A fesztivál külföldi vendégei között nem csak alkotók vannak, és az egyikük előadást is tart a rendezvényen. A francia Nicolas Grivelt ügynöki tevékenységéről kérdeztük, részben egy korábbi interjújából is merítve.

Bayer Antal: Számos fontos képregényalkotónak, illetve inkább a műveiknek a képviselője különböző országokban. Hogyan választja ki az ügyfeleit?

Nicolas Grivel: Olyan történeteket keresek, amelyek erősek és megérintenek (mint mindenki, gondolom). De különösen szeretek találkozni az alkotókkal. Nem vagyok sem író, sem rajzoló, de nagyon szeretem, ha történeteket mesélnek nem.

BA: Fő szakterülete európai képregények eladása különböző piacokra, beleértve az Egyesült Államokat. Tapasztalatai szerint vannak alapvető különbségek az európai és az amerikai képregények között?

NG: Igen, azt hiszem. Más az alkotás módja, más a kiadás, más a promóció… Ugyanakkor egyre több kapcsolat létesül alkotók között ennek a szakadéknak az áthidalására. El kell azt is mondani, hogy a szerződések nagyon más jellegűek az USA-ban, és néha nagyon nehéz dűlőre jutni. Ez egy komoly akadály, és sajnos, vannak olyan képregények, amelyek emiatt nem fognak soha megjelenni angolul. De ennek a részleteibe inkább ne is menjünk bele.

BA: Európában, és főleg a francia-belga területen sokkal nagyobb keletje van a képregénynek a nagyközönség szemében, mint Amerikában. Ön szerint miért olyan erős a képregény európai elfogadottsága a közvélemény előtt, amelyről az amerikai alkotók nem is mernek álmodni?

NG: Erről akár tanulmányt is lehetne írni. Nem könnyű megválaszolni, de azért megpróbálom. Én például úgy nőttem fel, hogy állandóan olvastam képregényeket, ez teljesen természetes volt. Olyanokat, mint a Tintin, a Gaston, a Boule et Bill, a Johann et Pirlouit, és így tovább. Franciarországban mindenki ismeri ezeket a figurákat, még azok is, akik nem szoktak képregényt olvasni. A gyerekek nagyon korán hozzáférnek a képregényekhez, könyvtárakban, iskolákban, és így tovább. Még egy szupermarketben is meg lehet állni, le lehet ülni képregényköteteket olvasni. Az újságírók is olvastak képregényeket kiskorúkban, és mivel a mai napig szeretik ezeket, szeretnek írni, beszélni is róluk. Mi több, Franciaországban létezik egy törvény a könyvesboltok védelmére az olyan diszkontálókkal szemben, mint az Amazon, senki sem adhat 5%-nál nagyobb kedvezményt a könyv árából. A képregényt tanítják egyetemeken, a művészeti iskolákban vannak külön képregényes osztályok. Mindezek együttesen valamennyire talán megmagyarázzák a különbséget.

BA: Úgy látom, igen sokat utazik. Most tért vissza Kínából, Budapestről egyenesen Lengyelországba megy tovább… Ezeken a helyeken főleg új piacokat keres, vagy új tehetségeket is kutat?

NG: Mindkettőt, meg aztán imádok is utazni és új emberekkel találkozni. Franciaországban a semmi kellős közepén nőttem fel, és bár nagyon szeretem a szülővárosomat, mindig is szerettem volna új helyeket felfedezni.

Szerintem minden országban vagy egy vagy több olyan alkotó, akiknek a munkáit érdemes lefordítani más nyelvekre. Lengyelországból például Marcin Podolec Fugazi Music Club című képregényét eladtam egy francia és egy olasz kiadónak, és Maciej Sienczyk is hamarosan megjelenik franciául. Kínában a társügynökség révén találtam új alkotókat, és találkoztam kínai kiadókkal is, akik képregényeket keresnek a piacukra. Ezért is örülök nagyon, hogy rövidesen Budapesten lehetek, és egyszer elmentem Párizsban egy magyar étteremben, ahol nagyon ízlett az étel, márpedig az számomra kulcsfontosságú szempont.

BA: Mit tanácsolna egy ambíciózus rajzolónak, aki egy olyan országban él, mint Magyarország, és valamelyik nagyobb képregénypiacon szeretne befutni egy karriert? Inkább Franciaország vagy az USA felé nézzenek? És ugyanez a kérdésem az írók tekintetében, hiszen mint tudjuk, számukra még nehezebb az áttörés, ha nem az anyanyelvükről van szó.

NG: Nos, erre nagyon nehéz válaszolni. Először is, nagyon nehéz megélni a képregénykészítésből, ezt mindenképpen el kell mondani. Aztán jó, ha valakinek van egy olyan sajátos, egyedi stílusa, mint például Maciej Sienczyknek. A Fugazi Music Club esetében a nyugati kiadóknak nagyon tetszettek a rajzok, és erősnek tartották a történetet. Igazság szerint ez mindig az adott esettől függ, más és más a helyzet egy graphic novel, egy amerikai jellegű mainstream comic, egy gyerekeknek szóló képregény vagy egy megbízásos munka tekintetében. Erről nagyon szívesen beszélnék majd Budapesten, és a fesztivál alatt állok az alkotók rendelkezésére. Mi több, még hétfőn és kedden is a városban leszek, meg lehet velem beszélni találkozót.

Ami az írókat illeti, azt tanácsolom nekik, hogy az anyanyelvükön írjanak, és egy nagyon jó fordítóval dolgozzanak együtt, ha mintákat küldenek. Meg hát nem akarok túlbecsülni magamat és az irodalmi ügynököket, de érdemes minket felkeresni a kapcsolatrendszerünk miatt. Aztán ott vannak az olyan honlapok, mint a Words Without Borders, azt is tudom javasolni első lépésként az angolul dolgozó magyaroknak.

BA: Köszönjük a beszélgetést.