Képregényes naplóírók (Boulet, Becquelin)
Aleksander Zograf óraműpontosan meghatározott és freudiánusan felfejtett emléktöredéket és képeslapokat ír-rajzol/vezet folyamatosan, már sok kötetbe csokrozva. Csordás Dánielt többször díjazták, blogon vezeti önmaga és családja kommentált élettörténetét, reflektálásait a világra olyan színvonalasan, hogy… Koska Zoltán félfiktívnaplót vezet. Oravecz Gergely időben elvontabb, de személyes, több mint száz napos ihlet- és munkanapló-kísérletével egy csapásra elismert alkotó lett. Egyelőre hiányoznak magyar nyelvű képregényes irodalmunkból a hosszabb terjedelmű és a hosszabb időszakot, éveket-évtizedeket felölelő alkotások.
De néhány ilyen művet már megismerhettünk. A nálunk is megjelent önéletrajzi képregények közül a Maus nem igazi önéletközlés. Az igazi főszereplő az író-rajzoló apja, Vladek Spiegelman. Az önéletrajzi forma keret, nem Art személyiségét, sorsát vagy világról alkotott véleményét ismerjük meg, hanem az apjáét – pár hónap alatt meséli el évek történetét fiának. Marjane Satrapi Persepolisa éveket ölel fel, röviden egy perzsa serdülő lány személyes története a történelem viharában. (Ő maga nem tartja memoárnak kötetét, de a kritikusok igen.)
Ezen művek témáját meghatározza a szereplőket körülvevő politikai/vallási rendszer. A Mausban a hitleri diktatúra (és az amerikai lét), a Persepolisban a világibb Pahlavi-éra után Homeini vallási uralma, és a francia jóléti demokrácia. És Zograf mintha állandó utazással próbálná kiheverni az etnikai-vallási hivatkozású délszláv háború sokkját.
Csordás, Oravecz ebből a szempontból a magyarul most bemutatott a svájci Helene Becquelinnek és a francia Boulet-nak rokonai. Napló jellegű, rövidebb képregényeik témáit nem nagy társadalmi változások határozzák meg, nem az egyén az állammal, a különböző rendszerekkel történő szüntelen konfrontációja, hanem a jóléti társadalom kényelemkultúrájának és elvárásainak, gondjainak tükröződése az alkotón és környezetén. Bár utalás szinten van nemzeti vonatkozása, voltaképp a bemutatott jelenségek nem hordoznak nemzeti jelleget. Mindenhol érthetők, általános harmadik világ-problémákból csinálnak viccet vagy faragnak hangulatot, nem országspecifikusak, nem rétegkulturálisak, hanem középosztálybeli fiatalokon keresztül figuráznak ki mindenki által átélt/átélhető jelenségeket.