Minyonok 1: Banana! - kritika
Nem ritka, hogy népszerű képregényfigurák mellékszereplőként kezdjék pályafutásukat. A Thimble Theater már tíz éve futott, amikor először megjelent benne későbbi sztárja, Popeye, míg Rozsomákot vagy a Megtorlót eredetileg egyszer használható karakternek szánták, és csak jó pár vendégszereplés után kaptak saját képregénysorozatot. De eszünkbe juthat a Hupikék Törpikék (eredeti nevükön Schtroumpfs) esete is, akik egy Johan et Pirlouit képregényben mutatkoztak be, és a lelkes olvasói levelek hatására kelhettek önálló életre.
A kék manókhoz hasonlóan a Minyonok, ezek a sárga izék is a Journal de Spirou figurái lettek, méghozzá már 2013 nyarán, a Gru 2 bemutatójának az idején, de az albumbeli megjelenésre mostanáig, a Minyonok saját mozifilmjének a premieréig kellett várni.
Valójában a képregénynek semmi köze a filmek történetéhez. A képsorként indult, majd egyoldalasakra váltó gegsorozat a Minyonok hétköznapjait mutatják be. Írójuk a francia Didier Ah Koon, aki storyboardosként, ezen belül is leginkább a poénok felelőseként dolgozott a filmen, Pierre Coffin rendező őt bízta meg a képregények kigondolásával. Ah Koon rajzos forgatókönyveket készített, ezeket dolgozta ki eleinte Nölwenn Roberts, akit két tucat oldal után váltott Renaud Collin – a most megjelent album csak utóbbi munkáit tartalmazza, bár Nölwenn honlapját böngészve kiderül, hogy néhány korábbi, még általa rajzolt poént átdolgoztattak Collinnel, feltehetően az egységesebb képi megjelenés kedvéért.