Október 24-én nyílt és november 10-ig látható a Bridges: The International Language of Comics című nemzetközi képregénykiállítás Larisszában (Görögország). A rendezvény hivatalos megnyitójára október 31-én kerül sor, ebből az alkalomból a szervezők három külföldi alkotót hívtak meg, D'Israelit Nagy-Britanniából, Alexandru Ciubotariut Romániából és Fritz Zoltánt Magyarországról, a helyi rajzolók közül pedig Tasszosz Aposztolidisz csatlakozott hozzájuk. Fritz Zoltán és Erhardt Domonkos 31-én és 1-én Comic Jam foglalkozást tart a látogatóknak.

Folytatjuk Matt Madden stílusgyakorlatainak a magyar nyelvű netes közlését.

A Képregény Kedvelők Klubjának következő rendezvénye 2015. október 29.-én, csütörtökön 18 órától lesz a kArton galériában (Budapest, V. ker. Alkotmány u. 18.). Címe: Mesék - rajzok - ceruzák  A zseniális rajzoló, Korcsmáros Pál fiával, Korcsmáros Péterrel a most megjelent Korcsmáros emlékkötet alkalmából Verebics János és Kiss Ferenc beszélget.

A belépés ingyenes.

Menetrend szerint befutott pár nappal a börze előtt az idei Fenegyerek képregény. Továbbra is a Marvel + különszámaként, hiszen a könyvpiaci helyzet lényegében változatlan, a kiadó okosan döntött az újságos terjesztés fenntartása mellett. Bár az új füzet mindössze három epizódot tartalmaz, megmaradt a gerinces kivitelezés, ami mindenképpen dicséretes, felkerülhet a polcra az első két rész mellé, csak persze meg kell támasztani valamivel, például egyéb képregénykötetekkel.

Az (utólagosan) „Az évszázad pere” címmel felruházott sztori egyszerre kitérő Brian Michael Bendis Fenegyerek-folyamában és logikus továbbgördítése a szuperhős-identitás és igazságszolgáltatás kérdéseit boncolgató elgondolkodtatásnak. A 72 oldalas füzetben Fenegyereket alig látjuk (bár sokat emlegetik), a főszereplő alteregója, Matt Murdock, aki ezúttal különösen elemében van, hiszen pontosan azt csinálja, amit a tévésorozatok, filmek és képregények ügyvédei szoktak: bírósági tárgyaláson védelmezi ügyfelét, aki történetesen egy másik szuperhős.

Ez a cikkem a Buborékhámozó 12. számában jelent meg nyomtatásban.

Amikor a francia-belga képregényről beszélünk, hajlamosak vagyunk megfeledkezni egy harmadik európai országról, amelyben szintén hivatalos nyelv a francia, és ahol szintén komoly népszerűségnek örvend ez a művészeti forma. Pedig ez már csak azért is igazságtalan, mert egyik legelső művelője, és mindenképpen első teoretikusa, Rodolphe Toepffer is innen származik. A Svájc francia nyelvű kantonjait magába foglaló, a helyiek által Romandie-nak nevezett országrész számos kiváló képregényművész szülőhelye, és az utóbbi években mintha minden korábbinál több figyelemre érdemes alkotót adna ez a régió a világnak.

A felsorolást minden bizonnyal az elmúlt tíz év legnagyobb francia nyelvű kasszasikerének, a Titeufnek a szerzőjével, Zeppel kezdenénk, de biztos sokan hallották már Derib nevét (Yakari nevű kis indián figurájának a kalandjai rajzfilmként a magyar tévékben is rendszeresen megy), régi motorosnak számít már Poussin, Cosey és Ceppi, fesztiválvendégként idén Budapesten is köszönthettük Hélène Becquelint. Talán a legérdekesebbek pedig a pályájuk csúcsára a közelmúltban felérő alkotók, mint például Pierre Wazem, Tom Tirabosco, Christophe Bertschy, Alex Baladi és főként Frederik Peeters – akiről ez a cikk szól.

A genfi Peeters idén lett 40 éves, ám a hírnév már jóval hamarabb elérte, amit nagyrészt egy olyan magánéletbeli eseménynek köszönhet, amelyet – képregényrajzoló lévén – képregényben dolgozott fel. Elsősorban önmagának és élete párjának készítette Pilules bleues (Kék tabletták) című képregényes naplóját, de a történet ereje hamar túlnőtt a személyes szférán. Az élet adta pofon, amelybe Peeters gondtalan ifjúkorában futott bele, magánemberként példamutató felnőtté, képregényesként pedig ihletett és ihlető alkotóvá tette.

A Pilules bleues története látszólag roppant egyszerű. Adott egy még szinte amatőrnek tekinthető fiatal képregényrajzoló, aki egy bulin összefut egy lánnyal. Nem először találkoznak, valamikor szomszédok is voltak, a fiúnak tetszett is. Tisztában van vele, hogy a lánynak már gyereke is van, de most kiderül, barátjával már jó ideje nincsenek együtt. Elbeszélgetnek, megkedvelik egymást, elkezdenek találkozgatni. Ám amikor Fred, főszereplő érzi, hogy elértek az intimitásnak arra a szintjére, ahol történni szokott valami, Cati, a lány elmondja neki, hogy a HIV-pozitív. Ő is, hároméves fia is.

Az ismertető második, egyben befejező részében a magyarul a börze alkalmából megjelenő külföldi képregényeket mutatjuk be.

Jövő héten börze, természetesen új képregényekkel, így hát szokásunkhoz híven röviden bemutatjuk a kiadványokat. Kezdjük a magyarokkal.

A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány/Nagy Háború Blog és a Magyar Képregény Szövetség által meghirdetett első világháborús témájú képregény pályázatra 24 pályamű érkezett, amelyek közül az öttagú zsűri (Babos Krisztina, Pintér Tamás és Pollmann Ferenc az NHB, Szép Eszter és Vass Róbert az MKSz részéről) a következő alkotásokat tartotta a legjobbnak:

1. hely: Téjlor: Isonzói ajándékok

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet az UNESCO égisze alatt megrendezett Olvasás Világnapja alkalmából hirdetett képregénypályázatot 7-8. és 9-10. osztályosokból álló háromfős csapatok számára.

A képregény témája egy idézet volt "A műveltség híd a nyomorból a remény felé" (Kofi Annan).

A művek elbírálását ötfős zsűri végezte, amelyben a Magyar Képregény Szövetség is képviseltette magát.

Az eredményeket az OFI honlapján tették közzé.

A két kategória első három helyett pályaművéből egy-egy oldalt mutatunk meg, amelynek a címére kattintva megtekinthető a teljes mű az OFI honlapján, PDF formátumban.

7.-8. osztályosok:

1. helyezett: Tanulj, hogy taníthass! (Szabó Fanni, Szabó Hédi, Tóth Elizabet Enikő, Kossuth Lajos Általános Iskola, Hatvan)

Folytatjuk Matt Madden stílusgyakorlatainak a magyar nyelvű netes közlését.

Az október 3-4-én megrendezett bécsi képregénybörzén, a Vienna Comixon másodszor vesz részt a ZSIGER.hu kiadó, méghozzá ezúttal kibővített csapattal. Kovács Milán kiadóvezetővel tart Fabe, Várnai Noémi, Jáger Attila, Vincze Nóra, Fodor Péter és a Budapesten élő lengyel-kanadai Bart Glowacki. Az alábbi bemutató a rendezvény katalógusából származik. A magyar alkotók élőben rajzolnak és előre elkészített nyomatokat, rövid képregényeket árusítanak.

A múlt héten rendezett 13. belgrádi Salon Stripa nemzetközi képregényfesztiválon a hagyományoknak megfelelően ismét volt képregénypályázat is, amelyen ezúttal egy magyar induló volt. Bár a díjazottak közé nem kerültek be, a fesztiválon kiállítottak közé beválogatták. Molnár Gábor (író) és Sándor Róbert (rajzoló) munkája korábban már megjelent nyomtatásban a 5Panels Városmesék című antológiájában.

Fent a rendezvény plakátja, a teljes katalógus itt tekinthető meg (pdf). Lent pedig el lehet olvasni a magyar alkotópáros teljes művét.

A Magyar Képregény Szövetség négyfős csapata szeptember elején meghívást kapott az 5. Brüsszeli képregényfesztiválra, ami azt jelentette, hogy a magyar képregény számára először nyílt lehetőség a bemutatkozásra egy százezres nagyságrendű nyugat-európai rendezvényen. A meghívást a fesztivált rendező brüsszeli hivatalos idegenforgalmi és rendezvényiroda, a Visit Brussels küldte a belga fővárosban működő nemzeti kulturális intézeteknek, így a magyar Balassi Intézetnek is, az esemény nemzetközi jellegének az erősítése érdekében.

Az intézettel munkatársaival egyetértésben úgy döntöttünk, hogy a nagyobb költségekkel járó önálló stand helyett az európai kulturális intézeteket tömörítő EUNIC égisze alatt veszünk részt a rendezvényen, ahol hat ország volt jelen kiállítással, kiadványokkal, előadásokkal és műhelyfoglalkozásokkal: rajtunk kívül Észtország, Románia, Lengyelország, Spanyolország képviseletében a baszk régió, valamint Franciaország támogatásával egy ukrán képregény francia-román szerzőpárosa.

Bár a saját rendezvényeinken és más külföldi fesztiválokon (főként látogatóként) szerzett tapasztalataink sokat segítettek, egy első alkalom mindig izgalmakkal jár. Sokat gondolkodtunk azon, hogy mit lenne a legfontosabb bemutatnunk, miben vagyunk mi magunk ügyesek, kik lennének a legalkalmasabbak a szövetség és általában a mai magyar képregény képviseletére. Saját töprengéseinkkel párhuzamosan folyt a konzultáció Brüsszelben a kulturális intézetek között, és miután megtudtuk, hogy az egyes országok kiket delegálnak, közvetlenül is felvettük velük a kapcsolatot, közös tevékenységek tervezésére, ötleteink összehangolására.

A csapat összeállításánál fontosnak tartottuk, hogy legyen köztünk olyan, aki jól beszél franciául, hiszen bármennyire is multikulturális város Brüsszel, jelentősen megkönnyíti a kommunikációt, ha a legtöbbek által ismert nyelven tud valamelyikünk megszólalni. Mi több, így alkalmunk nyílhat kerekasztal-beszélgetésben részt venni, előadást tartani. Bayer Antal megfelelt mindezeknek a kritériumoknak. Volt lehetőség kiállításra és kértek tőlünk képregényes műhelyfoglalkozást is, így tehát szintén egyértelmű volt Fritz Zoltán részvétele, aki kiállításaink legfőbb szervezője már évek óta, korábban az MKA, újabban az MKSZ kötelékeiben, valamint a Comic Jamnek, ennek a roppant népszerű képregényes rögtönzésnek a főszervezője, amiben az utóbbi időben leginkább Erhardt Domonkos segédkezik neki. Mindenképpen akartuk, hogy egy hölgy is velünk tartson, és mivel az eddig főként angolszász piacokra dolgozó Tondora Judit mostanában erősen érdeklődik a francia-belga lehetőségek iránt, adta magát a választás.

Balról jobbra: Erhardt Domonkos, Fritz Zoltán, Bayer Antal, Tondora Judit

Deuxième génération: ce que je n'ai pas dit à mon père
(Michel Kichka, Dargaud 2012)

A Második nemzedék: amit nem mondtam el apámnak az a fajta képregény, amely igazi hatását akkor fejti ki, amikor befejeztük és becsuktuk az albumot. Kérdések egész sora zúg a fejünkben, és korántsem biztos, hogy a válaszok a lapok között, vagy akár a sorok között vannak.

Túl saját jelentőségén, Spiegelman Mausának különleges érdeme, hogy számos más alkotót is megihletett személyes történetének a megfogalmazására, megírására és megrajzolására. Bevallottan közéjük tartozik a Belgiumban született Michel Kichka, aki 20 éves korában, 1974-ben vándorolt ki Izraelbe. Ő is holokauszt-túlélő apja történetéből indul ki, de töprengése egészen más irányt vesz.

Ismerkedjünk is meg a papával, hisz ő a történet kulcsa. Henri Kichka lengyel zsidó emigránsok gyermekeként született Belgiumban, ahol hontalannak nyilvánították a családot. A német megszállás idején megpróbáltak Franciaországba menekülni, ám a Vichy-rezsim visszafordította őket, és 1942-ben mindannyiukat – Henrit, szüleit és két lánytestvérét – deportálták. Auschwitzba érkezve a nőket azonnal meggyilkolták, Henrit és apját a következő három évben többször is áthelyezték táborok között, végül Buchenwaldban kötöttek ki, ahová egy hosszú kényszermenetelés után érkeztek meg – mindössze 750-en 5.000 közül. A tábor felszabadításakor Henri 19 éves volt, 39 kilót nyomott. Apja, akinek amputálni kellett a lábát, pár nappal később meghalt.

Visszaérkezve Belgiumba, Henri segélyszervezetek támogatásával új életet kezdhetett, megnősült, és 1952-ben végre megkapta a belga állampolgárságot is. Négy gyerekük született, Michel a második. Henri sosem beszélt a családjának a háborúról, a haláltáborról, a múltról, de azt mindig hangsúlyozta, hogy senki sem szenvedett annyit, mint ő. Noha Henri már nem volt képes hinni, ragaszkodott hozzá, hogy a gyerekek hagyományos zsidó nevelésben részesüljenek, minden iskolai sikerüket úgy élte meg, mint kisebb bosszút a zsidók kiirtására törekvő nácikon.

Örömmel tájékoztatjuk az érdeklődő közönséget, hogy a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány és a Magyar Képregény Szövetség Magyarok az Isonzónál képregénypályázatának a hivatalos eredményhirdetésére és a díjátadóra október 2-án, pénteken 18.30h-tól a Hadik kávéház (Budapest, XI, Bartók Béla út 36.) galériáján kerül sor. Minden érdeklődőt szeretettel várunk az eseményre!