Batman 1 - kritika
Amikor kiderült, hogy a jogtulajdonos a magyar piachoz képest irreális magasságba emelte a belépési küszöböt (értsd: az előlegként, egy összegben kifizetendő összeget), és így a Képes Kiadó tíz önálló és két Supermannel társbérletes kötet után kénytelen volt leállni a Batman hazai kiadásával, bizton állíthatom, hogy kevesen sajnálták jobban ezt a kedvezőtlen fordulatot, mint én – hiszen fordítója és szerkesztője voltam valamennyinek, és nagyon szerettem is csinálni. Aztán eltelt pár év, és a Kingpin kiadó gondolt egy nagyot, és újságos terjesztésben hozta vissza a Denevérembert. Úgyhogy most az irigység beszél belőlem, amikor azt mondom, hogy…
Dehogy mondom. Örülök Batman visszatérésének, felhőtlenül örülök, és megtisztelő, hogy legalább „szakértőként” bekerültem az impresszumba, néhány ponton olyan tanácsot tudtam adni Benes Attila egyébként kiváló fordításához, amely bekerült a végső szövegbe. Úgyhogy most az elfogultság beszél belőlem, amikor azt mondom, hogy…
Szóval eddig egy-egy: lenne okom a kiadvány leszólására és felmagasztalására egyaránt. Úgyhogy nem teszem egyiket sem, hanem maradok inkább a szokásos, amennyire csak lehetséges, tárgyilagos hangvételnél.
A kéthavi lap első története nagyjából egyidős az utolsó magyar nyelvű kötettel (Hush szíve), ami különösen jó hír, hiszen ezúttal nem kell hosszú „ez történt közben” magyarázatokkal élni. A valódi életben 2006-ban járunk, amikor a DC Comics egy bátor húzással Grant Morrisonra bízta Batmant. A lépés bátor volt, de akkor már nem teljesen váratlan, hiszen a korábban leginkább a saját ötleteivel tündöklő Morrison ezt megelőzően éveken át írta a JLA-t és az X-Ment, méghozzá az igényes rajongók általános megelégedésére. Míg az 1990-es évek elején csak olyan szuperhőst volt szabad Morrisonra bízni, akinek a sorsáról nem volt különösebb elképzelése a kiadónak, így nem is kapott szívbajt, ha egészen elképesztő irányokba fordult a történet (lásd Animal Man, Doom Patrol), vagy csak egyetlen, utólag gond nélkül „alternatívnak” minősíthető sztorikat írhatott (Batmanről az Arkham Elmegyógyintézetet), tíz-tizenöt évvel későbbre megváltozott az író – de az olvasó is.
Morrison időközben vérprofi íróvá vált, méghozzá abból a kivételes fajtából, aki képes egyszerre tiszteletet mutatni az előzmények iránt és egészen új elemekkel és gazdagítani a hagyományokat. Nézőpontjai szokatlanok, kiszámíthatatlanok, ugyanakkor mindig a kötelező keretek között tud maradni. De a páratlan sikerhez – hét évig maradhatott Batman kalandjainak a krónikása, amihez hasonlót kevesen mondhatnak el magukról – szükség volt arra is, hogy megváltozzanak a rajongói elvárások. A Batman olvasói ugyanis megöregedtek, a mai történetek jóval idősebb, jellemzően huszon- és harmincéves férfiak érdeklődésére számíthatnak.