Folytatjuk Matt Madden stílusgyakorlatainak a magyar nyelvű netes közlését.

Hát elkészült, és kézbe is vehettük az első Hegy képregényt. Persze ez még nem „az”, amit annyian várnak, amióta közel négy évvel ezelőtt megjelent az interneten Varga Bálint Bánk és Pintér Márk – akkor – 12 fejezetesre tervezett nagy művének a nulladik epizódja, hanem éppen ez a bizonyos 2011-es prológus, valamint egy pároldalas ízelítő a majdani kötetből. Ezt különösen fontos kiemelni, hiszen a bírálat szempontjából nem mellékes, hogy akkor mondunk véleményt egy képregényről, amikor a szerzői már régen továbbléptek. Továbbléptek, de nem léptek túl rajta – ha így lenne, nyilván nem nyomtatták volna ki. A hátlapon egyértelműen jelzik is, hogy az eredeti elektronikus megjelenéshez képest változatlan a tartalom.

Mindezek ismerete nem lényegtelen még akkor sem, ha a magam részéről csak most olvashattam el rendesen a képregényt. (Képernyőn „végszükség esetén” szoktam, nekem úgy nem nagyon megy.) Sajátos helyzet úgy írni róla kritikát, hogy a szerzők négy év alatt láthatóan sokat fejlődtek, a rajzoló időközben készített más képregényt is, az író pedig rengeteg háttéranyagot gyártott. Amikor elsőkiadványos képregényalkotók munkáját mustrálom, nem tudom megállni, hogy sokat látott szerkesztőként ne fogalmazzak meg tanácsokat, márpedig jól látszik, hogy a füzet eleje és vége között eltelt négy évben a szerzők elvégezték a házi feladatukat, és sok mindent ma már másképp csinálnának a prológusban.

Ugyanakkor egyelőre mégis csak ez „a” Hegy képregény. Az alkotók bevállalták, így hát erről fogunk beszélni. Meg mindarról, amit még ezen kívül tudhatunk.

Három életrajzi képregénnyel folytatom a szemlézést. Az elsőnek a megvásárlására már egy ideje készültem, a másodikat a brüsszeli fesztivál felvezető anyagaiban fedeztem fel, a harmadik meg egyszerűen csak szembe jött.

Kiki de Montparnasse
(Bocquet-Catel, Casterman 2007)

A tavalyi bécsi fesztiválon meghallgattam egy beszélgetést Catellel és Jean-Louis Bocquet-vel, egy francia képregényalkotó házaspárral, akik több szép vastag életrajzi kötetet is jegyeznek már közösen. Megtetszett a lelkesedésük és a részletesen elmesélt munkamódszerük, és némi gondolkodás után az általam amúgy is (főleg Tanigucsi miatt) kedvelt Écritures sorozatban megjelent első közös munkájukat, a Kiki de Montparnasse-t választottam.

Kiki, avagy Alice Prin (1901-1953) ikonikus figurája volt a két háború közötti időszak Párizsának. Modellt állt a kor szinte valamennyi, a francia fővárosban tevékenykedő festőjének, többüknek a szeretője is volt, ahogy néhány ismert írónak és szürrealista életművésznek is. Művészi életet élt maga is, fellépett énekesnőként és táncosnőként, többnyire igen merész dalszövegeket előadva, és félpucér provokációktól sem visszariadva. Mottójának ezt tekintette: „kizárt, hogy Kiki három napon át ugyanazt csinálja”.

Pályázatot hirdet a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága (MATT).

"Hajlandó-e ma a néző képek sorát követni, pláne ha a mondandó sokrétűbb a megszokottnál? Kinek marad ideje és ereje egy nem éppen a szűkszavúságáról ismert műfajban alkotni, amely éppen, hogy a részletekről is szól?

Régi alapkérdés: Kép vagy szöveg? Kép és szöveg? Mennyi kép és mennyi szöveg? Képi igénnyel írt betűk és százrétű hangsúllyal alkotott képek meséje egyben? A verbális és 
a képi közlés közös paradigmája amely két világot köt össze. A látott dolgok érzékisége és a betű absztrakt természete között lehet-e szabad az átjárás? Olyan vonal választja-e őket el, amely kettéoszt, vagy mégis inkább összeköt két világot, hogy belőlük egy harmadik jöhessen létre? Erre keres választ a MATT idei pályázata.

Van-e hőse mai történeteinknek? Kit látunk ma hősnek? Hogyan képzeljük el őt? Meséljünk róla képben és szövegben! A pályázóktól olyan műveket várunk, amely elfér egy álló 70×100 cm-es felületen. Képpel és szöveggel mondjon el az alkotó egy történetet, amelyben megjeleníti a Hőst. A tartalmat, a stílust az alkotó szabja meg. Legyen képpel és szöveggel írt történet, amely több, mint illusztrált szöveg és beszédesebb, mint egy szöveges illusztráció."

A részletes kiírás és a pályázati feltételek a MATT honlapján olvashatók.

"A pályázati anyagokat a MATT által delegált szakmai zsűri fogja minősíteni. A zsű­ri által a legjobbnak ítélt munka alkotója a MATT szakmai díját veheti át. Pénzbeli díjazás nincs. A legkiemelkedőbb 50 alkotásból nagyszabású kiállítás nyílik a Graphifest keretében. 
A kiállításhoz kapcsoló­dóan a MATT katalógust 
je­lentet meg a kiállítás anyagából. A zsűri tagjai: Bányai István (a zsűri elnöke), Cserkuti Dávid, 
Szabó Zsófia, Szenteczky Csaba, Szugyicky István, Tóth Andrej."

Beadási határidő: 2015. október 12.

Folytatjuk Matt Madden stílusgyakorlatainak a magyar nyelvű netes közlését.

Képregényfesztiválon jártam, idén Lausanne „helyett” Brüsszelben, és képregényekkel felrakodva tértem vissza. Azóta is ezeket olvasom minden szabad percemben, és három részletben szemlézem is őket.

XIII 20: Le jour du Mayflower
(Sente-Jigounov, Dargaud 2011)

Az eredeti XIII sorozat 23 éven át tartotta izgalomban az olvasókat, köztük természetesen engem is. Sokan lehettünk úgy 2007-ben, hogy köszönjük, az utolsó epizóddal lezártnak tekintjük a szériát, ám mivel voltak elegen azok, akik viszont arról győzködték Jean Van Hamme-ot, hogy egy ilyen sikeres franchise-ból lehetne még kihozni valamit, az író beadta a derekát. Valójában két irányban is folytatódik az albumok sora: a XIII Mystery az eredeti történet egyes szereplőinek a szemszögéből nézve árnyalja mindazt, amit korábban már a fősorozatban olvastunk, míg az eredeti számozását továbbvivő részekben már egy újabb ciklus indult. Mindez Van Hamme jóváhagyásával és vigyázó felügyelete alatt történik, ami elvileg garantálja a minőséget. Ennek ellenére jó ideig nem mertem belenézni, pláne megvásárolni az újabb köteteket.

Tavaly megtört a jég, és használtan, olcsón megvettem két epizódot a XIII Mysteryből, és megállapítottam, hogy nem rossz ez, ha nem is pótolja, de legalább felidézi a régiek varázsát. Idén pedig úgy döntöttem, megadom az esélyt a folytatásnak is, amit Yves Sente ír, és – az idősödő William Vance betegsége miatt – egy új rajzoló, Igor Jigounov illusztrál. Mivel magyarul csak az első négy rész jelent meg, és ha nem is túl nagy az esély a folytatásra, azért kizártnak sem tekinthető, a cselekmény ismertetésétől eltekintek, és csak annyit mondok, hogy még mindig nem tudunk mindent a XIII-as jellel tetovált fiatalember rejtélyes múltjáról. Az eredeti sorozat néhány szereplője továbbra is jelen van, és Sente újabbakkal frissíti fel főleg a gonoszok (de legalábbis gyanúsak) listáját.

Tanulság magamnak: ne közelíts előítéletekkel a képregényantológiákhoz!

Sokszor sok helyen leírták véleményezők, köztük én is, hogy az antológia ritkán nyújt egyben kerek olvasási élményt. A rosszabb novellák lehúzzák a jobbakat, ritka az egység, a kötetszintézis. Nincs ez mindig így, de többször igen, mint nem.

Átpörgetve az Épregény című, tizenkét történetet tartalmazó kötetet, megszületett az előítélet, vegyes lesz, hiszen ezek rajzeszközben és -stílusban teljesen eltérő képregények, van köztük saját ötlet, rémnovella, sci-fi, Kosztolányi-adaptáció. A keret a BME ÉK Lakóépülettervezési Tanszékének (innen a kötet címe) ÉVA (Építészet és Vizuális Alkotások) című tantárgya, amelynek célkitűzése itt olvasható: "A tárgy célja az alkotás folyamatának gyakorlása, a kreativitásnak, a tervezés képességének fejlesztése a vizuális művészetek terén. Meghívott művészek segítségével kell a hallgatóknak egy-egy kis művet létrehozni. Az órák előadásból (alapvető ismeretanyag bemutatásából), műhelymunkából (korrekciókból) és értékelésből (műelemzésből) állnak, melyeket, a szakmájukat gyakorló elismert mesterek tartanak. "

A szerzők a diákok, a tantárgyfelelős Makrai Sándor, az aktuális mester (és a kötet szerkesztője) Cserkuti Dávid, jól ismert illusztrátor és képregényrajzoló.

Az átpörgetéskor megszületett előítélet nem jött be, a történetek között olyan sok jó van (jó tanárokat és jó diákokat bizonyítva), hogy elviszik a hátukon az egészet.

Folytatjuk Matt Madden stílusgyakorlatainak a magyar nyelvű netes közlését.

Az utóbbi évek legnépszerűbb, hazánkban is ismert francia nyelvű képregényfigurájának, Titeufnek és barátainak a felhasználásával hívta fel a figyelmet Zep a menekültválságra. A képregényt, amely eredetileg a Le Monde című francia napilaphoz kötődő blogon jelent meg, és amelyet már 1,3 milliónak tekintettek meg, a szerző és a Glénat kiadó engedélyével tesszük közre magyarul. Kérjük, olvassák el a kiadó közleményét is a képregény alatt.

© Zep 2015. Tous droits réservés. Extrait du blog de ZEP, What a Wonderful World, hosted by Le Monde. Magyar fordítás: Bayer Antal.

Képregényrajzolás a Keleti pályaudvarnál.

Immár hagyomány, hogy a 5Panels alkotócsoport a kArton galériában, a Képregény Kedvelők Klubja keretein belül ünnepli a születésnapját. Az ötödik évfordulóra 2015. szeptember 24-én este 6 órakor kerül sor. Szokás szerint Kiss Ferenc klubvezető kérdezi a csapat tagjait az elmúlt év eseményeiről és jövőbeli terveikről. És süti is lesz.

A rendezvény Facebook-eseménye.

Kiállítás nyílt a székesfehérvári Vörösmarty Könyvtárban (Bartók Béla tér 1.) a könyvtár gyűjteményében található képregénykötetekből, amelyek egy részét az idei Ünnepi Könyvhét alkalmából ajándékozták a könyvtárnak a résztvevő kiadók. A kiállítás szeptember 30-ig tekinthető meg, a kiadványok kölcsönözhetők.

Lucie Lomová nem csak azzal lopja be magát a magyar olvasók szívébe, hogy mélyen szerethető történeteket ír, ujjlenyomat-illusztráció-dedikációival szó szerint rányomja bélyegét egy-egy képregényére, ezeket látni, és lehetőleg birtokolni kell (nekem sajnos nincs belőle...)

A Papírmoziban megjelent harminc oldalas képregénye, a Tyl őrjárata friss hangot hozott a magyar nyelvű képregényirodalomba, ez nem kivételesen ritka, mégis fel lehet figyelni rá, hogy, hű, de friss ez most nekünk. Jól esik jót olvasni egy-egy ismeretlen, váratlanul felbukkanó szerzőtől – egyben kihívás is, hogy a porondon lévők tökéletesítsék tudásukat.

A májusi képregényfesztiválon személyesen bemutatkozott a mindenkivel kedves, szerény művésznő, egyben megjelent magyarul második képregénye, a Lőttek az előadásnak című bűnügyi történet.

A nyolcvan oldalon kibontott sztoriból kiolvasható, hogy írója otthonosan mozog a színházi világban, a rendőrségi eljárásrendben, a hivatalnoklétben, a késő-középkorúak és az idősek pár- és családi kapcsolataiban. Előzőleg megjelent története egy mesésebb nyomozást követett, ez konkrétabb, de ebben a történetben is van egy kis mágia. Ahogy a szerzőnő életében is.

A Salamon király kincsét hatodikos korom körül olvashattam, nagyjából egy időben Conan Doyle Sherlock Holmesaival és a Roburban (is) megjelent, Haui József-illusztrálta Elveszett világával, Beljajev Repülő- és Kétéltű emberével és csomó más ifjúsági könyvvel. Nem volt rám nagyobb hatással, mint amazok, Alan Quatermain nem volt szimpatikusabb, mint Challenger professzor vagy dr. Watson. Sőt. Nem ismerhettem fel benne Indiana Jones, Lara Croft vagy a Titkok könyvtára – az elveszett világok kalandorai – előképét, lévén egyikük se létezett még. Alan Moore sem írta még meg a LoEG-et. Nem vontam párhuzamot másokkal, élveztem az olvasást az ebédlőasztalnál, vécén vagy a paplan alatt vagy akár normális helyeken.

Zórád Ernőt még hamarabb megismertem, többek között Winnetou-ján és a Táltos sorozat többi tagján gyakoroltam az olvasást annak idején.

A gyerek-kora kamaszkor emlékeit a Zórád Ernő Képregényei sorozat legújabb tagja hozta felszínre. H. Rider Haggard regényét a kornak megfelelően Cs. Horváth Tibor adaptálta 1975-ben képregényre, és a Mester vetette papírra – azaz szokás szerint ő töltötte ki a szövegen túl fennmaradó részeket grafikával. Jelen, negyven évvel későbbi kiadás letisztított, újra beírt változat a Nero Blanco Comix kiadásában.

Elkészült a jövő évi luzerni Fumetto fesztiválhoz kapcsolódó képregénypályázat kiírása. A téma ezúttal a "Kísértés", és szokás szerint három korosztályban (felnőttek, 13-17 évesek, 12 év alattiak) lehet pályázni 1-4 oldalas képregényekkel. A beküldés postai úton történik, elektronikus úton nem lehetséges.

Az összesen 5 ezer svájci frankos díjazású pályázat nemzetközi zsűrijében olyan híres alkotók is helyet kaptak, mint a holland Joost Swarte és a svájci Alex Baladi.

A beküldés határideje 2016. január 16.

A teljes kiírás itt olvasható angol nyelven.

A korábbi években voltak magyar díjazottak is, Kedves Lili fotókollázsos munkájával 2002-ben első helyezést ért el a felnőtt kategóriában, Felvidéki Miklós Noname című képregényével pedig 2007-ben harmadik lett a tizenévesek között.