből vett idézetek: néha Cseh Tamás vagy Szabó Lőrinc, máskor a képregény-irodalom kanonizált szerzői közé tartozó Alan Moore vagy David Mazzuchelli sorai, mondatai formálják a képsorokat.

Egészen más olvasmányélményt ad, ha a most megjelent kötetben lapozzuk végig a stripeket, mint amikor a korábbi, netes publikációt követhettük. Papíron jobban érzékelhető, hogyan lesz egyre magabiztosabb és tudatosabb a szerző, mikor kísérletezik újfajta dramaturgiával vagy stílussal. A blogos megjelenés idején pedig jobban lehetett szorítani Oravecznek, hogy sikerüljön teljesítenie a napi rajzolás feladatát, akkor máshogy tudtunk együtt érezni a szerzővel, mint most, évek távlatából olvasva az összegyűjtött képsorokat.

A lényeg viszont így sem változott, a Blossza még mindig az utóbbi évek legjobb magyar képregényei között van.