Az unalmas értekezletek alatti firkákból indult, decemberben gyűjteményes kötetben is megjelent Napirajz webcomic alcíme "Súlyosbítva azt, ami amúgy is...". Ez a rövid mottó igen komoly programbeszéd is egyben.

A Napirajz egy rendhagyó, inkább tematikus, mint figurákban gondolkodó, a comic strip műfaján belül is a karikatúrához nagyon közel álló sorozat, amely főként azért jelenhetett meg nyomtatásban, mert már létezik belőle egy kétévnyi archívum.

A Napirajz kétségtelenül korrajz, és ebben a tekintetben rokona Gróf Balázs Butapestjének. Abban is hasonlatos hozzá, hogy valószínűleg tíz év múlva már csak hosszas magyarázatokkal lesz értelmezhető a mai Magyarországnak ez a spontán pszicholingvisztikai elemzése.

Mert bármennyire is úgy tűnik, csupán hirtelen felindulásból elkövetett napi bosszankodásokat gyűjtött össze a Titkos Fiók kiadványa, Grafitember (Merényi Dániel) valójában tudatosan tereli a kipufogásokat egy bizonyos irányba, a közbeszéd stílusának az eldurvulása, ezáltal a szavak valódi értelmének az elfedése felé.

Nem Grafitember találmánya ez, ő csak rátálalt, vagy őrá talált a türelmetlenség, gondolhatjuk. Tapasztaljuk naponta az utcán, a téren, tiszteletre áhítozó közszereplőktől és bulvárlovagoktól, és leginkább a Napirajz eredeti közegében, az interneten. Trágárságokat üvöltözik és suttog a mai magyar, rokonnak és vadidegennek, kölyöknek és nyugdíjasnak, csórónak és mogulnak, és dehogy gondolja komolyan, illetve, persze, hogy komolyan, de nem úgy, csak már annyiszor mondta szépen, írta körül precízen, próbálta megértetni kedvesen-szellemesen-udvariasan, hogy egyszerűen úgy érzi, nincs már más választása, mint beleharsogni a világba, hogy bassza meg. Súlyos.

Üresedés van. "A terrible beauty is born" (Szörnyű szépség született), írta Yeats az 1916-os húsvéti felkelésről. Tanultuk erről az iskolában, hogy az ellentétes jelentésű jelzős szerkezet adja a meghökkentő hangsúlyt, az elgondolkodtató mondanivalót. Ma nálunk egy "iszonyatosan szép", egy "rettenetesen jó" kiszólás csak a "nagyon" fokozása, szó sincs róla, hogy valós riadalomról számolnánk be. Nem, azt érezzük, hogy még mindig nem mondtuk elég nagyot, elég nyomatékosat, nem fejeztük ki eléggé egyértelműen alaphangulatunkat. Az árnyalatoknak nem sok szerep jut manapság.

A Napirajz görbe tükre lenne ennek a korjelenségnek? Elnézve a maratoni rajzos dedikálás videóit, nem is a mű, hanem maga a művész a tükör: nem kezében tartja, hanem róla magáról verődik vissza a világ, ő meg derűsen tudomásul veszi szerepét. Hisz ideje a türelemre neki sincsen, azonnal kell reflektálni, rutinosan, precízen.

Ezzel el is jutottunk az egyesek által primitívnek ítélt rajzstílushoz. Tudatos választásról van szó megint, függetlenül attól, hogy az alkotó birtokában van-e ennél kifinomultabb ábrázolási technikáknak. (Színes képregényének pár oldalát áttekintve a válasz "igen".) A képregény sajátos művészet ilyen szempontból: az a lényeg, hogy a szereplők kockáról kockára felismerhetők, beazonosíthatók legyenek, és egyértelmű, hogy Grafitember készakarva hanyagolja a lényegtelen részleteket: ha a poén tárgya nem az orr, tök mindegy, hogy három egymás alatti képen ugyanazt a mértani alakzatot példázza-e az éppen esedékes Tibor szaglószerve, feltéve, hogy a napszemüvege és a nyakkendőjének a mintázata változatlan maradt.

Ugyanezt a szándékos lebutítást gyakorolja a Kreténben Göndöcs Gergely Sör Kálmán figurájával (ki hinné, hogy ugyanő a rajzolója a Tétova Teve Klubnak?), nagymesteri fokozatra pedig Fekete Imre jutott az ő igazi Kovács Pistikéjével. Tartalom és forma tökéletes összhangja, mondaná erre minden magyar képregénygyűjtők legkiválóbbika, Kiss Ferenc.

Nem véletlenül keveredtem át a Kreténhez. Gróf Balázs képregényei, a Kretén egyes alkotóinak a munkái és a Napirajz egy tőről fakadnak, mindannyian korunk tünetei, és nem véletlenül alakult ki a kultusza mindegyiknek. Csak éppen a Napirajznak - szerencsére - népszerűsége csúcsán adatott meg az önálló kötetben való megjelenés.

Bayer Antal