A fejlődés útján - pályázat
Vannak-e valóban akadálymentes épületeink? Az integrált oktatással megszüntetjük, vagy épphogy elősegítjük a társadalmi kirekesztést? Lesz-e valaha tökéletes férfi-női egyenjogúság (vagy egyáltalán lehetséges-e)? Az etnikai alapon történő megkülönböztetés az informális szférákban is megszüntethető? Köthet-e majd házasságot férfi a férfival, nő a nővel? Élhetünk-e valaha olyan országban, ahol az emberben az embert látják, nem pedig azt, amiben különbözik az átlagtól?
Amennyiben megihlettek a fenti kérdések, ragadd meg az alkalmat, és az asszociációidra támaszkodva küldj nekünk fotót vagy fotósorozatot, képregényt, vagy pár perces videót az afejlodesutjan@gmail.com e-mail címre április 10-én éjfélig.
A fotók és képregények a Társadalomtudományi Pikniken (április 13-14.) lesznek kiállítva, a videókat pedig a díjátadón fogjuk lejátszani. A beérkezett pályázatokat két kategóriában díjazzuk: fotó - fotósorozat - képregény és videó.
Az első három helyezett jutalomban részesül, illetve minden résztvevő részesül egy apró meglepetésben.
TáTK HÖK Diákjóléti Bizottság
A harmadszor is újrainduló Csodálatos Pókember havilap első sztorijának az eredeti címe Frank Capra klasszikus filmjére, a Mr. Smith Goes to Washington-ra utal, ám mivel ez nálunk nem túlságosan ismert, a magyar fordító (jogosan) Washingtoni látogatás-nak egyszerűsítette a Mr. Parker Goes to Washington-t. Minket viszont a film magyar címe – Becsületből elégtelen – ihletett arra, hogy elmondjuk véleményünket a régi-új vállalásról.
Tekintettel arra, hogy én adom ki, rosszat nyilván nem fogok mondani róla, túldicsérni meg illetlenség. Így hát ebben a bejegyzésben főleg a képek beszélnek. A kötet címe Héraklész XII munkája, és újrakiadás, bár összegyűjtve még sosem jelent meg. Eredetileg a Füles közölte heti két oldalban, 2000-2001-ben, majd egy koncepcióváltást követően kitette az alkotókat (csak egy sorozat maradhatott az addigi kettő helyett), akik úgy érezték, eddig s nem tovább, és szakítottak a képregényekkel. A Három Madár Műhely saját értékelése szerint legjobban sikerült képregénye egyben az utolsó is volt.
Ajánlani jöttem, nem szembedicsérni, de azért egy kicsit mégis. Az utóbbi időben különböző okokból ritkábban jelentkező Pinkhell magazinnak jót tett a hosszabb kihagyás, beértek folyamatok, megértek művek, és az alkotócsoport csatlakozása a képregényszövetséghez a csak a bennfentesek számára értékelhető változásokon kívül némi vérfrissítést is hozott. A Pinkhell 7 egyszerre szép és izgalmas kirakata az újkori magyar képregénynek: az eddig is tagadhatatlan magas színvonalú grafika egyre olvasmányosabb és szórakoztatóbb történetekkel párosul.
2010-ben is akadt néhány vállalkozó szellem, aki beszállt a magyarországi képregénykiadásba. Többnyire más profillal már sikeres kiadókról van szó, akik többnyire éppen már létező katalógusokhoz igazodva próbálkoztak, de az év legvégére jött egy teljesen új jelentkező, aki kizárólag képregényekben gondolkodik, és rögtön egy fajsúlyos művel indít. A Berlin nem jutott volna el a magyar olvasókhoz, ha nem lép színre a Comicsmania, már csak ezért is kijár neki a süvegelés. A Berlin szerzője, Jason Lutes nem éppen az az átlagos amerikai képregényalkotó, választott témája sem hétköznapi: a trilógiának tervezett mű 1928 és 1933 között játszódik, a Weimari Köztársaság alkonyán.
Képregénytörténeti szempontból (is) sok párhuzam mutatkozik magyarok és románok között, bár a kommunista időszakban nem teljesen azonos utat jártak be. Míg nálunk az úgynevezett „adaptációs képregény”révén sikerült megtalálni egy kiskaput, amin jó húsz éven át olyan kiváló grafikusok járták be a terepet, mint Zórád, Korcsmáros, Sebők, Gugi és Dargay, odaát nem volt szükség erre a vargabetűre, ellenben talán még kevésbé akadt mód a képregény „felnőtté válására”, és inkább a kisebb gyerekeknek szóló lapokban találtak otthonra a rövid, rajzolt történetek.
Az idén kereken 60 éves Doug Moench fiatalkorában igazi rajongó volt. Tömegesen vásárolta a képregényeket, olvasói meglátásai megjelentek Marvel-lapok levelező rovatában, 15 évesen saját fanzint indított, és részt vett az első „comic convention” jellegű összejövetelen, még jóval 1970, a híres San Diego-i ComicCon létrehozása előtt.
A világ leghíresebb magyar származású képregényrajzolójának a nevét csak kevesen ismerik nálunk, pedig Alex Toth igazi nagyágyúnak számít a comic book világában. A Wizard szaklap nemrégiben az amerikai képregény tíz legfontosabb rajzolója közé, a hetedik helyre sorolta.
Raul Damonte Botana 1939. november 20-án született Buenos Airesben. A "Copi" (argentínai spanyolul csirke) művésznevet felvevő fiatalember már 16 éves korától képregényeket rajzol a Tia Vicenta című lapban. Apja lapigazgató és antiperonista képviselő, politikai tevékenysége miatt kénytelenek emigrálni, több állomás után végül 1963-ban Párizsban telepednek le. Copi színésznek készül, ám mivel ehhez nem beszéli elég jól a francia nyelvet, ismét karikaturistaként és képregényrajzolóként dolgozik, és több ismert lapnál is rendszeresen megjelennek munkái (Bizarre, Le Nouvel Observateur, Hara-Kiri, Charlie Hebdo).