Az idei Alfabéta-díjra jelölt alkotók interjúsorozatának lezárásaként Terebesi Gyulával, A népet szolgáltuk című képregény rajzolójával beszélgetett Bayer Antal, e-mailben.

BA: Kárpátaljai magyarként gondolom, nem volt könnyű képregényekkel találkoznod, akár magyar, akár más nyelvűekkel. Mi volt az első találkozás, és egyáltalán, mennyire érdeklődtél a képregények iránt gyerekkorodban, fiatalkorodban?

TGy: Azért elég nagy túlzásnak tartom azt az állítást, hogy Kárpátalján gyermekkoromban nehéz volt képregényekkel találkozni. Volt, hogy osztálytársaktól szuperhősös képregényeket kaptam kölcsön, viszont azok nem foglalkoztattak annyira. Túl színesnek, túl stilizáltnak, egyszerűnek és gyerekesnek tartottam azokat. Érthető is, mert otthon, többek között Zórád Ernő Könyves király képregénye volt, amit nagyon sokszor nézegettem, valamint Herluf Bidstrup nagy albuma, amiben rengeteg rövid, vicces társadalomkritikus képregény és karikatúra volt. Ezen kívül a szüleim házikönyvtárában lehetőségem volt látni számos művészalbumot, illusztrált könyvet stb. Mindkét szülőm művész, és nekik köszönhetően gyermekkoromban körbe vett igen sok ízléses, tényleg híres és profi grafikus által illusztrált gyerekkönyv. Egyébként kiskoromban nagy hatással volt rám egy dinoszaurusz enciklopédia, amit Raul Martin illusztrált. Nagy tetszettek hiperrealisztikus ábrázolásai, valamint az, hogy korom miatt semmit nem értettem belőle. Brutálisan vonzóak voltak a titokzatos grafikonok, táblázatok, a könyv tudományos és érthetetlen nyelvezete, amit éveken keresztül próbáltam megfejteni.

BA: Úgy tudom, eredetileg egy Pelevin-regény illusztrálására pályáztál, mielőtt találkoztál a Képes Krónikák stábjával. Melyik lett volna ez, és mi volt az elképzelésed? Képregény lett volna egyáltalán? És ki végezte volna az adaptációt, írótárssal dolgoztál volna? Odáig eljutottál a gondolkdásban, hogy ki jelentetné meg? Ezek után lesz ebből még valami, valamikor?

TGy: Pelevin S.N.U.F.F. című regényét akartam átdolgozni. Érdekességként el kell mondanom, hogy erről az orosz íróról először magyar barátaimtól hallottam. Azt mondták nekem, hogy őt Nyugaton nagyon kedvelik. Az említett regényt is először magyar fordításban olvastam el. Sok mindent nem értettem, emiatt úgy döntöttem, hogy eredeti orosz nyelven is elolvasom. Ez jó döntés volt, mert csak akkor derült ki, hogy mennyire többrétegűek az író művei. A többszintű metaforák, a szójátékok, a történelmi és kulturális utalások, az orosz nyelv különböző akcentusai és változatai – ezt nem lehet lefordítani. A Pelevin által hangsúlyozott szociokulturális jelenségek bizonyos értelemben disszonanciába léptek a személyes tapasztalataimmal, emlékeimmel, érzelmekkel. Ennek eredményeképpen egy olyan epikus világ nyílt ki a képzeletemben, amit mindenképp szerettem volna valamilyen módon vizualizálni, valamint közönség elé tárni. Ehhez olyan műfajt kellet választanom, amiben képességeimet és anyagi hátteremet figyelembe véve belátható időn belül tudnám az ötleteimet kivitelezni. A képregény műfajt találtam erre a legalkalmasabbnak. Azért a S.N.U.F.F.-ot választottam, mert úgy éreztem, hogy az Pelevin leglátványosabb, legepikusabb, legcinikusabb műve, abszurd és szürreális jelenetekkel, fekete humorral fűszerezve. Egy szó, mint száz, vizuálisan erős látvány lenne. Az adaptáció- és forgatókönyvírással kapcsolatban lehet, hogy jelenleg irodalmi téren nagyon hiányosak a képességeim, de annak ellenére ebben is szeretném fejleszteni magam, hiszen valamikor rajzolni sem tudtam. Eredetileg nem hagyományos értelemben képregény formájában gondoltam kivitelezni ezt a regényt, hanem inkább egy művészkönyvként, ami egy antiutópiás, sci-fi, posztmodernista „kódexként” lenne kreálva, de ezek már részletkérdések. Ezt eléggé látványgazdag, többszáz oldalas, több kötetes kiadványként terveztem megvalósítani. Próbáltam keresni rá valami pályázati támogatást, eddig sikertelenül.

BA: Mennyire jött meg a kedved a képregényrajzoláshoz, mik a terveid ezzel a közeli és távolabbi  jövőben?

TGy: A népet szolgáltuk az első képregényem, ami sok szempontból egy kísérlet és tanulómunka volt. Ehhez a kiadványhoz kialakítottam egy jellegzetes stilizációt, ami legjobban jellemezi az adott korszak hangulatát. Egy másik témát nem biztos, hogy ilyen stílusban rajzolnék meg.

Rengeteg projekten agyalok, amit szeretnék valamikor elkezdeni. Vannak ötletek, de idő és bizonyos képességek hiányoznak. Minden szabad percemet próbálom a szakmai tudásba konvertálni, kisebb-nagyobb sikerrel… Egyébként hálás vagyok Mészáros Jánosnak és Németh Leventének, hogy rám találtak. Nekik köszönhetően végre elkezdhettem dolgozni egy olyan műfajban, amiben már régóta akartam, de nem mertem elkezdeni, féltem, hogy ez senkit nem fog érdekelni, hogy elbukok. A Képes Krónikák kiadó történelmi témákra való specializálódása közel áll az én érdeklődési körömhöz, emiatt továbbiakban is számítok arra, hogy majd lesznek egyéb, illusztrálásra szoruló izgalmas témák. Úgy érzem, hogy tudnék valami újat mutatni ebben a műfajban, illetve a műfaj segítségével vizualizálni olyan narratívákat, amik nem csak számomra lehetnek érdekesek, hanem több emberben megpengetnek valami belső húrt.