Alfabéta-interjúk: Lanczinger Mátyás & Somogyi György

Idén több olyan képregény is jelölést kapott, ami külső finanszírozással, megrendelői igényre készült. Az egyik a Fidelióban megjelő Szent Márton-sorozat, ami a legenda életének példaértékű momentumait mutatja be, és a Pannonhalmi Apátság rendelte meg.

Hogyan talált rátok a megrendelő?

SGY: Az ügynökség részéről Ági, aki végül is megkeresett a munkával, egy másik projektem (induló vállalkozás) kapcsán tartott nekünk coachingot. Mivel tudta, hogy képregényt is írok, így hívott fel. Kb. három óra alatt megállapodtunk.

LM: Fogalmam sincs. Egyszerűen csak megtaláltak :) Azt tudni kell, hogy első körben az írás is az én dolgom lett volna, de én rögtön mondtam, hogy már csak a téma miatt is valaki nálam profibbra van szükség, ami a forgatókönyvet illeti. Így keresték fel Somogyi Györgyöt, akivel azelőtt sosem találkoztam/dolgoztam.

Hogyan zajlott a közös munka a megrendelővel/ügynökséggel?

SGY: Csak telefonon és mailen tartottuk a kapcsolatot, ez számomra fura volt, egyszer sem találkoztam az ügynökség vezetőjével, sőt beszélni sem beszéltem vele, mint ahogy Konrád atyával sem, aki a Pannonhalmi apátságot képviselte a projektben. Ez egy összetett kapcsolódás volt, mivel az eredeti megrendelő (Pannonhalmi apátság) részéről ő volt az, aki rámondta az áment a munkánkra – tetszett neki, volt, ahol kifejezetten dicsérte a feldolgozást, ha jól emlékszem, a hat sztoriban egyszer egy szót kifogásolt, egyszer pedig szerette volna, ha sztori végére még bekerül valami. Az ügynökség is talán egy apróságot javított. Teljesen szabad kezet kaptam, 12 sztoriból én választhattam ki a hatot, amiből végül megírtam a scripteket. Rám bízták, azzal, hogy én értek hozzá – egészen ideális volt a munkakapcsolat. Szerettem is csinálni.

LM: Szabad kezet adtak, ami a rajzi világot illeti, nyilván ésszerű határokon belül, tehát: lehetett rajzfilmes, karikatúra-szerű, de pl. nem lehetett túl abszurd vagy anakronisztikus. Szempont volt, hogy fiatalos legyen, de a sztorik át is adják Márton tanításait. Nekem az ügynökség volt a megrendelőm, úgyhogy én csak velük tárgyaltam. Sokat nem variáltattak, én már egy nagyjából 100%-os scriptet kaptam mindig, amit már elfogadott a fő megbízó. Sajnos az egyik megkötés az volt, hogy két oldalban kellett megoldani egy sztorit, így elég sűrűk lettek, 8-9 képkockával per oldal. Léptékváltásra így nem volt lehetőség, pl. levegősebb oldalakat nem tudtunk használni, ami pedig szerintem jót tudna tenni a ritmusnak. Messziről nézve így mindegyik képregény „egyforma” lett.

Máshogy állsz hozzá egy saját alkotáshoz mint amikor megrendelésre dolgozol?
SGY: Megrendelésnél jobban betartom a határidőket. Hiszen szerződést kötünk, pénzt kapok érte stb. Tehát a saját dolgokat, az igazi szívügyeket rendszerint csak tolom magam előtt - sajnos.

LM: A saját munkában nagyobb a szabadság, lehet merészebbnek lenni, azt csinálhatok, amit akarok. A megrendelésnél a közös nevezőre törekszem, meglegyen, amit a megbízó szeretne, de én is beletehessem a magamét. De nagyjából itt is egy olyan szintézis valósult meg, mint az illusztrációs munkáimban, vagyis nem sokban tér el a végeredmény attól, mintha csak magamnak rajzoltam volna. Éppen egy kicsit visszafogottabb.

Milyen visszhangja volt képregényes közegben? Már akkor, ha látták. Ha nem jutott el oda, annak mi volt az oka?

SGY: Ami engem is meglepett, hogy nagyon pozitív volt a fogadtatás: lám, még Alfabéta-díjra is jelölték a képregényeket.  A vallásos téma, a kicsit didaktikus történetek, a rohamtempóban készülés miatt azt gondoltam, hogy ez csak egy kis szösszenet lesz, fel sem tűnik senkinek, vagy éppen leszólják, mert avitt, mert túl direkt nevelő tanmesék. (Ezt nagyon el akartam amúgy kerülni.) De végül is a kincskereső füzet részeként Fidelio különszámként nagyon sok helyre elkerült, Librikben láttam, kocsmákban, kávéházakban stb. És úgy láttam, szerették: persze ehhez nagyon kellettek Mátyás könnyed, vicces rajzai.

LM: Alapvetően pozitív, sokan dicsérték, kedvesnek gondolták, aminek örültem, mert azt hittem, nagyobb lesz a fanyalgás, ehhez képest tökjól fogadták. Tán ez mutatja azt is, hogy ilyesmire lenne igény. Mivel ingyenes kiadványba, ill. weblapra került a teljes anyag, így elég sokakhoz eljuthatott. Személy szerint a projekttel igen, de magával a kiadvánnyal nem vagyok 100% elégedett, a borítója pl. nem hívogató, nehezen jelzi, hogy gyerekeknek szól az anyag. Túl pici lett, helyenként nem tett jót a rajzoknak. De jó emlékként él bennem, ez egy jó munka volt alapvetően.

Van most valamilyen képregényes projekted?

LM: A Vodafone-nak csinálok havonta néhány képregény-szerű egyoldalast, de az is inkább illusztráció-képregény hibrid. Érdekes, hogy több (3-4) képregényes felkérés is érkezett hozzám az elmúlt fél évben, méghozzá hosszútávú munkára, de végül a megrendelő mindegyik esetben visszalépett vagy eltűnt a ködben. Tehát nincs mindig akkora mázli, mint a Szent Márton esetében, ami fizetős is, képregény is és még meg is valósult.

Milyen egyéb munkán dolgozol most?

LM: Egy zombis mesekönyvön dolgozom a Móra kiadónak, nemsokára befejezem az utolsó rajzokat is. Az elmúlt heteim csak ezzel teltek. Minimális képregényes vonatkozása ennek is van, 1-2 illusztrációban szerepel buborékba írt szöveg.

A WearWar T-shirt pedig elindult az indiegogo-n, ez Juhász Dávid projektje, "harcos" pólókkal, amelyhez 5+1 mintát, figuratervet készítettem, de ebben már én is csak szurkolóként vagyok aktív, a rajzok jóval korábban készültek. Minden támogatás jól jön, akár egy lájk, a kampányvideó megtekinthető itt: https://www.indiegogo.com/projects/wearwar-street-game-t-shirts-fashion-community#/ Egyelőre 32%-ig jutott a dolog.

Melyik volt a kedvenced a sztorik közül, és miért?

SGY: Nehéz kérdés, mert igazából mindegyik történetben volt olyan, amit kedvelek.  Ez lehetett akár egy mondat, egy kép, egy poén, vagy épp a történet üzenete. Összességében szerettem volna egy nagyon emberi, humoros figurát megmutatni Szt. Márton személyében. Most már talán elmondhatom, és nem lesz szentségtörés, hogy Oogway mester alakja lebegett a szemem előtt, hogy a gyerekek olyannak lássák őt, mint a Kung-fu panda öreg teknősét: egy bölcs, nyugodt, humoros, kedves, békés fickónak. Ezért szeretem nagyon pl. A kővé vált kutyák epizódban mondott bölcsességeit, vagy épp a A vörös manóban a megoldását, hogy egyszerűen lefújja a démont a helytartó válláról, majd kiengedi az ajtón. De ha nagyon muszáj, talán A lángoló trón sztoriját szeretem a legjobban: ahol két oldalban, remek képekkel sikerült egy meglehetősen összetett történetet humorosan elmesélni.  

LM: Kifejezetten kedvenc sztorim nem volt, inkább a helyzetek/lehetőségek tetszettek, rajzolhattam rohanó kutyát, alpesi hegyeket, római kosztümöt, néha még az Asterixhez is fordultam inspirációért. Illetve Márton alapvetően mindenhez békésen forduló alaptermészete is több, mint követendő. Nekem inkább kedvenc képkockáim lettek, a már említett kutyák, vagy a démon, akit Márton elfúj. Vagy "kedvenc" nagyzási mániás szereplőm Valentinianus, akit rajzilag eléggé kikarikíroztam, a köpenye szinte önálló életet él, de a feleségével is jó párost alkotnak. A teremőr pedig kicsit olyan lett, mint Stan Lee.