Magyar a neve, Finnországban született, évek óta Rómában él... Kati Kovács igazi európai képregényalkotó. Művei megjelentek már francia, német, svéd és angol nyelven. 1999-ben elnyerte a finn képregénytársaság nagydíját, egy évvel korábban Svédországban választották meg a legjobb külföldi képregény szerzőjének. Szinte adta magát, hogy a Nyitott Könyvműhely Art Comix sorozatában előbb-utóbb helyet követeljen magának - és ez most meg is történt. Első magyar nyelvű kötetének a bemutatóját az 5. Magyar Képregényfesztiválra időzítették, és kihasználva az alkalmat el is látogat hazánkba. A fesztiválszervezők nevében Bayer Antal kérdezte e-mailben a művésznőt.

Bayer Antal: Ha valakinek ennyire egyértelműen magyar a neve, kötelezően adja magát az első kérdés. Magyarok voltak a szüleid?

Kati Kovács: A nagyapám volt magyar. Barangolni kezdett Európában, és egy napon megérkezett Finnországba, ahol szerelmes lett a nagymamámba. Ez 1935-ben történt.

KI: És te tudsz magyarul, jártál már nálunk?

KK: Gyerekkoromban többször is jártam Magyarországon. Apám jól beszélt magyarul és gyakran elhozta magával az egész családot, hogy találkozzunk az itteni rokonokkal. Sajnos, én csak pár szót jegyeztem meg.

KI: Mikor és hol jelentek meg az első képregényeid?

KK: Egy ismert finn újságban, amikor még csak tizenhárom-tizennégy éves lehettem. Ekkoriban még csak egy oldalas képregényeket rajzoltam, de utólag visszanézve rájuk látom, hogy mindegyikben ott lapult egy hosszabb történet. Aztán hosszabb szünet következett, 25 voltam, amikor újrakezdtem – és azóta is ezt csinálom.

KI: És az első albumod?

KK: Másfél évig dolgoztam rajta, és pont ebben az időben született meg a két gyerekem.

KI: Ez volt a Paprikás rapszódia?

KK: Igen.

KI: És miről szól? Gondolom, Magyarországról…

KK: Gyermekkkori emlékek és élmények keverednek benne fantázialemekkel. Amolyan fájdalmas gyónásféle, de nagy gyengédséggel szól a nagyapám hazájáról.

KI: Művészként milyen témák érdekelnek, milyen alkotók hatottak rád, kiket tekintesz referenciának a munkáidban?

KK: Kíváncsi a természetem… olyan vagyok, mint egy kis majom vagy egy gyerek, akit minden érdekel ebben a színes világban. De leginkább a hétköznapi embereket szeretem megfigyelni. Észrevettem, hogy mindenki rejt magában valami sötét vagy furcsa dolgot, amit fel kell bennünk fedezni. Meg aztán nagyon érdekel a férfiak és a nők közötti feszültség…

Ami a hatásokat illeti… szerintem lehetetlen mindent megjegyezni, hogy mi honnan jön, és ez nem is különösebben érdekel. Úgy vagyok ezzel, mint Picasso – ami erős érzelmeket vált ki belőlem, az egyértelműen meglátszik a képregényeimben.

KI: Pár éve nagy kiállítást rendeztek finn képregényekből az Angoulême-i képregényfesztiválon. Szerinted hol helyezkedik el a finn képregény az európai tendenciák között?

KK: Azt hiszem, a finn képregény tele van különleges és egyedi alkotókkal, akik nagyon erősen tudják kifejezni magukat. Ettől lesz érdekes a finn képregény: kis ország, stílusok egész tárházával.