Poznani Ligatura képregényfesztivál magyar résztvevőkkel
Április 19-én, csütörtökön kezdődik Poznanban a 3. Ligatura képregényfesztivál, amelyen több magyar alkotó és szakember is részt vesz.
Magyar vonatkozású programpontok:
- Április 19, este 8 óra: a Silence kiállítás megnyitója az Ogrodowa 18/8 alatt. A nemzetközi pályázat anyagában Csordás Dániel és Felvidéki Miklós képregényei is szerepelnek.
- Április 20, este 7 óra: A Pinkhell-kiállítás megnyitója a Zamek kultúrközpont 218-as termében. (A fesztivál után a kiállítás Varsóba utazik tovább). Megjegyzés: az angol programban szereplő alkotókon kívül Csordás Dániel és Baranyai András munkái is láthatók a tárlaton.
- Április 20. és 21. délután: A Pitching pályázatra meghívott alkotók bemutatkozása a nemzetközi zsűri előtt az Ósmego Dnia színház termében. A 20 alkotó között jelen lesz Csordás Dániel és Kondor Tamás, az öttagú zsűri tagja Takács Eleonóra, a Magyar Képregény Szövetség elnöke.
- Április 21, 11 óra: "Mesterkurzus" a Zamek kultúrközpontban négy előadással, köztük Bayer Antal prezentációjával.
- Április 21, délután 2 óra: Műhelyfoglalkozás a Zamek kultúrközpontban Baranyai András vezetésével.
- Április 21, este 8 óra: a Silence és Pitching pályázatok eredményhirdetése - remélhetőleg magyar résztvevőkkel.
A teljes angol nyelvű program itt tekinthető meg.
Örkény kortalan.
Még 2011 szeptember-októberében, tehát nem sokkal a szuperhősös képregényeik újraindítására irányuló New 52 akció után készíttetett felmérést a DC Comics az AC Nielsen marketingügynökséggel. A kérdőív kitöltésére kifejezetten olyan olvasókat kértek meg, akik vásároltak az új sorozatokból. A bő 6 ezer válaszadótól kapott visszajelzések többnyire megerősítik a tendenciákat, néhány meglepetéssel szolgálnak, és pár fontos kérdést még mindig függőben hagynak.
A héten nyílt és május 21-ig tekinthető meg a párizsi Pompidou központban Art Spiegelmannak, a hazánkban is közismert, magyarul is megjelent Maus című képregény szerzőjének a kiállítása.
Április 11. és június 15. között a Román Kulturális Intézet szegedi fiókintézetében (Dugonics tér 2.) tekinthető meg Rusz Lívia retrospektív kiállítása, amelyet előzőleg a Bukaresti Magyar Kulturális Központban mutattak be. A kiállítást április 11-én este 6 órakor nyitja meg a kurátora, Alexandru Ciubotariu képregényrajzoló.

Lezárult a jelölés az idei Alfabéta-díjakra. Az MKSZ-tagok szavazása szerint az alábbiak közül kerülnek ki 2011 legjobb új magyar képregényei. A díjakat a május 12-i 8. Budapesti Képregényfesztiválon adjuk át, a fesztivál előtti napokban összeülő független zsűri döntése alapján.
"Idén tavasszal ismét megrendezésre kerül a Millenáris Park B épületében a PlayIt a HoldfényConnal egybekötve. Videojáték-, tutorial bemutatók, konzol versenyek, nagy színpadi előadások mellett megcsodálhatjuk a szebbnél szebb ruhába öltözött jelmezesek cosplay versenyét. Ezeken felül részesei lehetünk a csodálatos japán kultúrának: betekintést nyerhetünk egy japán harcművészeti bemutatóba, megkóstolhatjuk a shusit és a japán teákat, belecsöppenhetünk egy oda varázsolt Japán faluba és vásárba."
Az Új Bosszú Angyalai Forradalom kötete átvezetés a Polgárháború és a Titkos Invázió között, így fontos, roppant meghatározó esemény történik egy nem túl eseménydús kaland kapcsán. Hőseink kalandjait olvasva gyakran eszembe jut az egykori Semic-sorozat korai Batman-cikkének címe: Nindzsák, nindzsák, mindenütt nindzsák! Ha jelen kötet írójára, Brian Michael Bendisre gondolok, egészen új értelmet nyer ez a mondat.
A Képregény Kedvelők Klubjának márciusi találkozója - kivételesen - április 5-én, csütörtökön 18 órától a Karton Galériában kerül megrendezésre.
Az első szegedi képregénybörzére március 31-én kerül sor, reggel 9 és délután fél 3 között.